Hirdetés

A „fekete keddtől” tartanak a vállalkozók

Máris a román gazdaság fekete napjaként emlegetik április elsejét a hazai ipari vállalatok tulajdonosai, akik szerint a következő hónaptól esedékes dráguláshullám nyomán az ország recesszióba süllyedhet, és több százezren veszíthetik el az állásukat. 

Kőrössy Andrea

2014. március 19., 15:562014. március 19., 15:56

A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság (EB) között létrejött megállapodás alapján áprilistól mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók számára drágul a földgáz az energiaár-liberalizáció soron következő szakaszában.

Év végéig ugyanakkor további két alkalommal kell emelnie a kabinetnek a belföldön előállított földgáz árát, a szakértők szerint emiatt decemberre 143 százalékkal drágul az energiaforrás 2012 végéhez képest.

Áprilistól többe kerül az elektromos energia is, ráadásul a szintén elsejétől az üzemanyagokra kivetendő literenkénti hét eurócentes adó miatt a benzin és a gázolaj is drágul, így várhatóan hamarosan az élelmiszerekért és más termékekért is lényegesen többet kell fizetniük a hazai fogyasztóknak.

Az ipari vállalatok vezetői a kormány sürgős közbelépését várják, vagyis azt, hogy a kabinet az Európai Bizottsággal dolgozzon ki új liberalizációs naptárt, amely alapján a folyamatot a mostani két évről nyolcra hosszabbítsák meg. Meglátásuk szerint ellenkező esetben Románia ínséges idők elé néz, a dráguláshullám miatt ugyanis az ország egyszerűen elveszíti versenyképességét.

Romániának egyébként a következő két évben fokozatosan kell az Oroszországból importált földgáz árához igazítania a belföldön előállított energiaforrás értékét. Ennek nyomán a beruházók attól is tartanak, hogy a belföldi földgáz árának emelése ahhoz fog vezetni, hogy Románia nem tudja exportálni az energiaforrást, így fontos bevételi forrástól esik el.

„Huszonnégy év után először tartok attól komolyan, hogy az ország ipara hamarosan lehúzhatja a rolót” – összegezte az aggodalmakat Ioan Niculae, az InterAgro csoport tulajdonosa, aki a Forbes magazin összeállítása szerint jelenleg az egyetlen dollármilliárdos vállalkozó Romániában.

Hasonlóan vélekednek a munkáltatói szervezetek is, amelyek képviselői kedden tárgyaltak az ügyben a kormánnyal, a megbeszélés azonban egyelőre nem volt eredményes. Ion Homoş, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés főtitkára rámutatott: ha a kabinet valóban az eddigi elképzelés szerint folytatja a földgáz árliberalizációját, áprilistól mintegy 550 ezren maradnak munka nélkül, és több vegyi üzem is bezárhat, ez pedig láncreakciót idéz elő, hiszen a nyersanyag beszállítókat is érinteni fogja.

Homoş azt is elmondta: a következő napokban még tárgyalnak a kormánnyal, de ha egy héten belül nem tudnak megegyezni, az sem kizárt, hogy jövő hónaptól utcai tüntetéseket szerveznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés