2009. január 25., 13:012009. január 25., 13:01
A kormány egyelőre nem döntött a szerzői jogi szerződések kérdésében, de elemezni fogja a szakszervezetek javaslatát, és a következőkben ismét egyeztet erről az érdekvédelmi szervezetekkel – jelentette ki szombaton Emil Boc miniszterelnök. „Elemezni fogjuk, hogy szükség van-e vagy sem egy ilyen lépésre” – tette hozzá a kormányfő.
A nagy szakszervezeti tömbök vezetői pénteken találkoztak a miniszterelnökkel, valamint Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel, hogy a következő időszakban esedékes válságenyhítő intézkedésekről és a 2009-es állami költségvetésről egyeztessenek. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke azt javasolta a találkozón, hogy a kormány szüntesse meg a szerzői jogi szerződések alapján történő bérkifizetések gyakorlatát, amelyet sok munkáltató alkalmaz. A szakszervezeti vezető szerint ez a bérezési módszer adócsalásnak is minősülhet. Bogdan Hossu hangsúlyozta a találkozón, hogy az alkalmazottak bizonyos kategóriái – könyvelők, közjegyzők, építészek stb. – szerzőjogi szerződések alapján kapják meg bérüket, mivel ezáltal a munkaadó elkerülheti bizonyos adók és illetékek befizetését. Az Alfa Kartell vezetője szerint 200 ezer személyt érinthet e bérezési módszer eltörlése.
Romániában meglehetősen elterjedt gyakorlat, hogy a munkaadók csak a minimálbért tüntetik fel az alkalmazottak munkakönyvében, a bérek többi részét szerzőjogi vagy egyéni vállalkozói szerződések alapján, vagy akár „feketén” fizetik ki. Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) adatai szerint 2007-ben az alkalmazottak 61,5 százalékának minimálbér szerepel a munkakönyvében.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.