Több mint 1,5 millió telefonszámot „vittek át” az ügyfelek más szolgáltatóhoz 2008 októberétől mostanáig – számolt be az országos távközlési hatóság (ANCOM).
Egyre többen vásárolnak készételeket a bevásárlóközpontokban: a piaci ágazat évente 10 százalékos növekedést jegyez – derült ki a felvágottak gyártásával, valamint forgalmazásával foglalkozó hazai Cris-Tim csoport felméréséből.
Külföldi nyaralások tervezésekor egyre népszerűbb a romániai lakosság körében is az előfoglalás, az ország egyik legnagyobb utazásszervezője, a Christian Tour tapasztalatai szerint az utazni vágyók 60 százaléka választja az early bookingot.
Jó ütemben haladnak a szatmárnémeti repülőtér fejlesztési munkálatai, így minden valószínűséggel időre elkészülnek, és október 16-án újra tudják majd fogadni a Tarom gépeit – tudtuk meg a légikikötő igazgatójától.
Szatmár megye turisztikai érdekeltségű helyeit, rendezvényeit bemutató kiadványt készíttetett a megyei önkormányzat, a tanácselnök szándéka szerint ez „ablakot nyithat” a régióra.
Jóváhagyta a Versenytanács, hogy az OTP Bank Románia felvásárolja a Millennium Bank hazai kirendeltségét a portugál Banco Comercial Portugues-től.
Romániában elsőként vezetnének be közös síbérletet a Hargita-hegység sípályáin, erről tartottak megbeszélést kedden.
Minden valószínűség szerint eléri Románia idén a 2,4 százalékos gazdasági növekedést, az adóbevételek ugyanis igen jól alakulnak – véli Mircea Ioan Ardelean, a Szatmár megyei adóhatóság vezetője.
Készen áll a Csíki Sör, valamint a Székely Sör gyártására és forgalmazására a Csíki Sör Manufaktúra. Amint megkapják a végső engedélyt, hozzáfognak a termeléshez. Ígéreteik szerint novemberben már az üzletek polcaira kerülhetnek az új sörmárkák.
A külföldön élő román állampolgárokra is ki kívánja terjeszteni a kedvezményes ingatlanhitelt biztosító Első otthon programot a Ponta-kabinet – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján megtekinthető kormányhatározat-tervezetből.
Többszöri ígéretei ellenére nem adta vissza eddig a kormány az április elsejétől bevezetett, az üzemanyagra kivetett literenkénti hét eurócentes jövedéki adó egy részét.
A székelyföldi mofettákat népszerűsíti egy angol ismeretterjesztő könyv. Sophie Benge angol írónő Gyógyforrások – fürdők es egészségmegőrzés a Balti tengertől a Fekete tengerig címmel írt könyvet az európai természetes gyógytényezőkről.
Szatmárnémeti–Antalya-charterjáratot indít a 2015-ös nyári szezonban a bukaresti székhelyű Paralela45 utazási iroda. Jelenleg 45 százalékos kedvezménnyel kínálják a jegyeket, amelyek ára személyenként heti 490 eurótól kezdődik all inclusive rendszerben.
Legkésőbb november 15-éig el kell készülnie a Nagyszeben és Déva közötti autópálya utolsó szakaszának is, ellenkező esetben az állam nem fog fizetni a kivitelezőnek – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök.
Bevételüknek csak kis részét tudták megtakarítani a háztartások a második negyedévben: a családoknak átlagosan havi 2452 lejes jövedelmüknek mintegy 90 százalékát – 2210 lejt – kellett a mindennapi kiadásokra fordítaniuk.
Tetemes bírság fenyeget közel harminc romániai áruházláncot, valamint ezek beszállítóit kartellezés gyanúja miatt.
Hargita megye vezetőit sem keresték meg a Brassó megyei illetékesek, hogy részt vegyenek a Brassó–Vidombák-repülőtér megépítésében – közölte a Krónika érdeklődésére Borboly Csaba.
Erdélyi a legerősebb romániai márkák egyharmada, és ennél sokkal több az erdélyi kötődésű brand. Egy közvélemény-kutató cég idén ötödször állította össze a száz legerősebb romániai márka listáját, amit ötödik éve az erdélyi Borszék ásványvíz vezet.