Hirdetés

Drága a benzin – Több nyugati országban olcsóbb az üzemanyag

Átlagosan tizenhárom százalékkal drágult év eleje óta a benzin Romániában, míg a gázolaj ára hét százalékkal emelkedett – ennek nyomán immár Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehországban, a balti államokban, sőt Ausztriában is olcsóbb az üzemanyag. 

2015. június 17., 17:232015. június 17., 17:23

Az Adevărul napilap által az Európai Bizottság adatai alapján közölt összeállítás szerint miközben a térség többi országában a hatóságok megpróbálták féken tartani az üzemanyag árát, Romániában semmit nem tettek ennek érdekében, így mára oda jutottunk, hogy a gázolaj 19 európai uniós tagállamban kerül kevesebbe, mint itthon, a kelet-európai térségben pedig a benzin is itt a legdrágább.

Jelenleg a benzin literenkénti ára Romániában átlagosan 1,28 euró (5,72 lej), miközben Magyarországon 1,23, Bulgáriában 1,16, Lengyelországban 1,18, Csehországban pedig 1,19 euróba kerül egy liter üzemanyag annak ellenére, hogy ezekben az államokban – Romániával ellentétben – nem zajlik jelentősebb kőolaj-kitermelés.

A benzin ráadásul olyan országokban is olcsóbb, mint Luxemburg vagy Ausztria, ez utóbbi egyébként fő részvényese Románia vezető kőolajipari vállalatának, az OMV Petromnak, amely tavaly a legnyereségesebb hazai cég volt.

A gázolaj literenkénti ára jelenleg 1,26 euró (5,64 lej) Romániában, ez 6,97 százalékos drágulást jelent év eleje óta. A gázolaj Luxemburgban a legolcsóbb (1,09 euró), ezt követi Lettország (1,13 euró), Észtország (1,14 euró), Lengyelország (1,15 euró) és Litvánia (1,18 euró). Az talán nem meglepő, hogy az üzemanyag Bulgáriában (1,20 euró) és Magyarországon (1,21 euró) is kevesebbe kerül, de Románia Németországnál (1,24 euró), Franciaországnál (1,22 euró), Spanyolországnál (1,19 euró) és Ausztriánál (1,18 euró) is „jobban teljesít” árak szempontjából.

Victor Ponta miniszterelnök év elején arra szólította fel a hazai kőolajipari vállalatokat, hogy csökkentsék „tisztességes és méltányos” szintre az üzemanyag árát, miután tavaly nyáron jelentősen, felére csökkent az energiaforrás nemzetközi ára (a hordónkénti 115 dollárról 45 dollárra, majd visszaemelkedett 63 dollárra).

A kormány ráadásul nemhogy emelte volna idén az érintett vállalatokra kivetett adót, sőt 1,5-ről 1 százalékra mérsékelte a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, a Fekete-tengeren kitermelést folytató cégeket pedig fel is mentették ennek kifizetése alól. A kabinet egyébként tavaly tavasszal vezette be az üzemanyagra kivetett literenkénti 7 eurócentes adót, amelynek nyomán jelentősen, 7 lej fölé drágult a benzin.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés