Nagy-Bege Zoltán nem számított arra, hogy Európának ilyen gyors ütemben sikerül függetlenednie az orosz gáztól. Erről egy csütörtöki szakmai rendezvényen beszélt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke.
Az útadómatrica fokozatos drágítását tervezi a közlekedési minisztérium, miután a bukaresti kormány az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy módosítja az útdíj kiszámításának módszertanát.
A különleges nyugdíjak reformjának egyik előírása, hogy minden olyan speciális juttatást újra kell számolni, amely meghaladja a haszonélvező által az aktív évek során kapott fizetést – jelentette ki szerda este Marius Budăi munkaügyi miniszter.
A romániai kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 784 ezerre volt tehető idén januárban, ami 24,4 százalékos növekedést jelent 2022 januárjához viszonyítva – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A március elsejei határidőig öt ajánlat érkezett az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának megtervezésére és megépítésére kiírt versenytárgyalásra – jelentette be Facebook-oldalán Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Nő március 1-jétől a munkanélküli segély összege és minden olyan szociális juttatásé, amelyet az úgynevezett szociális referenciamutató (ISR) alapján számolnak ki – közölte szerdán a munkaügyi minisztérium.
Hiába csökkent az alapkamat szintje alá a 3 hónapos bankközi kamatláb (ROBOR), a bankpiaci szakértő szerint nincs ok pezsgőbontásra, mivel a lejtmenet nem lesz tartós.
Egy romániai bank beleegyezett abba, hogy elengedje egyik ügyfele 446 000 lej, azaz valamivel több, mint 90 000 eurónyi tartozását, miután a hiteligénylő az alternatív banki vitarendezési központhoz (CSALB) fordult tanácsért – tájékoztatott a szervezet.
Munkacsoport létrehozásáról döntöttek a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői, amelynek feladata az lesz, hogy beépítse a különleges nyugdíjak reformjáról szóló törvénybe a Világbank és az EB által megfogalmazott ajánlásokat – közölte a PSD.
Nagyon nehéz, de nem lehetetlen küldtetés még idén befejezni az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszát a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint.
Négy forgatókönyvet javasolt a Világbank a bukaresti hatóságoknak a különleges nyugdíjak terén, amelyek között a juttatások eltörlése, befagyasztása és reformja is szerepel.
A tulajdonos svájci Ameropa csoport bármikor újra tudná indítani a termelést az ország egyedüli műtrágyagyártó üzemében, a marosvásárhelyi Azomureșben, de egyelőre még kivár.
Nullás energiaszámla – sokak vágya ez manapság. Amely bizony egybevág Európa nagy közös álmával, a klímasemlegességgel: a kettő között a megújuló energiaforrások képeznek hidat.
Egy friss felmérés szerint Romániában emésztik fel a jövedelem legnagyobb részét az élelmiszerek, az emberek havonta 1000 lejből átlagosan 250 lejt költenek erre.
Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa és a Romanian Economic Monitor kutatócsoport tagja úgy számol, hogy a háború miatt az infláció kétszer vagy akár háromszor magasabb lett egy háború nélküli forgatókönyvhöz képest.
A fogyasztás jelentős csökkenése, a magas infláció és a körbetartozás terjedése miatt idén minden korábbinál magasabbra emelkedhet a bajba jutott cégek száma – áll a Sierra Quadrant felszámoló cég elemzésében.
Romániában tavaly jelentős mértékben gyorsult mind a vezetékes, mind a mobil internet sebessége – közölte szerdán a román távközlési hatóság.
Erőteljesen visszaestek az év elején a lakásértékesítések Romániában, aminek nyomán enyhe, szinte alig érzékelhető csökkenésnek indultak az ingatlanárak – derül a Blitz Imobiliare ingatlanközvetítő elemzéséből.