
Fotó: Facebook/Continental Romania
A Continental német autóipari konszern tavaly több mint 100 millió eurót költött romániai, nagyrészt Erdélyben található telephelyein, és 1300-zal növelte alkalmazottai számát. A világ egyik vezető gumiabroncsgyártója idén is hasonló összegű beruházásokat tervez.
2024. március 16., 13:172024. március 16., 13:17
A multinacionális vállalat tájékoztatása szerint 2022-ben még 19 ezer munkavállalót foglalkoztattak Romániában, 2023 égére viszont számuk 20 300-ra nőtt. Tavalyi befektetéseik új berendezések beszerzését, műszaki fejlesztéseket és munkaerőbővítést céloztak valamennyi itteni telephelyükön.
„A Continental továbbra is fejlett innovatív technológiát kínál az ipar számára romániai telephelyein, és olyan alkatrészeket gyárt, amelyek mozgásba hozzák a jövőt. Egy több mint 20 300 tagból, gépkezelőkből, programozókból, mérnökökből álló multidiszciplináris csapat formázza az autóipar jövőjét” – nyilatkozta az Economedia.ro portál által idézett Christian von Albrichsfeld, a vállalat romániai vezérigazgatója.
A cég tájékoztatása szerint a Iași-ban, Szebenben és Temesváron működő központokban a kutatók többek között hardver-szoftver, dizájn és mechanikai vonalon fejlesztenek, míg a nagykárolyi, szebeni és temesvári üzemekben abroncsokat, elektronikai berendezéseket, vezérműszíjakat, hőkezelő elemeket és vezetékeket gyártanak a legkorszerűbb gépkocsik számára.
Von Albrichsfeld szerint romániai jelenlétük „erősen hozzájárult” mintegy 400 millió euró megszerzéséhez, amelyet Románia hívhat le az országos helyreállítási alapból (PNRR), fontos szerepet vállalt a félvezetők iparágának megalapozásában. Az idei tervek szerint folytatják az új munkások alkalmazását, a beruházások mértéke a tavalyihoz hasonló lesz, azaz 100 millió euró körül mozog majd.
A Continental tavaly világszinten 41,4 milliárd eurós üzleti forgalmat bonyolított le az előzetes adatok szerint, 56 országban 200 ezer embert foglalkoztat. Romániában 1999 és 2023 között több mint 2,3 milliárd eurót költött. Miközben itt további fejlesztésekről, bővítésekről beszélnek, világszinten a hírek szerint több ezer fős létszámleépítést terveznek, hogy 2025-től kezdődően ezzel évente 400 millió eurót takarítsanak meg.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!