Több lengyel, kevesebb albán meccset!

A csapatok kivonulását követően ugyanis a magyar himnusz felcsendülését követően a varsói stadion több mint 50 ezres közönsége tapssal köszöntötte Erkel Ferenc melódiáját. Sőt, a közvetítés során az is látszott, hogy egyes lengyel szurkolók a lengyel–magyar barátság jegyében szívre tett kézzel hallgatják a magyar himnuszt. (Arról nem is beszélve, hogy Varsó egyik híres épülete, a Kultúra és Tudomány Palotája, sötétedés után a mérkőzés alkalmával piros-fehér-zöld színben pompázott. Emlékezhetünk, a németek az Eb-n kifütyülték himnuszunkat, „tiszteletünkre” pedig szivárványszínbe akarták borítani a müncheni arénát).
Szóval jó érzés volt magyarnak lenni, s látni, hogy a lengyel és magyar nézők együtt tudnak örülni vagy bosszankodni a lelátón, nem lovallják bele magukat verekedésbe, és baráti hangulatban nézik végig a számunkra tét nélküli, számukra azonban téttel bíró mérkőzést. Nem annyira volt barátságos azonban mindaz, amit a pályán láttunk. A szemet gyönyörködtető játék mindkét részről elmaradt, a durva belépők, lökdösődések viszont igencsak gyakoriak voltak. A lengyelek azért harcoltak, hogy három pontot szerezzenek, és csoportmásodikként kiemeltként várják a pótselejtezőre való sorsolást. Ahogy egyik játékosuk mondta, nem mindegy, hogy hazai pályán fogadják a finneket, vagy idegenben lépnek pályára az olaszok ellen. Mi pedig

A tét tehát a lengyeleket nyomta inkább, ehhez képest kissé furcsa volt, hogy portugál edzőjük, a fehérvári Videotont is megjárt Paolo Sousa néhány alapemberét pihentette. De hát ez legyen az ő bajuk. A miénk inkább az, hogy bár legyőztük őket, semmit sem ér. A válogatott továbbra is hullámzó teljesítményt nyújt. Ahogy az elmúlt 25–30 évben többször is. Képes bravúrokra, komoly játékerőt képviselő csapatok ellen néha kiugró teljesítményt nyújtani, máskor érthetetlen módon pocsék játékot mutatni és bosszantó eredményt produkálni. Így történt ez a világbajnoki selejtezőcsoportban is. A lengyelek ellen négy pontot szereztünk, az albánoktól mindkét alkalommal kikaptunk, s így – ahogy oly sokszor a korábbi évtizedekben – még a harmadik helyet sem szereztük meg.
Az viszont kétségkívül tény, hogy

Ez lehet a kulcs a későbbiekben is. Reméljük, a 2024-es Európa-bajnokság 2023-ban kezdődő selejtezőiben minél több lengyel és minél kevesebb albán meccset látunk majd. Addig is a Nemzetek Ligája elitkörében kell majd helytállni. S az sem lesz kis feladat. Hajrá, magyarok!