Ítélet vita helyett – Charlie Kirk meggyilkolása és a liberális diktatúra

Az egyetemistákkal folytatott beszélgetései gyakran vezettek hitvédelmi eszmecserékhez, ezek során pedig meggyőzően érvelt a Szentírás tanítása mellett.

Meggyilkolták Charlie Kirket. Azt a személyt, aki kulcsfontosságúnak tartotta a családok védelmét, folyamatosan küzdött az abortusz ellen, védte a magzatok életét. Arra ösztönözte a fiatalokat, hogy érdemes családot alapítani, gyermekeket vállalni, dolgozni, hogy a társadalom hasznos tagjai lehessenek.

Meggyilkolták Charlie Kirket. Azt a fiatalt, aki felismerte: egy sikeres nép, egy sikeres nemzet alapja az ifjúság. Olyan ifjúság, amely a nemzeti, konzervatív, családcentrikus és bibliaalapú elveket tartja szem előtt, ezek mentén építi fel a társadalmat.

Meggyilkolták Charlie Kirket. Azt az aktivistát, aki szembenézett a radikális iszlamizációval, aki felmérte az illegális migráció veszélyeit, aki rámutatott a genderelmélet abszurditásaira, aki látta, hogy a woke-mozgalom óriási erővel törli el a nyugati civilizáció még megmaradt értékeit az úgynevezett „felvilágosult társadalmakban”.

Meggyilkolták Charlie Kirket. Alattomos módon – nézeteiért, politikai meggyőződéséért. Sikeresen tudott vitatkozni az őt támadókkal, sokan néztek fel rá, népszerű volt, elsősorban a fiatalok körében. Jobboldali volt. Ezért kellett lakolnia. Olyan embert gyilkoltak meg nézetei miatt, aki többnyire azokkal folytatott párbeszédet, akikkel nem értett egyet. Barátai szerint Charlie személyében egy hívőt, fiatal édesapát, felkészült és bátor apologétát veszített el a társadalom. Halála előtt néhány nappal a közösségi médiában ezt írta: ,,Jézus legyőzte a halált, hogy életünk legyen”.

Mintha egy vad diktatúrában élnénk, ahol a szólásszabadságnak, a vitának, az érveknek nem lenne helyük.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Sajnos a világ egy része valóban abban él. Sötét diktatúrában. Ahol a balliberális megmondógépezet nem tűri a másként gondolkodókat. Ahol a liberális szenny minden értéket el akar törölni. Ahol csak politikailag korrekt módon lehet nyilatkozni. Ahol az aberráltak előnyt élveznek, a keresztyéneket üldözik, a családvédőket kigúnyolják. Ahol nem lehetnek jobboldali nézeteid, mert sérted mások érzékenységét. Ahol a balliberálisok diktatúrát kiáltanak, ha felemeled szavad az igazság és méltányosság érdekében. Holott éppen ők, a liberális megmondóemberek a diktátorok, akik nem tűrik el a másként gondolkodókat. Akik sárba tiporják, ellehetetlenítik és végső megoldásként meggyilkolják a velük egyet nem értőket.

Nem furcsa, hogy az elmúlt időszakban csupán jobboldali meggyőződésű emberek ellen követtek el merényleteket? A holland bevándorlás-ellenes Pim Fortuyn képviselőt a választások előtt lőtték le, a brazil Jair Balsonaro elnökjelöltet kampányrendezvényen késelték meg, Robert Fico szlovák vezetőt tavaly lőtték meg, Donald Trumpot kétszer is el akarták tenni láb alól a választások előtt. Hogy csak néhányat említsünk.

Elbagatellizálják az eseteket. Relativizálják azzal, hogy szélsőjobboldalinak kiáltják ki az áldozatokat. Amely egyrészt hazugság, másrészt azt a látszatot kelti, hogy amennyiben valaki szélsőjobboldaliként válik merénylet áldozatává, megérdemli.

A migránssimogató, genderpárti, inkompetens balliberális grémium, amely régóta irányítja az uniót, ezúttal is „hozta” a rá jellemző kettős mércét. Ugyanis amikor Charlie Weimers svéd képviselő javasolta, hogy egyperces néma csenddel adózzanak az európai parlamentben Charlie Kirk emlékének, az EP elnöke, Roberta Metsola visszautasította a javaslatot azzal az indokkal, hogy a parlamenti eljárásrend szerint az ilyen előterjesztéseket csak a plenáris ülésszak megnyitásakor tehetik, a javaslat pedig már túl későn érkezett. Az alelnök, Katarina Barley baloldali politikus pedig leállította a felkérést, amikor Weimers megpróbálta felajánlani a beszédidejét a csendes megemlékezés céljára. Bezzeg amikor egy drogos börtöntöltelék letartóztatás közben meghalt, és miatta kirobbant a fehér kultúrát eltörölni kívánó BLM-mozgalom, akkor az EP-ben tarthattak egyperces csendet az elhunyt emlékére. Az rendben volt, ez nem.

Charlie Kirket meggyilkolták. De nem csak őt. Egy hangot némítottak el, amely ki mert állni a hit, a család, az élet védelmében. A kérdés már csak az: hány hang maradt, amely nem fél kimondani az igazságot? Ő már nem szólalhat meg. De mi még igen. És ha most is hallgatunk, holnap talán már mi sem beszélhetünk többé.