Új status quo Európában: függetlenné válhat Skócia

Nemcsak Nagy-Britanniát, hanem immár egész Európát foglalkoztató kérdéssé nőtte ki magát a skót kormány által szeptember 18-ra kiírt népszavazás arról, hogy Skócia elszakadjon-e Nagy-Britanniától. A két éve tartó unionista és függetlenségpárti kampány, úgy tűnik, egyre inkább azok malmára hajtja a vizet, akik egy Londontól teljesen független, új Skócia megteremtésében hisznek. Legalábbis erről tanúskodnak a népszavazás előtt bő egy héttel napvilágra kerülő, legfrissebb közvélemény-kutatási adatok. A YouGov közvélemény-kutató cég a tekintélyes The Sunday Times konzervatív brit lap megrendelésére készített felmérése szerint – a bizonytalan, illetve a szavazni nem kívánó választók kiszűrésével számolva – jelenleg 51 százaléknyian voksolnának Skócia függetlenségére, és 49 százalékos a brit unió fennmaradását támogatók aránya. A függetlenség támogatói egyetlen hónap alatt 22 százalékpontnyi hátrányt dolgoztak le, ugyanis augusztusban még 61 százaléknyian ellenezték Skócia függetlenségét, és 39 százalék mondta azt, hogy az elszakadásra kíván szavazni.

A függetlenségpártiak hatalmas előretörése riadalmat keltett Londonban, a királyi udvarban és a kormányban egyaránt. Noha a skót kormány már jó ideje jelezte, hogy a függetlenség elnyerése esetén is a brit uralkodó maradna Skócia alkotmányos államfője, mindez nem nyugtatja meg a Buckhingam palotát. A királyi udvar egyik magas rangú alkalmazottja úgy nyilatkozott a londoni sajtónak, hogy a 88 esztendős II. Erzsébet királynő a referendummal kapcsolatban hivatalosan ugyan semleges állásponton van, valójában uniópárti, és komoly aggodalommal szemléli a skóciai folyamatokat. A brit kormányfő, David Cameron kijelentette, hogy a skót szavazóknak nem szabad elfelejteniük: ha megszavazzák az elszakadást Nagy-Britanniától, onnan nincs visszaút, a döntés „örökre szól”.

Jeles angol politológusok szerint mégsem ennyire egyértelmű a lakosság elszakadási kényszere az angol királysággal immár háromszázhét éve politikai unióban élő Skóciának. Többen is úgy vélekednek: nem kizárható az a forgatókönyv, hogy a függetlenségpártiak győznek ugyan, de csak nagyon csekély többséggel, és a skót lakosság a referendum utáni tárgyalásokon összeálló szétválási feltételrendszer láttán mégis meggondolja magát, és újabb referendumra kerülhet sor.

Brüsszel nem kíván beavatkozni a népszavazási kampányba, a Skócia jövőjéről szóló döntés joga kizárólag a skót nép és a brit polgárok kezében van – hangsúlyozza az Európai Bizottság. Ugyanakkor az évekkel ezelőtt leszögezett játékszabályokra emlékeztet: amennyiben egy EU-tagállam területének egy része a függetlenné válás következtében megszűnik az említett tagállam részének lenni, akkor a szóban forgó területen az uniós szerződések elveszítik érvényüket, azaz az új országnak kérnie kell felvételét az Európai Unióba.

Mi lesz az új fizetőeszköz?

A sok ismeretlenes szétválás körül ma még sok a kérdőjel. Az unionisták fő kampánytémája a gazdasági stabilitással, a leendő fizetőeszközzel és az EU-tagsággal függ össze. Mindhárom elvesztése érzékenyen érintheti Skócia lakosságát, és az emberek többsége az életszínvonal tartós csökkenése esetén visszakívánkozna a három évszázados frigybe.

A függetlenségi törekvések fő támogatójának, Alex Salmond skót kormányfőnek három lehetséges terve van a leendő Skócia fizetőeszközének megteremtésére. Az A-terv alapján Skócia hivatalosan valutaunióra lépne az Egyesült Királyság fennmaradó részével, és így megtartaná fizetőeszközéül a fontot. A Salmond által gyakran emlegetett B-terv szerint, ha ehhez a brit kormány és a Bank of England, a brit jegybank nem járul hozzá, az országban meghonosítanák az eurót. London jelenleg mereven elveti a font megosztását: azzal érvel, hogyha Skócia függetlenné válik, nem vállalhatja magára „egy külföldi ország” költségvetési és monetáris kockázatait. A harmadik változat szerint saját valutát hozna létre, vagy a font egyoldalú megtartása mellett dönthet a skót kormány. Ez utóbbi esetben nem vállalná át az Egyesült Királyság teljes államadósságából rájutó hányadot. Pénzügyi szakértők szerint ez a változat azonban túlságosan kockázatos lenne, hiszen ha Skócia fizetésképtelenséget jelentene be, attól a pillanattól csak rendkívül magas kamatokra tudna új hitelt felvenni a piacról.

Alex Salmond skót miniszterelnök úgy látja, függetlenség esetén senki nem akadályozhatja meg Skóciát a font további használatában. Szerinte ha a népszavazáson az elszakadáspárti erők győznek, az demokratikus mandátumot jelent a fontunió fenntartására, mivel a skót kormány függetlenségi programjában szerepel a font megőrzése fizetőeszközként. A font egyébként is nemzetközileg forgalmazott valuta, tehát Skócia azt szabadon használhatja. Az uniópártiak ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a leendő skót kormány hiába hirdeti meg a fontuniót, ha az Egyesült Királyság fennmaradó része nem hajlandó Skóciával osztozni a fonton. Skócia elveszítené a Bank of England likviditási garanciáit és a brit költségvetés forrásait. Ilyen feltételek mellett a piacok számára elfogadhatatlan lenne a font egyoldalú további használata, ami „térdre kényszerítheti” a skót gazdaságot.

Az olajból élnének meg

A függetlenségi „háború” határozott szószólója, a kormányzó Skót Nemzeti Párt egyértelműen a kőolajra építi a függetlenség finanszírozási tervét: már az 1970-es években is az volt az egyik politikai jelszavuk, hogy az északi-tengeri olaj Skócia olaja. Iparági szakértők azonban az északi-tengeri mezők hozamának gyors apadását jósolják. A brit tengeri olajkitermelői szövetség már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az északi-tengeri brit nyersolaj-kitermelés másfél évtizede, 1999-ben tetőzött – abban az évben a brit szektor tizenkét havi nominális hozama megközelítette a 400 millió hordót –, és az északi-tengeri talapzatból kitermelhető nyersolaj mennyisége 2020-ig várhatóan a legutóbbi csúcs egyharmada alá csökken.

Az unionisták szerint az elmúlt két évben az északi-tengeri lelőhelyekből származó jövedelem 5-5 milliárd fonttal elmaradt a tervezettől. Szerintük ez több, mint amennyit a skót kormány évente a közoktatásra költ, és kétszerese a skót állami egészségügyi szolgálat éves költségvetésének. Mindez jelzi, hogy az északi-tengeri olajbevételre alapozott finanszírozási tervek hatalmas kockázatot jelentenek, mivel ezek a bevételek bizonytalanok. Ezzel szemben a függetlenségpártiak azzal érvelnek, hogy az olajkincset az ilyen természeti erőforrásokkal rendelkező országok mindegyikében áldásnak tartják, csak a skót függetlenségelleneskampány vezetői tekintik koloncnak. A skót kormány szakértői szerint a következő 35 évben Európa legértékesebb kőolajlelő helyéről, a skót felségvizeken található Északi-tengerről még 15–16,5 milliárd hordó nyersolaj-egyenértékének megfelelő energiahordozó nyerhető ki, ami mai árfolyamon ezermilliárd font értéket jelent.

Más mint a többi?

A skót függetlenségi mozgalom ma azért egyedi Európában, mert Skóciában a hatóságok szervezésében, úgymond teljesen legálisan valósul meg a szeptember 18-ra kiírt referendum. Ez merőben különbözik az Európai Unió más részein kiújuló függetlenségi törekvésektől. Sokban hasonlít a 2006 júniusában népszavazással függetlenné vált Montenegróhoz, amelynek lakossága szintén többségi vokssal döntött arról, hogy békés úton kiválik a Szerb és Montenegró Államközösségéből, amit mind Szerbia, mint az Európai Unió tudomásul vett.

A baszk, a katalán vagy az olasz Veneto tartomány függetlenedési törekvéseivel ellentétben érdekes módon Brüsszel meglehetősen visszafogott álláspontot képvisel. Egyes vélemények szerint az EU vezetőinek nincs ellenvetése a skót függetlenedési törekvésekkel szemben, és elképzelhetően olyan együttműködés alakulhat ki Brüsszel és a skót főváros, Edinburgh között, mint az Unió értékrendszerét teljesen felvállaló, de mégsem uniós tag, Norvégia között.

A skót függetlenségi törekvések nem új keletűek. Ennek ment elébe a londoni parlament által 1990-ben elfogadott devolúciós törvény, amely alapján az Egyesült Királyságot alkotó országok korlátozott önkormányzati jogokat kaptak. Az előző állapotokhoz képest széleskörű autonómiával rendelkező skót parlament és a végrehajtó hatalom, a kormány azonban mégsem volt elégedett az elért eredményekkel, ugyanis a törvény szerint ezeket a jogokat a brit parlament módosíthatja, illetve megváltoztathatja. Noha Londonból érkező garanciaként többször elhangzott, hogy az illető ország polgárainak népszavazása nélkül, egyoldalúan soha nem korlátozzák a „tagországok” relatív szuverenitását, a függetlenségre törekvő skót politikai erők szerint még mindig jobb önállóan gazdálkodni, mint Londonból várni a helyben megtermelt pénzek újraelosztását. A huszonnegyedik órában London közben új engedményeket ajánl a skótoknak: a brit pénzügyminiszter. George Osborne kijelentette: amennyiben a skótok szeptember 18-án elutasítják a Nagy-Britanniától való elszakadást, nagyobb autonómiára számíthatnak az adózás, a fiskális kérdések vagya szociális segélyek terén. Kérdés, persze, hogy az ilyen ígéretek ma már elérik-e a függetlenség előnyeiben hívő lakosság ingerküszöbét?