
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háborúnak úgy nem lesz vége, hogy az európai országok aláaknázzák a békefolyamatot
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
Közép-Európa biztonságát alapvetően az ukrajnai és a közel-keleti háború fenyegeti, amelyekben az a közös, hogy a béke reményét mind a két esetben Donald Trump amerikai elnök jelenti – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kuvaitvárosban.
2025. október 06., 18:392025. október 06., 18:39
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) közös külügyminiszteri ülését követően arról számolt be, hogy az ukrajnai és a közel-keleti fegyveres konfliktusban az a közös, hogy ,,a béke reményét mindkét helyen úgy hívják, hogy Donald Trump”.
Magyarország és Európa érdeke az lenne, hogy Donald Trump sikeres legyen a béketeremtésben Ukrajna és a Közel-Kelet vonatkozásában is” – mondta.
,,Jó látni és megtapasztalni, hogy az Arab-öböl országai milyen elkötelezetten támogatják a béke ügyét. Jó látni, ahogy az Arab-öböl országai kiállnak a békeerőfeszítések mellett, és jó látni, hogy az Arab-öböl országai is a diplomáciai csatornák nyitva tartásában látják a lehetőséget a háborús konfliktusok megoldására” – folytatta. Majd leszögezte, hogy az ukrajnai rendezést is csak a minél előbbi tárgyalások hozhatják el.
,,Az ukrajnai háborúnak úgy nem lesz vége, hogy az európai országok aláaknázzák a békefolyamatot. Az arab országok is a tárgyalásokat szorgalmazzák, a diplomáciai megoldást, pont úgy, ahogy Magyarország is” – tette hozzá.
A miniszter ezért az eddiginél szorosabb együttműködést szorgalmazott az EU és a GCC között. ,,Az Európai Unió eddig sajnos ebben kudarcot vallott, Brüsszel képtelen volt felépíteni egy stratégiai együttműködést az Arab-öböl országaival, holott Európa érdeke lenne, hogy minél előbb szabadkereskedelmi megállapodást, stratégiai együttműködési megállapodást és vízummentességről szóló megállapodást kössünk az Arab-öböl országaival” – fogalmazott.
– húzta alá.
Szijjártó Péter a kuvaiti, a szaúdi, az ománi és a bahreini kollégáival is kétoldalú egyeztetést folytatott, és ezzel kapcsolatban sérelmezte, hogy az EU ,,borzasztóan elszigetelte magát a világ azon részeitől, amelyek a leggyorsabban fejlődnek”.
,,Így az Arab-öböl térség országaival sem sikerült olyan együttműködést felépítenie az Európai Uniónak, ami segítségünkre lehetne abban, hogy végre az európai versenyképesség javuljon, az európai gazdaság fejlődjön, növekedjen a súlyunk a világgazdaságban és a világpolitikában” – emelte ki.
,,Ezért mi most nemzeti alapon erősítünk, egyre szorosabb együttműködést építünk fel az Arab-öböl térség országaival, hiszen ebből Magyarországnak nagyon sok előnye származik. Részleges vízummentességi megállapodásokat kötünk, beruházásvédelmi megállapodásokat kötünk, egyre több ösztöndíjast fogadunk ezekből az országokból, illetve az energia - főleg a megújuló energia - és a vízgazdálkodás terén is egyre szorosabb együttműködést építünk” – fűzte hozzá.
,,Az Arab-öböl térség országaival egy kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködésünk van, ami a lehető legjobb alapot adja az együttműködéshez (…) Azt állapítottuk meg, hogy jól haladunk, Magyarország és az Arab-öböl országainak együttműködése egyre több hasznot hoz mindkét oldal számára” – összegzett Szijjártó Péter.

A hírek szerint idén nagyon sokan versenyeznek Trumppal a Nobel-békedíjért. Amikor újságírók megkérdezték Trumpot, hogy mennyire tartja esélyesnek magát a díjra, ezt válaszolta: ,,ha Obama lenne a nevem, tíz másodperc alatt megkaptam volna a Nobel-díjat".
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!