Harag György, a színpad mágusa

Talán másként alakul Harag György élete, ha éppen az ifjúkorára eső időszakban nem lett volna még divat a vándortásulatok fellépése a legeldugottabb vidékeken is. Így láthatta tasnádi iskolás éveiben a Jódi Károly, Víg Ernő és Antal Lajos vándortársulatait, és a játék azonnal elbűvölte. Igaz, már akkor kijelentette, inkább rendező lenne, mint színész. Később már láthatta a színpadon Jávor Pál, Dajka Margit, Páger Antal, Kiss Ferenc, Tolnai Klári játékát is, és ez döntően hatott a pályaválasztásra.

Nagyváradon érettségizett 1943-ban – vagyis a háború kellős közepén, és ennek rendkívüli jelentősége lesz sorsának alakulásában –, majd rövid ideig Budapesten dolgozott segédmunkásként, szabadidejében kerámiakészítést tanult. A fővárosból hazarendelik, ugyanis zsidó származása miatt gettóba kell vonulnia. És itt elkezdődik a tragédia Harag György életében, amiről évek múltán is csak keveset és keveseknek beszélt. Családjával együtt deportálják, a lágerből egyedül ő tér haza élve, 40 kilósan, nagybetegen. Harag az auschwitzi láger kapujában látta utoljára családját 1944. június 8-án, amikor különválasztották az azonnali halálra és kényszermunka általi halálra ítélteket. „Emberi képzeletet felülmúló szenvedésben volt részünk” – nyilatkozta később.

Hazatérte után Kolozsváron lábadozott, és amikor visszatért ereje, sikeresen felvételizett a színiakadémiára. Színésznek tanult, hiszen akkoriban még nem létezett külön rendezői szak.

 A kezdetek

A kolozsvári Zenei és Színművészeti Akadémia végzős hallgatói 1953-ban Nagybányán magyar tagozatot alapítottak. Harag Györgyöt felkérték, hogy menjen velük. Így lett 1953–1960 között egy új, lényegében fiatalokból álló társulat igazgató-főrendezője. Nem véletlenül viseli a szatmári társulat manapság Harag György nevét: 1956-ban a színház Nagybányáról áttelepült az alig több mint félszáz kilométerre lévő Szatmárnémetibe. Ameddig Harag vezette a szatmárnémeti Állami Magyar Színházat – ez hét évadot ölel át –, negyvenkét darabot mutattak be. Igazgató-főrendezőként megpróbálta lefaragni a kötelező kommunista propaganda szolgálatában álló előadások számát – így azok a repertoár mindössze 20 százalékát tették ki.

Szatmárról 1960-ban távozott Harag. Jó egy évtizedes útkeresési időszak következett a rendező életében. Bár előadásaival továbbra is díjakat nyert, a szakma és a közönség elismerte munkáját, Harag elégedetlen volt. A nyugtalanság, a kísérletezés évei voltak ezek, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, de Plojesten is dolgozik. Az alkotói bizonytalanság 1971-ben zárul le, amikor színre viszi Nagy István Özönvíz előtt című drámáját Marosvásárhelyen. Az előadás döbbenetes sikert aratott.

Páskándi Gézának az Apáczairól szóló drámáját, a Tornyot választok címűt már Kolozsváron rendezte. 1975-ben kezdődött az a folyamat a kincses városban, amely színháztörténelmet írt: Harag megrendezte a Sütő-trilógiából az elsőt, az Egy lócsiszár virágvasárnapját.

 A trilógia

„Megpróbáltam összeegyeztetni a mai kifejezési eszközöket a széles tömegek igényével, úgy, hogy ezek számára is vonzóak legyenek az előadások. Tudom, ez olyan félmegoldásokat eredményez. Az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról tudom, hogy jó előadás, de az a világ, amelyben játszódik, kegyetlenebb volt, mint ahogy mi ábrázoltuk. Visszatartott, hogy ezer ember nem bírná ki, amit még a hitelesség érdekében bele kellene adni az előadásba” – nyilatkozta a Sütő-dráma színre viteléről Harag , akit időközben kineveztek a kolozsvári színház főrendezőjének. Azok a színészek, akik bekerültek a rendező szűkebb körébe – Sebők Klára, Héjja Sándor, Barkó György és mások – családi barátnak számítottak. Drukkolt a színészeknek, mindig a legjobbat akarta kihozni belőlük.

A trilógia második darabját, a Csillag a máglyán címűt 1976-ban rendezte, ugyanabban az évben kerül színpadra a Káin és Ábel, majd 1981-ben még egy Sütő András dráma, a Szúzai menyegző. Kisebb csoda – és nem kevés bátorság –, hogy ezek az előadások egyáltalán túljutottak a „vizionálásokon”, amikor pártkáderek döntöttek arról, mit lehet bemutatni és mit nem a színházban.

 Színészek barátja

Harag György olyan rendező volt, akit – színésztől elkezdve, egészen a műszakiakig – mindenki véleménye érdekelt a készülő előadásról. Előfordult, hogy a színház portásának vagy az öltöztetőnek is kikérte a véleményét a bemutató előtt, és képes volt változtatni, ha az egyszerű ember nem értett valamit a darabból. Barkó György színművész mesélte: előfordult, hogy egy séta alkalmával, mire elért a színházzal szemben lévő park végébe, kicserélte az egész szereposztást vagy teljesen átrendezte a darabot. Gorkij Éjjeli menedékhelyét Kolozsváron 1979-ben rendezte. A Színészt játszó Péterffy Gyula 1980-ban elhunyt. Harag úgy vélte, Péterffy játéka pótolhatatlan, és a siker ellenére nem osztotta ki a szerepet, a darab lekerült a műsorról…

A magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége, a korszakalkotó rendező Harag György 1985. július 6-án hunyt el. Utolsó rendezése a Csehov Cseresznyéskertje volt Marosvásárhelyen. A bemutatót már nem érte meg. Úgy távozott, ahogyan Firsz, a darab öreg hőse: csendben átsétálva az öröklétbe…