Egy lángelme titokzatos halála

A 120 éve történt eset hatalmas vihart kavart a kor zenei életében: Csajkovszkijt alkotói ereje teljében ragadta magával a halál. Ha a nagyszerű zeneszerző élete regénybe illő, halála akár Agatha Christie tollára is kívánkozhatna...

Pjotr Iljics Csajkovszkij 1840. május 7-én született Votkinszban egy bányamérnök második fiaként. Nagyon érzékeny gyermek volt, dajkája „porcelánbabának” nevezte. A viszonylag jómódban élő család nappalijából nem hiányzott a zongora, a gyermek Pjotr pedig azzal szórakozott, hogy mindenféle dallamot hallomás után lejátszott. Hét évesen verseket írt, de szembe kellett néznie élete első igazi megpróbáltatásával: kanyarót kapott, s a zongorázást abba kellett hagynia.

Szülei civil pályára szánták, jogi előkészítő iskolába íratták. Kollégium helyett egyik barátjánál lakott Szentpéterváron – szülei ideiglenesen elköltöztek a városból – itt érte az újabb tragédia: fiatal házigazdája meghalt skarlátban, Csajkovszkij pedig élete végéig abban a beteges meggyőződésben élt, hogy a fiatalember halála miatta következett be. Hamarosan szülei visszaköltöztek a városba, de az élet ismét csúnyán megtréfálta hősünket: kolerában elvesztette imádott édesanyját. Ekkor döntött úgy, hogy életét a zenének szenteli. A zongora mellett énekleckéket is vett, és elhatározta, hogy operaszerző lesz.

A zsenialitás jelei

Bár elvégezte végül a jogot, a zene volt mindene. Beiratkozott az Orosz Zenei Társaságba, ahol többek között Anton Rubinstein tanította zeneszerzésre. Ha jogi képességek tekintetében Csajkovszkij maga volt a csőd, zenei téren egyre képzettebbé vált, többek között zongorát, orgonát és fuvolát is tanult. Mestere testvére, a zongorista Nyikolaj Rubinstein felajánlott neki egy összhangzattan-tanári állást a moszkvai konzervatóriumban, ettől kezdve Csajkovszkij immár teljes énjével a zenének élt. Megírta I. szimfóniáját – bemutatója óriási bukás volt. Barátai nem értették a művet, de zsenialitására jellemző, hogy rendkívül rövid idő alatt két operát is írt, és megalkotta a máig méltán sokat játszott Rómeó és Júlia című balettjét. Magánélete azonban állandó válságban volt. Előbb egy fiatal költőbe szeretett bele, majd egy olasz operaénekesnőbe, akit el is akart venni feleségül. Barátai – akik nyílt titokként kezelték homoszexualitását – végül lebeszélték róla.

Kétségek között

Az őrjítő kétségek szexualitását illetően a depresszió és a boldogtalan magánélet furcsa tüneteket váltott ki Csajkovszkijnál. Vasakarattal megtanult például vezényelni, de valahányszor oda kellett állnia a zenekar elé, elfogta a félelem, hogy elgurul a feje. Ez a mániája soha nem múlt el, ahányszor dirigált, bal kezét az álla alá tette, hogy megtartsa a helyén. Egyes zenészek kuncogtak, mások mélységesen sajnálták – de együtt dolgozni vele szinte lehetetlennek bizonyult.

Csajkovszkij legnagyobb tragédiája az volt, hogy tartós kapcsolatot sem nővel, sem férfival nem tudott kialakítani. Egy ideig házas is volt, ám rövid idő múltán hanyatt-homlok kimenekült a kapcsolatból. Ha férfival hozta össze a sors, lelkiismeret-furdalásai az öngyilkosság szélére kergették. Egyetlen – plátói – viszonyának lett végül szerencsés kimenetele: a zenéjéből áradó szépség, tisztaság és harmónia kezdetben nem aratott sikert hazájában, viszont egy gazdag özvegyasszonyt, Nagyezsda Filaretovna von Meck-et valósággal elvarázsolta. Rendszeresen leveleztek egymással, és az özvegy állandó apanázst nyújtott neki, hogy gondtalanul alkothasson. Támogatója kikötötte, hogy soha az életben nem találkozhatnak szemtől szembe. A legenda úgy tartja, hogy egy társaságban majdnem bemutatták őket egymásnak, de a hölgy még idejében elmenekült, így Csajkovszkij nem láthatta meg jótevőjét.

Népszerűsége csúcsát az 1880-as években érte el, bemutatói sorra aratták a sikereket, immár világszerte.

Mi történt?

1893-as halálát máig homály fedi. A hivatalos változat szerint kolerával fertőzött vizet ivott, de a találgatások már akkor elkezdődtek: egy rendkívül intelligens, művelt ember hogyan követheti el azt a hibát, hogy járvány idején forratlan vízhez nyúljon? Állítólag legjobb barátai tudták, hogy nem ez történt, és orosz szokáshoz híven nyugodtan megcsókolták a halottat.

Alekszandra Orlova orosz zenetörténész 1979-ben egy új elmélettel állt elő: ezek szerint Nyikolaj Boriszovics Jacobi főügyész tudomást szerzett Csajkovszkij életviteléről, és egy becsületbíróságot hívott össze annak érdekében, hogy elkerüljék a nyilvános botrányt. Az ítélet úgy szólt, hogy a zeneszerző arzénnel mérgezze meg magát, másképpen nyilvánosságra hozzák homoszexualitását. Egy másik elmélet szerint maga a cár rendelte el Csajkovszkij öngyilkosságát, amikor tudomást szerzett másságáról…

Bárhogy is legyen, 1893. november hatodikának fagyos reggelén egyik legjelentősebb komponistáját vesztette el a zenetörténet.