Dávid Ferenc szabadsága

Az 1568. január 6. és 13. között tartott tordai országgyűlés, ahol – Európában elsőként – kihirdették a vallásszabadságot, amely biztosította a recepta religiók (bevett vallások), a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius vallások szabad gyakorlását és terjesztését, csak egyike – igaz, a legjelentősebbje – volt a sok országgyűlésnek, amelyet 1288 és 1697 között Tordán tartottak meg. Igaz, egyes kutatók szerint már Szent István korában az erdélyi nemesség országgyűléseinek színhelye Torda volt.

Az 1568-ban elfogadott törvénnyel alakult ki Erdély alkotmányában a három törvényes nemzet mellett a négy törvényesen bevett vallásnak nemcsak egyházjogi, hanem politikai és közjogi rendszere is. Ettől az időponttól kezdve Erdély alkotmánya a három törvényes nemzet és a négy bevett vallás egyenjogúságának elvein épült fel és fejlődött tovább.

A reformáció

Luther Márton felléptével induló reformáció Európa egészére kiterjedt, és egész országokat szakított ki a katolikus egyházból. Miután a régi és az új egyházak közötti évtizedes vallásháborúk során nyilvánvalóvá lett, hogy egyik fél sem tudja a másikat meggyőzni vagy térdre kényszeríteni, az együttélést valamilyen formában rendezni kellett. Így jött létre politikai kényszerűségből 1555-ben az augsburgi vallásbéke, mely azzal, hogy elismerte az evangélikus (lutheránus) vallást, először mondta ki, hogy a nyugatikereszténységen belül nem csak egy vallás lehetséges. Akétfelekezet együttélését azonban az akkori politikusok sem tartották megvalósíthatónak. Majdnem száz év múlva, 1648-ban a vesztfáliai békében emelték be az elismert felekezetek közé a református (kálvinista) egyházat.

Az 1550-es évekre Erdély lakossága a lutheri reformációhoz csatlakozott, élén a fejedelemmel, Szapolyai János Zsigmonddal. Katolikusnak csak a Székelyföld egy része, Csíkszék és néhány főúri család maradt meg. 1557-ben az országgyűlés törvényben bevett vallássá nyilvánította a lutheri evangélikus vallást, azaz a katolikussal azonos jogokat biztosított számára, majd az 1564. júniusi tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánította a reformátust is. Az erdélyi reformáció azonban ezzel még nem fejeződött be…

Dávid Ferenc fellépése

Az erdélyi unitárius egyház megteremtője, Dávid Ferenc 1510 körül született Kolozsváron. Apja csizmadiamester volt, a család szűkös körülmények között élte mindennapjait, a jobb élet reményében szánták Ferencet a papi pályára. Kolozsváron végzett tanulmányait követően Gyulafehérvárra, a püspöki székhelyre vitték továbbtanulni. Az igen eszes Dávid Ferenc hamarosan rádöbbent, hogy az egyház emberei – püspöktől az utolsó káplánig – mennyire elfordultak a szerény-alázatos keresztényi élettől, mennyire kapzsi módon hajkurásszák a világi javakat és gyönyörűségeket. A fiatal pap lelkében érlelődött már a változtatás kényszere, és 35 éves korában sikerült eljutnia Wittenbergbe, a reformáció bölcsőjébe. Négy évet töltött Erdélytől távol, nyelveket tanult, Luther újításait tanulmányozta, és a Bibliát szinte kívülről megtanulta.

A protestáns erdélyi magyar nemesség és papság az éppen üresedésben lévő lutheránusi püspöki székbe Dávid Ferencet ültette, aki 1556-ban nemcsak kolozsvári pap lett, hanem püspöke is az erdélyi magyar lutheránusoknak.

„Atya, Fiú, Szentlélek egy-isten, teljes Szentháromság” – vallották a katolikusokkal együtt a Luther és Kálvin követői. Dávid Ferenc viszont arra a meggyőződésre jutott, hogy a szentháromság tana hamis tudomány, amelyet sem az ó-, sem az új-testamentumból nem lehet megoltalmazni, és kijelentette: „E három örökké való istenekről, kik mindenben egyenlők és egy módon mindenhatók, soha semmit sem hallottak, hogy hárman volnának menynek, földnek teremtői”. Miután János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari prédikátora lett, Dávid Ferenc elkezdett antitrinitárius (azaz unitárius) nézeteket vallani, és nemsokára maga a fejedelem is unitárius vallásra tért át. 1567-ben János Zsigmond a rendelkezésére bocsátotta a gyulafehérvári nyomdát, hogy nézeteit hirdesse. Jelentős részben az ő tevékenységének köszönhető, hogy Erdély a vallási türelem jelképe lett Európában, hiszen Dávid Ferenc volt az, akinek kezdeményezésére Tordán 1568-ban határozatot hoztak a vallásszabadság biztosítására.

Az 1572. évi marosvásárhelyi országgyűlés megerősítette a vallásügyi törvényt, de egyben kimondta az újabb hitújítások tilalmát is. Dávid Ferencet ennek a tilalomnak az alapján fogta perbe 1579-ben Báthory Kristóf fejedelem. A hite miatt életfogytiglani fogságra ítélték, és a dévai várbörtön foglyaként halt meg 1579. november 15-én.