A kettétört álom

Egymillió ember szeme szegeződött Washingtonban egy öltönyös úrra fél évszázaddal ezelőtt, 1963. augusztus 28-án. A Lincoln Memorial ókori görög stílusban formázott oszlopainak árnyékába Martin Luther King baptista tiszteletes, az afroamerikai polgárjogi mozgalom vezetője beszélt sorstársainak békéről, szeretetről, Istenről, egyenlőségről: „Van egy álmom. Arról álmodozom, hogy egy szép napon minden völgy fölemelkedik, minden domb és hegy lealacsonyodik, az ugar kivirul, ahol egyenetlenség van, ott egyenesség lesz, felragyog az Úr dicsősége, és ezt minden érző lény látni fogja.”

Öt év sem telt el, és a békés tüntető menet gyászmenetté változott…

 Egy fiatal prédikátor

Martin Luther King 1929. január 15-én született az Amerikai Egyesült Államokban, az Atlanta állambeli Georgiában.  Édesanyja, Alberta Christine Williams King tanárnő, apja, Martin Luther King baptista lelkész volt, aki egy autójavító műhely kisegítőmunkásából vált egyháza elismert prédikátorává.

Tizenéves koráig Martin nemigen szembesült a rasszizmus, a feketék elnyomásának tényével, szülei polgári foglalkozása őt is megkímélte a kirekesztéstől. A sors úgy hozta, hogy később a család 1941-ben a város olyan részébe költözött, ahol csak feketék laktak, és ahonnan a kiemelkedés esélye gyakorlatilag egyenlő volt a nullával. Alig 14 évesen egy szónokversenyen Martin kijelentette: „Nem lehetünk erős nemzet, ha a lakosság egytizede rosszul táplált, és betegségeket terjeszt, ha a feketék és fehérek között megkülönböztetés van.” Hamarosan apja segédprédikátora lett, innen már egyenes út vezetett egy teológiai főiskola padjaiba. Platón, John Locke, Jean-Jacques Rousseau, Arisztotelész, Henry David Thoreau, Karl Marx műveit tanulmányozta, de életszemléletére a legnagyobb hatással a pacifista, erőszakmentes indiai filozófia volt. A főiskola elvégzése után Montgomerybe került, ahol alig akadt fekete ember, azok is többnyire cselédekként dolgoztak a fehérek házaiban. Itt lépett fel először 1955-ben polgárjogi aktivistaként, amikor az autóbuszokon érvényben levő, a feketéket sújtó ülőhely-elkülönítés ellen emelte fel szavát, s buszbojkottot szervezett a városban. Akcióját siker koronázta, hiszen egy évvel később megszűnt a faji megkülönböztetés Montgomery tömegközlekedési eszközein. A helyi siker országos tettekre sarkallta a fiatal prédikátort, melyeknek vállalása nem járt éppenséggel életbiztosítással az akkori Egyesült Államokban….

 A hatvanas évek Amerikája

Amíg az 50-es évekről nyugodt lélekkel elmondható, hogy abban élte Amerika aranykorát, a 60-as évek tiltakozó megmozdulásokról, Vietnamról, rockfesztiválokról, hippikről és merényletekről szóltak.

1961-ben, a Disznó-öbölbeli válság idején az Egyesült Államok lakossága farkasszemet nézett a már-már elkerülhetetlennek vélt atomháborúval. 1963. novemberében meggyilkolták minden idők legszeretettebb elnökét, J.F. Kennedyt. 1965-ben merénylet áldozata lett Malcom X fekete bőrű emberjogi aktivista. Mindeközben a diákok, a fekete bőrű lakosság egyre hangosabban lázongott, a hippik a szexuális szabadságot hirdették, és marihuánát szívtak, a rockkoncertek egyre hangosabbak és vadabbak lettek.

 A diadal útján

Martin Luther King 1961. december 15-én a Georgiában található Albanyba utazott, ahol hamarosan a szólásszabadság „lovagjaként” ünnepelték. Itt már nyíltan felemelte hangját a rasszizmus ellen, bár csak kisebb, gyengén szervezett csoportok követték a „harcban”. Miután tömeggyűlést szervezett, amelyen félezer ember hallgatta szónoklatát, a tüntető tömeget a rendőrség körbekerítette, majd erőszakosan szétoszlatta. Ezután betiltották Martin Luther King mindenfajta tevékenységét, de az emberjogi harcost nem lehetett eltántorítani szándékaitól. 1963. áprilisában ülősztrájkot szervezett a négerek jogaiért, bár viszonylag kevesen mertek vele együtt demonstrációba fogni. Nemsokára elérkezett a nagy nap, amely beírta magát az Amerikai Egyesült Államok történetébe, és ma már piros betűs ünnep az újvilág naptáraiban: augusztus 28-án mondta el történelmi beszédét Washingtonban Martin Luther King, amely Van egy álmom…. címen maradt meg az emberiség emlékezetében.

A nagyszerű szónok, a feketék jogainak leghatásosabb szószólója felemelte szavát az Egyesült Államok vietnámi háborúja ellen is. 1964-ben ő volt a legfiatalabb férfi, aki elnyerte a béke-Nobel-díjat. A Time az év emberének választotta – ezzel gyakorlatilag a fehérek is elismerték King jelentőségét.

Egész szónoki és polgárjogi harcosi pályafutása alatt egyetlen egyszer – 1968 elején – történt meg, hogy az általa szervezett demonstráció gyújtogatásba, fosztogatásba torkollott.

Kialszik a fény

1968. április 4-én este 18:01-kor a Lorraine Motel balkonján találta el egy bérgyilkos lövése, a helyszínen életét vesztette. A találgatások azóta is folynak: kinek vagy kiknek állhatott útjában a mindössze 39 esztendős polgárjogi harcos, a szabadságszerető amerikaiak egyik példaképe, aki soha senkit nem buzdított erőszakra, beszédeiben a testvériséget és a szeretetet hangoztatta?

Egyik szónoklatában a ma emberének is megszívlelendő üzenetet közvetített, melynek érvényessége kiállta az idők próbáját: „Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett,ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját.”