Thomas Bach, a „gyűrűk ura”

Németország egyik szeme sírt, a másik nevetett, amikor hivatalossá vált, hogy Thomas Bachot választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki tisztségébe. Személyében első ízben kerül német ember ilyen fontos sportszervezet élére, nem csoda hát, hogy a tekintélyes sportkultúrával (és büdzsével) rendelkező nyolcvanmilliós nemzet egy része úgy érezte, olimpiai aranyat nyert Bach nyolc évre való kinevezésével. Az örömkönnyek sem tudták azonban lemosni a kételyt, amely az elmúlt négy évtized alatt az újdonsült elnökkel kapcsolatban felgyülemlett. Thomas Bach győzelme borítékolható volt, miután karrierje folyamatosan és dinamikusan ívelt – ám éppen ez az egyenes ívű fejlődés borít árnyékot személyére és az immár általa képviselt NOB politikájára.
A fiatal Bach „frigye” az olimpiával 1976-ban kezdődött, amikor tőrvívásban csapatban aranyat szerzett a montreali ötkarikás játékokon. Bár az egykori versenytársak szerint az aktív sportolóval szemben anno felmerült a csalás gyanúja, jogász képzettsége és egyéb képességei hamar a sporttisztviselői pálya belsőbb berkeibe repítették. A német vívószövetségnél eltöltött szóvivősködésután 1981-től a NOB atlétikai szakbizottságánál, majd a Német Olimpiai Bizottságnál folytathatta.
Pályatársai szerint a nyolcvanas évek a legmeghatározóbbak: az ebben az időszakban betöltött funkciók és kialakított kapcsolatrendszer faragott igazi profit Thomas Bachból. Életének és karrierjének egyik kulcsfigurája az a Horst Dassler, aki az Adidas sportszergyártó óriás elnökeként az akkoriban teljesen újnak – ma már igencsak kifogásoltnak – számító csúszópénz-üzletpolitikájával felfuttatta a sportmárkát. Bach 1985-től már az Adidas nemzetközi kapcsolatait irányíthatta, nem sokkal később pedig megbízták a német gazdasági minisztérium tanácsadói körének koordinálásával is. Posztok és címek halmozódtak, míg a megfeszített munka meghozta az igazi áttörést: Juan Antonio Samaranch felfigyelt a fiatal tehetségre, aki 1991-től a NOB tagjává vált. 1995-ben a Nemzetközi Sportbíróság elnöki tisztjét töltötte be, de a NOB-on belül is egyre emelkedett a ranglétrán: 1996-ban már a végrehajtó bizottság tagja, 2000–2004 között pedig a rangos szervezet alelnöke. Frissen szerzett NOB-elnöki posztjáért cserébe most a Német Olimpiai Bizottság első emberének címéről kell lemondania.
A Dasslerhez és Samaranchoz való „közelség” ma nem tesz jót Thomas Bach hírnevének. Kritikusai kétarcú személyt rajzolnak meg, aki a jog álcája mögé bújva, zászlaján a doppingellenesség szlogenjeivel valójában ugyanazt műveli, mint elődje, a korrupciós botrányokról elhíresült egykori NOB-elnök: a sport magas fokú elüzletiesítését. Ezt súlyosbítják a további vádak is, miszerint a Német-Arab Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként erőteljes lobbitevékenységet folytat közel-keleti cégek érdekében – ráadásul izraeli vállalkozások rovására. Rossz nyelvek szerint NOB-elnökké való megválasztását is annak köszönheti, hogy igen szoros kapcsolatot ápol egy kuwaiti sejkkel, a nemzeti olimpiai bizottságok elnökével.
Habár Thomas Bach a német politika vezéralakjait támogatóiként tudhatja maga mögött – az elnöki székért induló svájci vetélytársa szerint túlságosan is –, a német média nem bánt kesztyűs kézzel a sportemberrel. Míg a sajtó egyik része a feladatok végtelen sokaságát sorolta, ami a „Gyűrűk Új Urára” vár, mások feketén-fehéren kijelentették: ilyen személlyel az élen semmi remény nem marad a NOB megújhodására. Bach sürgős teendőinek listája hosszú: visszaverni a Szocsiban jövőre rendezendő téli olimpia terrorfenyegetéseit, egyértelműsíteni a doppingtörvényeket és – nem utolsósorban – lemosni az ötkarikás játékokról a kétes üzletek sarát. A sportemberek szerint azonban mindenekelőtt a NOB semlegességét kell visszanyernie és bizonyítania. És ez már önmagában esély Thomas Bach számára.