Hirdetés

Elmaradt izgalmak nyomában

 Bár ígéretesen és izgalmasan indult, végül Vettel-dominanciát hozott az autós Forma–1-es világbajnokság 64. idénye. A 2013-as szezonból ugyan még hátravan két futam, már csak a harmadik hely sorsa kérdéses.

Kiss Csaba

2013. november 15., 20:252013. november 15., 20:25

2013. november 15., 20:262013. november 15., 20:26

Gyakorlatilag két külön szezont követhettek végig az idén a Forma–1 rajongói. A száguldó cirkusz nyári szünetéig úgy tűnt, hogy akár megismétlődhetnek a 2012-es izgalmak, amikor csak az év utolsó versenyén dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Ezt a reményt táplálta, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a Lotus finn pilótáját, Kimi Räikkönent intették le elsőnek, Fernando Alonso (Ferrari) és Sebastian Vettel (Red Bull) előtt – vagyis felcserélődött az előző évad végeredménye. Emellett a visszavonult Michael Schumacher helyére érkezett Lewis Hamilton az ötödik lett a Mercedes volánja mögött, így felcsillant a remény, hogy a német istálló az idén már az élcsapatokkal versenyezhessen.

 Kőkemény Vettel

 

A száguldó cirkusz következő, malajziai megállóján a brit sztárpilóta már a dobogó alsó fokára állhatott, igaz, ehhez az is kellett, hogy Ross Brawn csapatfőnök utasítsa Nico Rosberget, ne előzze meg nála lassabb társát. Az első helyet a vb-címvédő Vettel szerezte meg, ő viszont épp a csapatutasítások figyelmen kívül hagyásával. A német versenyző a hajrában a határozott rendelkezések ellenére is kemény csatába bonyolódott Mark Webberrel, veszélybe sodorva az istálló kettős győzelmét, majd megelőzte a neki bemutató ausztrált.

Az eset megosztotta a Forma–1 világát. Sokan a sértődött Webberrel értettek egyet, míg mások elfogadták Vettel érvelését, aki kijelentette: a csapattól hajlandó bocsánatot kérni, de sohasem fog elnézést kérni azért, hogy győzni akart. Webber az idény hátralevő részében sem tudta megszerezni pályafutása tizedik futamgyőzelmét, és erre már csak a vasárnapi Amerikai Nagydíjon vagy az azt követő brazíliai versenyen lesz lehetősége, mivel a szezon végén 11 év után elhagyja a száguldó cirkuszt, hogy a Porsche gyári csapatának versenyzője legyen a Le Mans-i 24 órás viadalon.

 Kínlódó McLaren

A kiegyenlített küzdelem a regnáló világbajnok sikere után is folytatódott, főleg, hogy az év harmadik versenyén, Kínában Vettel legnagyobb riválisa, Alonso győzött, míg a német lecsúszott a dobogóról. A Räikkönen mögött ismét dobogós Hamilton első pole pozícióját szerezte a Mercedes betontorpedóval, amely a mezőny egyik leggyorsabb autójává lépett elő, ám ahhoz túlságosan gyorsan koptatta a gumikat, hogy a verseny során is az első helyért szállhasson harcba.

A McLaren-rajongók annak örülhettek, hogy az addig botladozó Jenson Button az ötödik helyen zárt, ám a brit sztáristállótól mindez csak fellángolás volt. Ennél jobb pozícióban később a Hamilton helyére érkezett mexikói Sergio Perez sem tudott végezni, a két pilóta ugyanis legtöbbször egymással csatázott az utolsó 3-4 pontszerző hely valamelyikéért, de az is előfordult, hogy egyikük sem végzett az első tízben. Nem véletlen, hogy az istálló már a nyáron bejelentette: felhagy az idei autó továbbfejlesztésével, és inkább a 2014-es versenygépre koncentrál. Amit a jelen állás szerint ugyanaz a két versenyző vezet majd.

 Gumiháború és Mercedes-remények

A 2013-as szezon első harmada nemcsak Vettel, Alonso és Räikkönen küzdelméről szólt, hanem a gumikról is. Amíg a Mercedes szenvedett a Pirelli által az új szezonra kifejlesztett abroncsokkal, a Lotus nyilvánvalóan szárnyakat kapott tőle: Räikkönen Kína után Bahreinban és Spanyolországban is a második helyen végzett, így az összetettben is tartotta a második pozíciót az arab országban sikeres Vettel mögött, és a hazai pályán győztes Alonso előtt. A csapatok és a pilóták többsége azonban elégedetlen volt a Pirelli-abroncsokkal, azt róva fel az olasz gyártónak, hogy a gumitaktika elsődleges fontosságúvá vált a verseny során. Ennek hatására a Pirelli ígéretet arra, hogy a szezon hetedik futamára, a Kanadai Nagydíjra már új abroncsokat szállít az istállóknak.

Mindez azonban újabb botrányokhoz vezetett. Az idény egyik legfontosabb versenye, a Monacói Nagydíj reggelén a Red Bull és a Ferrari feljelentette a Mercedest, mert a spanyol versenyt követően a csapat Barcelonában maradt, és 1000 kilométeres gumitesztet végzett – mindezt tiltja a szabályzat. A Mercedes és a Pirelli arra hivatkozott, hogy a két cég külön szerződése alapján lehetőség van erre, a riválisok viszont jelezték, hogy ebben az esetben is legfeljebb a 2011-es versenyautókkal tesztelhettek volna, és nem az idei gépekkel; épp azért, hogy senki se szerezzen tisztességtelen előnyt az idény közbeni teszttilalmat betartó vetélytársakkal szemben. A helyzet tovább bonyolódott, amikor az addig csak az időmérőkön gyors Mercedes autók hirtelen szárnyra kaptak: Monacóban Nico Rosberg a pole pozícióból indulva szerezte meg az istálló első 2013-as futamgyőzelmét. A Nemzetközi Autósport-szövetség (FIA) végül csak figyelmeztetésben részesítette a Mercedest és a Pirellit, Kanadában már valamennyi autóra új abroncsok kerültek, de a gondokat ez sem oldotta meg.

A következő, Brit Nagydíj végeredményét ugyanis ismét a gumik határozták meg egyszerre látványos és félelmetes módon. A Montreal után ismét az első rajtkockából induló Lewis Hamilton vezető pozícióból kényszerült kiállni, amikor felrobbant a bal hátsó kereke, majd Felipe Massa (Ferrari), Jean-Éric Vergne (Toro Rosso) és Sergio Pérez is hasonlóan járt, míg Esteban Gutiérrez (Sauber) autóján a bal első abroncs csattant el. Fernando Alonso valamivel jobban járt, ő a bokszutcába tartva veszítette el a jobb hátsó kerekét, így végül a harmadik helyen zárt, megelőzve Hamiltont. A számos defekt miatt Rosberg újabb sikernek örülhetett, míg Vettel technikai problémák után állt ki, így a vetélytársak ismét megközelíthették a német pilótát – Alonso hátránya ekkor 21 pontra csökkent.

Miután a következő futamon, Németországban ismét csak Hamilton nyerte az időmérőt, úgy tűnt, a Mercedes jelentős esélyekkel készülhet a szezon második felére. A futamra a Pirelli némileg módosított, ideiglenes abroncsokat hozott, ami viszont a Red Bull számára kedvezett: Vettel hazai pályán aratott győzelmével tovább tudta növelni az előnyét. A csata azonban nem tűnt lefutottnak, hiszen a nyári szünet előtti utolsó versenyre, a Magyar Nagydíjra a Pirelli újabb vadonatúj fejlesztést hozott, Hamilton pedig rajt-cél győzelemmel mehetett vakációzni. Vettel azonban a harmadik hely ellenére is növelte előnyét, köszönhetően Alonso további botladozásának.

 Egyértelmű hegemónia

Egy hónap szünet után, augusztus 25-én Belgiumban kezdődött az idény második része, és a magyarországi történéseket követően mindenki ádáz Hamilton–Vettel csatározásra számított, főleg, hogy a brit pilóta ismét megszerezte az első rajtkockát. A Red Bull azonban a nyári leállás során óriásit lépett előre a vetélytársakhoz képest, ami a Forma–1 történetének egyik legegyhangúbb szériáját eredményezte. Olyat, ami még a Schumacher-féle dominanciát is fölülmúlta: Spában Sebastian Vettel győzött, aki a következő hat versenyt is magabiztosan hozta – négyszer az első rajtkockából, kétszer csapattársa mögül rajtolva –, így már a szezon vége előtt három futammal, Indiában bebiztosította sorrendben negyedik világbajnoki címét. Az amerikai és brazíliai versenyen így már csak az utolsó dobogós helyezésért zajlik valódi küzdelem, de ez a csata is egyoldalúvá vált, mivel a Hamilton előtt csupán 8 ponttal vezető, jelenleg harmadik Räikkönen idén már nem áll rajthoz. A finn pilóta régóta hátfájásra panaszkodott, s most a műtét mellett döntött – abban, hogy előre hozta ennek időpontját, minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy teljesen elhidegült viszonya a csapatával. A Lotus eurómilliókban mérhető tartozást halmozott fel a versenyző felé, aki már szeptemberben aláírt a Ferrarihoz, így a jövő szezonban visszatér ahhoz az istállóhoz, amelynek épp ő szerezte az eddigi utolsó vb-címét.

 Új motorok, új versenyek, új összeállítások

A 2013-as idény volt az utolsó, amikor a csapatok még a 2006-ban bevezetett V8-as, 2,4 literes szívómotorokat használhatták; ezek helyét jövőre V6-os, 1,5 literes turbóegységek veszik át. A pilótáknak és a csapatoknak a rekordszámú, 22 futamot tartalmazó versenynaptárral is meg kell birkózniuk. A szezonban helyet kapott egy további egyesült államokbeli futam, Szocsiban megrendezik az első Orosz Nagydíjat, hosszú kihagyást követően ismét lesz Osztrák és Mexikói Nagydíj is, az indiai verseny viszont egy évre szünetel. A csapatok háza táján is nagymozgás várható: az már biztos, hogy a Ferraritól Räikkönen érkezése miatt távozó Felipe Massa a Williams istállónál folytatja, míg Mark Webber helyére Daniel Ricciardo érkezik aRed Bullhoz.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés