Hirdetés

Burleanu, a nevető harmadik

Huszonnégy év után a Román Labdarúgó-szövetség (RLSZ) élére új elnököt választottak. A mindössze 29 éves Răzvan Burleanu merész célokat tűzött ki, és számos újítást tervez.

Somogyi Botond

2014. március 14., 14:422014. március 14., 14:42

2014. március 15., 21:372014. március 15., 21:37

 
Múlt héten nagy médiafelhajtás közepette zajlott az RLSZ tisztújító közgyűlése. Az óriási érdeklődést elsősorban az magyarázta, hogy 24 év után újra tétje volt a választásoknak: a Keresztapának becézett Mircea Sandu közel negyed évszázad után döntött úgy, hogy nem jelölteti magát újabb mandátumra. Nyugdíjba vonulása előtt azonban néhány korábbi döntéséhez hasonlóan kavart még egy botrányt. A múlt heti tisztújító közgyűlés első aktusaként ugyanis az RLSZ Végrehajtó Bizottsága által megválasztatta magát tiszteletbeli elnöknek – megdöbbentően magas évjáradék kíséretében. Sandut évi többek között 50 ezer euró és sok egyéb luxusjuttatás illeti meg, a szövetségnek pedig kötelező őt jelölnie az UEFA Végrehajtó Bizottságába.
 
A választások előestéjén kihirdetett bírósági ítélet – Gheorghe Popescura és másik hét futballvezérre összesen több mint 34 esztendei börtönbüntetést szabtak ki – azonban szétbombázta a forgatókönyvet. Némileg meglepő módon a korábbi harmadik esélyes, Răzvan Burleanu jött ki a legjobban, így két szavazási forduló után 24 évnyi Sandu-uralmat követően a mindössze 29 éves Burleanu lesz az elnök. Első lépésként élő adásban rúgta ki a szövetségi főtitkárt, Kassai Bélát.
De miként juthatott egy ifjú ilyen fontos tisztséghez? Elsősorban éppen fiatalságának köszönhetően: túl sok embernek volt elege a 24 éve regnáló Sanduból és csapatából. Többen gondolták úgy, hogy ideje lenne olyan fiatalt választani, akit még nem érintett meg a román futballban tapasztalható korrupció. De felkészültsége is imponáló: a Román Minifutball Szövetség elnöke politológus végzettségű, az államelnöki és a parlamenti adminisztrációban is dolgozott. Ugyanakkor nagytakarítást ígért.
 
Egyelőre azonban több fontos tisztségviselő is a posztján maradt. Az egyik a játékvezetői testület vezetője, Alexandru Deaconu, aztán Victor Pițurcă szövetségi kapitány. Tavaly Burleanu még arról beszélt, hogy a válogatott élén Mircea Lucescut és Laurențiu Reghecampot látná a legszívesebben. Most azonban szembesülnie kellett, hogy a szövetséget nem veti fel a pénz, így a Pițurcă menesztésével járó félmillió eurós összeget megsínylené a kassza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés