Az utazás csak most kezdődött el

Sokáig emlékezetes marad a magyar szurkolók számára a csoportmérkőzések utáni táblázat nézegetése: Magyarország olyan csoportelsők mellé sorakozott fel, mint Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország és Wales. Az utóbbi két név talán meglepetést jelentett egyesek számára, hiszen kevesen gondolták volna, hogy Spanyolország és Anglia csupán második helyen végez. E nem várt eredménnyel pedig kialakult az Eb halálága. Vagyis a francia, német, spanyol, angol és olasz csapat egy ágra került. A csoportmérkőzések legnagyobb meglepetését azonban a magyar válogatott okozta, amely meggyőző játékkal, veretlenül végzett csoportjának élén, és tulajdonképpen már a portugálok elleni mérkőzés előtt bebiztosította továbbjutását. Ezzel pedig egy félévszázados sorozatot tört meg, hiszen legutóbb 50 évvel ezelőtt, az 1966-os angliai világbajnokságon sikerült magyar csapatnak csoportjából továbbjutnia.

Kemény munka, jó eredmény

„Nagyon sokat és keményen dolgoztunk azért, hogy ilyen csapatunk legyen – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a portugál mérkőzést követően. – Az egyetlen csapat vagyunk, amelyikben mind a 20 mezőnyjátékos pályára lépett már a tornán. Ez bizalom kérdése: megbízom a csapatomban, és ezt a bizalmat a fiúktól a pályán kapom vissza én, a szurkolótábor és az egész ország.”

A kérdésre, miszerint számított-e ilyen jó teljesítményre a csapattól, a szövetségi kapitány egyszerűen csak annyit válaszolt: „Igen, hittem benne!” Ugyanakkor hozzátette: „láttam már az edzéseken, hogy sokkal magasabb szintű játékra képes a csapat, mint amilyen a klubokban megszokott. Ez következetes és kemény munka eredménye. Ha profi a hozzáállásod, tudod, mit kell fejleszteni a csapatodon, és azt is tudod, hogyan érheted el ezt a célt. Elsőre mindenki nevetett rajtam, amikor azt mondtam, vannak tehetségeink, csak ki kell hozni belőlük a maximumot. A játékosokat is meg kellett győznöm róla: érdemes befektetni a megfelelő mennyiségű munkát.”

A válogatott játéka mindhárom Európa-bajnoki mérkőzésén elnyerte a szurkolók és a szakma elismerését, és nemcsak a teljesítmény volt kimagasló, hanem az elért eredmények is.

„Nem véletlenül választottunk erős ellenfeleket a felkészülés során. Ezeken a meccseken győztük meg a játékosokat, hogy ha maradéktalanul elvégzik a munkát, akkor képesek akár világklasszis csapatokkal szemben is versenyben lenni. Vétettünk hibákat, de azok segítettek jobban játszani Ausztria ellen. Ki kell emelnem, hogy Izland ellen nagyon szép futballt játszottunk. Csodálatos volt nézni, ahogy tartottuk a labdát, próbáltunk előrefelé játszani, és helyzeteket kialakítani. De egyértelműen Portugália ellen mutattuk az eddigi legjobb játékot. Igazi világklasszisok ellen játszottunk, és nem vallottunk szégyent. A sok munkának pedig csoportelsőség lett az eredménye” – nyilatkozta Bernd Storck a portugál mérkőzést követően.

Spanyol bukás, izlandi csoda

A belgák elleni vasárnap esti mérkőzés már nem úgy sikerült, ahogy a szövetségi kapitány, a játékosok és sok szurkoló eltervezte. Az óriási tudáskülönbség hamar megmutatkozott a pályán. A sokkal képzettebb belgák – akik közül szinte mindegyik egymaga többet ér, mint a magyar válogatott összes játékosa együttvéve (31 millió euró, ilyen szempontból a leggyengébb keret az Eb-n) – hamar magukhoz vették az irányítást, és egy-két magyar helyzetet leszámítva végig uralták a mérkőzést. A 4-0-s végeredmény azonban senkit nem tört le, hiszen előzetesen a tisztes helytállás és néhány pont volt betervezve a válogatott számára, távolról sem a csoportelsőség és egy 3-3-as döntetlen egy erős portugál csapat ellen. Éppen ezért a lefújást követően a Toulouse-ba kilátogató több mint tízezer magyar vastapssal és a Himnusz eléneklésével vigasztalta, buzdította a magyar játékosokat.

A csoportokban különben nem egyszer borult a papírforma. Az első három mérkőzés lejátszása során meglepetésnek számított, hogy az ukránok pont nélkül távoztak, az oroszok, a románok, az osztrákok és a csehek gyenge játékkal csupán egy-egy pontot szereztek. Meglepő volt az is, hogy a negyedik kalapból sorsolt csapatok közül egy sem végzett csoportja utolsó helyén: az albánok és a törökök három ponttal harmadikként végeztek, az észak-írek és az írek harmadikként továbbjutottak, az izlandi a második, a wales-i csapat pedig az első helyen jutott tovább, ráadásul mindkettő a legjobb nyolc közé verekedte magát.

Ahogy a csoportokban, úgy a nyolcaddöntőkben sem minden az előzetes várakozásoknak megfelelően zajlott. A németek természetesen magabiztosan jutottak tovább, a wales-i és a francia válogatott is hozta a kötelezőt, és a belgák is igazolták, miért állnak a világranglista második helyén. A portugálok nehezen ugyan, de továbbjutottak, hasonlóan a lengyelek is, akik csupán büntetőpárbajban diadalmaskodtak Svájc nemzetközi csapata ellen. A spanyolok azonban az Eb előrehozott döntőjében csak kínlódtak a kiválóan játszó olaszokkal szemben, míg az izlandiak az Eb-k történetének legnagyobb meglepetését okozták azzal, hogy a korábban akár a végső győzelemre is esélyes angolokat kiejtették.

– Minden idők legnagyobb angol szégyene! Ne csak az edző, a játékosok is mondjanak le! – hangzottak a szalonképesebb vélemények azok után, hogy a 300 ezer lakosú ország kiejtette a világ legszínvonalasabb bajnokságával rendelkező 50 milliós Angliát.

Magyar futballőrület

„Annyira megszerettem a válogatottjukat, hogy oda-vissza ezer kilométert autóztam érte. Olyan élményt adott nekem ez a csapat, hogy újra beleszerettem a futballba. Az utóbbi időben kezdtem elpártolni tőle, és inkább rögbit néztem, mert a fociban már mindent a piszkos anyagiak határoznak meg. Ha sok pénzed van, jó a csapatod, ha kevés, esélytelen vagy. Aztán egyik pillanatról a másikra bejött a képbe a magyar együttes, és visszaadta a hitemet. Elbűvölt azzal, ahogy játszott.”

„Aki a portugáloknak hármat rúg, az sok mindenre képes! Rokonszenvesebb is nekem a magyar válogatott, mint a francia, mert nálunk csupa egoista szerepel.”

„Egységes társaság benyomását keltik. Az önök válogatottjáról lerí, hogy szívvel futballozik, ahogyan az régen szokás volt. Nem tagadom, engem ez ámulatba ejt.”

Íme, néhány franciaországi szurkoló véleménye azt követően, hogy a magyar válogatott miként teljesített a csoportkörben. Ám nemcsak a francia szurkolók, hanem a szakma is igencsak elcsodálkozott a Dzsudzsákék teljesítményén, valamint a Kárpát-medencéből kiözönlő drukkerek által teremtett hangulaton, a civilizált szurkoláson. Igaz, volt néhány bulvárlap, amely igyekezett befeketíteni nácizással a magyarokat, petárdázásért meg is büntették a magyar szövetséget, elég keményen – és persze szemet hunytak, ha nagy nemzetek szurkolói milliós károkat okoztak néhány francia település belvárosában –, de összességében nemcsak a játékosok alkottak maradandót, hanem a szurkolók is, akiknek úgy kellett ez a siker, mint egy falat kenyér. Nem hiába írták több helyen is, hogy a franciaországi Eb, hacsak néhány hétre is, de újra összekovácsolta a nemzetet. És hogy miért? Íme egy Mexikóban élő magyar szurkoló véleménye, aki Toulouse-ba is elment a válogatott kedvéért:

„Néhány éve már Mexikóban élek, jártam már világbajnokságon is, és nagyon fájt, amikor belegondoltam, hogy mi, magyarok talán sohasem szurkolhatunk úgy a mieinknek egy nagy tornán, ahogy azt más országok drukkereitől láttam. Most azonban tényleg összegyűlt a világ magyarsága. Angliából, Svédországból, Svájcból, Németországból és még sok európai országból, valamint Dél-Amerikából és az Egyesült Államokból érkező magyarokkal is találkoztam. Beszéltem olyan kaliforniaiakkal, akik már nem tudnak magyarul, ám a nagyszüleik magyarok voltak, és úgy érezték, itt a helyük, hogy szurkoljanak Magyarországnak. Talán évtizedek óta semmi sem kötötte úgy össze a magyarságot, mint ez az Európa-bajnokság, erre csak a futball képes.”

A belga vereség után senki sem volt szomorú, mindenki inkább úgy fogta fel az egészet, hogy semmi sem ért véget, és a nagy utazás csak most kezdődik el. Újra van csapata Magyarországnak. Csak erre vártunk.