Világszínvonal a bazársoron

Fám Erika

Bár már akkor érezte a szükségét, tíz évvel ezelőtt még aligha gondolta Kispál Attila és felesége, Ágnes Evelin, hogy általuk valósul meg egy új kiállítótér létrehozása Sepsiszentgyörgyön. Mindketten a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, majd a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia tanszékén szereztek diplomát, később egy ideig Budapesten éltek, s a hazaköltözés gondolatával egyszerre merült fel bennük egy új kiállítótér létrehozása szülővárosukban. A hajdani Új Galériát, az Üvegcsűrt nem lehetett visszaszerezni, az épület időközben új funkciót kapott, a fiatal képzőművészek 2002-ben, illetve 2007-ben szervezett kiállítása, a Maybe1 és Maybe2 alkalmával szembesülniük kellett az infrastrukturális nehézségekkel. Ez erősítette meg elhatározásukban, hogy a Bazársor saroktermeiben létrehozzák a megálmodott kortárs kiállítóteret.

Támogatott ötletek

Létrehozták a Magma Kortárs Közeg Egyesületet, amely a Magma Kortárs Kiállítótér működtetője. Civil kezdeményezésként indult, három éven át tartó tárgyalások és egyeztetések következtek a helyi vezetőkkel, aminek eredményeként a kiállítótér a Székely Nemzeti Múzeum alegységévé vált, fenntartója pedig a Kovászna Megyei Tanács lett. Nemcsak attól egyedi a szentgyörgyi példa, hogy egy alulról jövő indítványozás kapott teret és támogatást, a kiállítótér jellege is egyedi és különleges. A kortárs művészet legfrissebb alkotásaira, irányzataira, törekvéseire nyit kapukat nemcsak hazai, kistérségi, magyar vonatkozásban, hanem nemzetközi szinten is, és világszínvonal mércéjével méri magát koncepciójában és irányultságában egyaránt.

„Különlegesen jó helyzetben vagyunk – hangsúlyozza Kispál Attila –, a megyei önkormányzati támogatás mellett teljes mértékben szabad kezet kapunk a tárlatszervezésben, a tevékenységek megszervezésében. Igaz, a Magma a legkisebb költségvetésű sepsiszentgyörgyi kulturális intézmény, a három alkalmazottal a koncepciótól a takarításig mindent felvállalunk.”

A Bazársoron lévő Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér nagy ablakain át jól láthatók a hívogatóan elhelyezett kiállított alkotások, amelyek sokfélesége is vonzóvá teszi ezt a nem hétköznapi teret. A Magmában nemcsak műalkotásokkal találkozhatunk, hanem a kiállítás művészetének, a térrendezésnek egy nagyon sajátos stílusát is megtapasztalhatjuk. „Egy kiállítást el lehet rontani vagy jelentősen fel lehet javítani azzal, ahogyan megmutatjuk, elrendezzük a műveket. Messze nem elegendő a kép kiakasztása. Nagy munka ez, van ahol kifejezetten ezzel bíznak meg egy építészt – legutóbb Bukarestben tapasztaltuk –, hogy a teret egy adott kiállításnak megfelelően modulálja” – vázolja Kispál Attila. Ez nemcsak a szakma, de a néző szempontjából is fontos lehet, aki ily módon nem mindig ugyanabba a térbe lép be, hanem egy folytonosan változó, alkalmanként megújuló közegbe. Kispál Evelin szerint sokszor megtörténik, hogy megjelenik egy ideiglenes fal, vagy kiiktatják a kiállítótér egy részét. Vannak olyan művek, amelyek adják magukat, megkövetelik a speciális elrendezést, máskor egy jó elrendezés nagy segítség a mű számára. Sokat számíthat a művek elhelyezése egymáshoz képest is, milyen távolságra vannak egymástól, posztamensre kerülnek-e, hogy vetítve vannak.

Az intermedialitás hordozója

A tárlatlátogató közönség számára sokszor szokatlan, ha egy kiállításon nem csak állóképekkel találkozik. Az intermedialitás, a sokféle média találkozása gyakran idegenül hat, holott hétköznapjainkban álló- és mozgóképek, illetve verbális és akusztikus elemek sokasága vesz körül. A Magma az a tér, ahol természetszerűen jelennek meg művek az intermedialitás hordozóiként, és ahol az időalapú alkotások is helyet kapnak. „Nem kifejezett célunk – állítja Kispál Attila –, hogy az intermedialitás minden esetben kötelező módon jelen legyen. A művészeknek azonban, akikkel együtt dolgozunk, természetes, hogy többféle médiumban alkotnak. A mozgóképre kiemelten fókuszálunk, előszeretettel tartjuk a kapcsolatot olyan művészekkel, akik az időalapú művészetet részesítik előnyben. Itt az a legfontosabb, hogy a kortárs képzőművészet képviselőjeként a művész ne csak az eszközeit használja az új médiumoknak, hanem a tartalma is legyen kortárs.” Azt tartják, hogy a klasszikus értelemben vett modern művészetben gyakran előforduló szépség, táj már kellőképpen kimerített téma, 2015-ben aligha tudnak ilyen típusú műalkotással hatni, olyasmit elérni a mai képdömpingben, ami bármit is hozzátenne vagy elvenne az életünkből. Olyan témák is előtérbe kerülnek, mint az identitás vagy a nemzetiségi kérdés, illetve gyakori a szociális téma is.” A szociális témák kezelésével kapcsolatban Attila elmeséli: nemrég műhelyfoglalkozást vezettek, ahol roma kisgyerekekről is készítettek portrékat. Az alanyok közül jó néhányan visszajöttek, hogy kérnek teljes alakos képet, amit otthon kitehetnének, mert róluk otthon nincs kép. „Ekkor döbbentünk rá, hogy cigány témában számtalan fotót készítenek, de hogy ezek aligha kerülnek vissza hozzájuk. Ezt most már kihívásként kezeljük, és olyan projektet készítünk elő, amelynek keretében csak azért készítenek képeket a cigánygyerekekről, hogy az számukra megmaradjon.”

A mozgatórugó

Olyan művészeket és műveket szeretnek látni a Magmában, amelyek reflektálnak az aktualitásokra, a kor szellemére, inkább a jövőre tekintenek, mintsem a múltat tematizálják. Attila szerint a kísérleti jellegű műveket is szeretik, amelyek egy adott médiumra reagálnak, és azokat is, amelyek a jelen dolgait nem feltétlenül közvetlen módon kapcsolják be.

Működtetői nem befogadó intézményként határozzák meg a Magmát, azaz nem a művészek jelentkezését várják, hanem bizonyos koncepció mentén maguk hívnak meg alkotókat. 2010-ben felhívással fordultak a művészekhez: ha van kiállításötletük, szívesen meghallgatják, s ha belefér a Magma koncepciójába, a kivitelezésnek sincs akadálya. A jövőben pályázat formájában is szeretnék meghirdetni.

A Magma valamennyi kiállítását nyomtatott katalógus kíséri, amelyet utólag elektronikus formában is publikálnak, így legalább annyian lapoznak bele, mint a nyomtatott változatba. A százezres nagyságrendű látogatottságnak örvendő honlapjukra egyre több információt igyekeznek feltölteni, fotó- és videódokumentációt a megnyitókról, kiállításokról, beszélgetésekről, műhelyfoglalkozásokról. A kiállítótér eddigi látogatóinak száma 20 ezer körülire tehető.

Az alapítók nem titkolt célja az elméleti szakemberekkel, művészekkel való állandó kapcsolattartás. „Az elméleti rész az egésznek a háttere és mozgatórugója, s ha nem foglalkozunk vele, nem fogalmazzuk meg újra verbálisan, amit vizuálisan, auditíven már megfogalmaztak a kiállított tárgyak révén. Lehet, hogy elsiklunk a fontos részletek mellett” – fogalmaz Kispál Attila.

A Pompidouba lazán

A Magma a vizuális nevelésben is igyekszik szerepet vállalni. „Sokan, felnőttek, értetlenül állnak egy-egy mű előtt, ugyanakkor gyermekek, akár óvodások is egy-egy kiállított tárgy, videó iránt nyitottan jönnek be a Magmába – mesél tapasztalatairól Ágnes Evelin. – Nem feltétlenül értik, de érdekesnek tartják. Itt kell kezdenünk az oktatást, a nevelést a kortárs művészet befogadására. Egy megfelelő nevelésben részesült közönség lazán megy majd be a New York-i MOMA-ba vagy a Pompidouba (Pompidou-központ, Párizs).” Attila szerint abból kell kiindulni, hogy a művészet két legfontosabb komponense az alkotó és a befogadó, s ha egyik is hiányzik, nincs művészet. „Ha nekünk nem sikerül a látogatókat a befogadói szintre emelni, a művészet nem jött létre, akkor valamit rosszul csináltunk, hiba van a rendszerben. Ez nem feltétlenül a mi feladatunk, a közoktatásba kellene beépíteni. De amíg önerőből meg tudjuk tenni, hozzátesszük a magunkét a közönség neveléséhez, és erre bátorítunk másokat is. Minél többen értik a művészetet, annál kevesebb konfliktus tud kialakulni a világban, ha értesz valamit, azt kezded élvezni, és lehet, hogy megváltoztat.”

Szabó Annamária, a Magma közönségkapcsolatokért felelős munkatársa így folytatja a gondolatsort: „Munkánk legfontosabb része az lenne, hogy 13–14 éves korban tudjuk megfogni a fiatalokat. Nem azzal az elsődleges céllal, hogy mindenkinek muszáj szeretni vagy művelni a kortárs művészetet, hanem hogy a Magma olyan tér legyen az átlag befogadó számára, ahová szívesen jön, a gyerekét szívesen hozza be rajzolni, az iskolából szívesen jönnek ide. A kiállítótérnek többnek kell lennie olyan helynél, ahol nem szabad hozzányúlni semmihez. Olyan hellyé kell válnia, ahol a kliséket és befogadási mintákat le lehet vetkőzni. Ma már egy kiállítótér nem arról szól, hogy bemegyek és vigyázzállásban körbenézek egy picit félszegen, túlzottan civilizáltan, hanem hozzá lehet nyúlni, bele lehet nézni a kiállított alkotásokba, le lehet ülni, testtel is használhatjuk a tereket. A Magma sok szempontból alkalmas erre, csak hozzá kell szoktatni a közönséget, hogy másként is lehet.”

A világ kétszáz négyzetméteren

A 200 négyzetméteren működő kiállítótér ugyan megfelel és elegendő a koncepciónak, de egyre nagyobb szükség lenne raktárra, irodára, stúdióra és legalább öt állandó munkatársra. „A minőségen szeretnénk tovább javítani, hogy kicsit közösségi térré is alakuljon a Magma, hogy gyakrabban legyen itt pezsgő élet. Szeretnénk megváltoztatni azt az általános képet, hogy a kiállítóterek halott, üres, kongó terek” – fogalmaz Attila.

Céljaik közé tartozik egy Artist in residence elnevezésű program létrehozása: művészeket hívnának meg a világ bármelyik sarkából, akik 1–2 hónapig Sepsiszentgyörgyön élnének és dolgoznának, az eredmény pedig egy kiállítás lenne. Közben találkozhatnának helyi művészekkel, érdeklődőkkel. A helyiek számára is kiváló lehetőség lenne ez, hiszen kapcsolatba kerülhetnek olyan kollégákkal, akik teljesen más közegből jönnek, más szemléletet képviselnek, alkalom nyílna arra is, hogy kölcsönösen megmérjék magukat.

A Magma nyitott és nyitni akar továbbra is. Szabó Annamária így összegez: „A sepsiszentgyörgyi közönség nagy többsége nem jut el egy kiállításra New Yorkba, Párizsba, Londonba. De ha idehozunk műveket a világ különböző sarkaiból, a Magmában a helybéliek számára is elérhető lenne.”