
A hagyományos székelyudvarhelyi Erdélyi Táncháztalálkozó
Fotó: Hagyományok Háza
A három éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elégedetten tekinthet vissza az elmúlt évre. Terveit a nehezebb körülmények között is maradéktalanul teljesítette. A részletekről Kelemen László, az Alapítvány elnöke számol be.
2023. január 27., 09:202023. január 27., 09:20
„Úgy tűnik, a pandémia visszaszorult, de a háború árnyéka továbbra is ránk vetül, s az infláció is megnehezíti a hétköznapokat. E körülmények között indult el az Erdélyi Hagyományok Háza a hosszú úton, de töretlenül fejlődik. Tisztában vagyok azzal, hogy egy szervezet felépítése hosszabb folyamat, de a maga természetes módján kell, hogy létrejöjjön. Lehet ugyan keményebb ráhatással élni, viszont ez nem vezethet jóra. Nagyon sok programot szervezünk Erdélyben, munkánkra már a szélesebb közönség is felfigyelt.
Erdélyben nem mi voltunk az úttörők.
1990 után sorra alakultak a hagyományőrző, megújító szervezetek. Hosszasan lehetne sorolni a kezdeményezőket, de elég, ha Kallós Zoltán nevét s a Kallós Alapítvány három évtizedes munkáját említem.
Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke
Fotó: Hagyományok Háza
Az Erdélyi Hagyományok Házának ebben a jól működő rendszerben kellett megtalálnia a helyét, s büszkén mondhatom, sikeresen. Gyümölcsöző együttműködések alakultak ki stratégiai civil szervezetekkel, mintegy tizenkettővel dolgozunk együtt, Szatmártól Sepsiszentgyörgyig. A választék igen színes, a napi apró munkáktól, a gyerekekkel való foglalkozásoktól, a nagy tömegeket vonzó koncertekig szerepelnek programok a palettán. Különösen emlékezetes volt a nagycsütörtöki koncertsorozat, amikor – az ökumené jegyében – a Csíksomlyói Kegytemplomban, valamint a marosvásárhelyi Vártemplomban és a kolozsvári Magyar utcai evangélikus templomban szerveztünk hangversenyeket.
s számunkra a legfontosabb programnak számít Erdélyben. A Mikházi szabadegyetemmel is hagyományt teremtettünk, s az elért eredmények tükrében idén is tervezzük. Igen, Mikháza a magyar kultúrtörténet legendás helye, s ezt a legendát mi éltetni kívánjuk.
Nagycsütörtöki koncertsorozat a Csíksomlyói Kegytemplomban
Fotó: Hagyományok Háza
A sarkalatos programok mellett a kisebb, de számunkra különösen kedves közösségépítő szervezésekre is felhívom a figyelmet. Még a pandémia alatt kezdték szervezni a csíkszeredai munkatársaink az online Népdalkalákát, s a sikerek nyomán idén Mezőbergenyében is találkoznak a kis közösségek. A Kacagókaláka egy kolozsvári kezdeményezés nyomán született, a lányok-asszonyok, mint régen a fonóban összegyűlnek, kézimunkáznak énekszó mellett, s a mese sem maradhat el.
Az alapítvány programjaiban fontos helyet foglalnak el a gyerekfoglalkozások
Fotó: Hagyományok Háza
A hagyományok ápolása mellett az identitás megőrzést is fontos feladatunknak tekintjük; a népszámlálás nyugtalanító adatai különösen fontossá teszik számunkra ezt a munkát.”
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.
A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
szóljon hozzá!