Perjátékban újrajátszott történelem

Erdélyben némileg ismeretlen műfajjal mutatkozott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hivatalos, kifejezetten perek előadására specializálódott színjátszó társulata. A román diktátorházaspár peréből készült ugyan egy „játék”, de magyar nyelven ilyenfajta előadást nem nagyon láthattunk eddig. Egyébként a perjáték a perszimuláció és a színjátszás olyan egyedi egyvelege, amit ezúttal a Kolozsvárra látogató egyesület egyedül képvisel egész Magyarországon.

A Kisteleki Károly tanár által vezetett társulat 11 esztendeje alakult, tagjai többségében az egyetemen tanuló diákok, jogász és politológus hallgatók vegyesen, de a csoportot színesítik olyan végzett jogászok is, akik egykor szintén az ELTE-n tanultak. Az elmúlt évek során számos előadást vittek színre, amelyekben olyan történelmi személyiségek nevezetes pereit dolgozták fel, mint Marie Antoinette, Stuart Mária vagy Charles Manson, Bibó István. De vannak Erdélyhez köthető perjátékaik is: Báthory Erzsébet, illetve Fráter György pereit is bemutatták a közönségnek.

Két per 1956-ból

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kincses Kolozsvár Egyesület és az  ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a múlt hétvégén bemutatott Perjáték két pert ölelt fel: Angyal István, valamint az úgynevezett egyetemisták perét. Míg az elsőben valós személyeket jelenítenek meg, addig az egyetemisták perében képzelt személyek, vádlottak szerepelnek, de valódi peranyagok alapján. Ahogyan Kisteleki István hangsúlyozta: az előadás mindössze öt százalékban tartalmaz fiktív elemeket, a többi kutatásokon, dokumentumokon, beszámolókon alapul.

Mintegy hat évtized távlatából lebilincselően érdekes átélni az 1956-os és az azt követő eseményeket, ám a korabeli szereplők számára a perek az élet és a halál kérdését jelentették. Az 1928-ban született Angyal István a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetője volt, hithű kommunista, aki a forradalmi események alatt következetesen a proletárdiktatúra győzelméért harcolt, mind a szovjet megszállók, mind a kapitalista restaurátorok ellen. Idealizmusát mi sem mutatja jobban, minthogy – talán egyedüliként a forradalmárok közül – a Tűzoltó utcaiak által ellenőrzött házakra Angyal a magyar zászlók mellé a vörös zászlót is kitűzette, ezzel azt üzenve a szovjet katonáknak, hogy ők harcolnak a valódi munkásforradalom mellett. Később röplapokat, felhívásokat szövegezett, sokszorosított és terjesztett. Ahogyan a periratból is kiderült, Angyal abban bízott, hogy Kádár János majd igazolja őt, a kommunista vezető kiáll mellette, és felmentik a vádak alól. De a meghasonulásközeli állapotba jutott Angyalon semmi sem segíthetett, halálra ítélték, és alig 30 évesen kivégezték.

A második bemutatott per azért volt döbbenetes, mert a diákok, akiket elítéltek, egy normális társdalomban talán még egy intést sem kaphattak volna cselekedeteikért. De 1956-ban és az azt követő években normalitásról nemigen beszélhetünk. Egyetemisták voltak, akik utcára vonultak, és fájdalmukat, elkeseredettségüket szerették volna a forradalom, a változtatni akarás szolgálatába állítani. Egyiküknek például egyetlen bűne az volt, hogy az egyetemi újságban írogatott, interjút készített néhány forradalmárral, és ezért több éves börtönre ítélték.

Vád és védelem

Talán emlékszünk még az 1989 karácsonyán a román televízióban bemutatott Ceausescu-perre (az előadás megtekintése alatt óhatatlanul előjöttek ezek a párhuzamok), amikor a diktátorházaspár védőügyvédje dörgedelmes vádbeszédet tartott „védencei” ellen. Nos, az arányokat és az előjeleket betartva valahogy ilyeneknek lehet elképzelni az 56-os forradalmárok védőügyvédeit is. Akik, ha nem is licitáltak rá a vádakra, de sok hasznot sem hoztak a szerencsétlen vádlottaknak. Aki egyszer a népbíróságok elé került, annak legfeljebb az volt a kérdése, hogy életét megkímélik-e vagy sem.

Tanulságos előadás volt, ami a (sajnos) kevéske nézőt gondolkodásra késztette. Szükség van a történelem „újrajátszására”, talán éppen azért, hogy a rossz dolgok ne ismétlődjenek meg.

Nánó Csaba