Ory grófjának esete a Kolozsvári Magyar Operával

A történet ott kezdődött, hogy Ory grófja sikeresen levette a lábáról Bardon Tony tenort. Olyan sikerrel, hogy Bardon Tony felcsapott kerítőnek, és eladta Ory grófját. Ezt követően a csapodár, csábító Ory grófja sorra meghódította Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját, Szabó Emese rendezőt, Jankó Zsolt és Horváth József karmestert, Lőrincz Gyula díszlettervezőt, a társulatot – és talán a közönséget is. Mielőtt bárki valamiféle, bulvárlapok oldalaira kívánkozó perverz történetre gondolna, gyorsan közlöm: Ory grófja nem más, mint Gioacchino Rossini kétfelvonásos vígoperája. Ennek országos bemutatóját tartotta nemrégiben a Kolozsvári Magyar Opera – meglehetős sikerrel.

Rossini francia nyelven írt zeneműve a belcanto kategóriájába tartozik, a főszereplőkkel szembeni hangi elvárások rendkívüliek, Jankó Zsolt karmester megfogalmazása szerint a zeneszerző valóságos hangszerként bánik az énekesek hangjával. Dicséretükre legyen mondva, Bardon Tony (Ory grófja), Covacinschi Yolanda (Adèle) és Barabás Zsuzsa (Isolier) becsülettel megoldották a feladatot, mint például a második felvonás kissé frivolnak is nevezhető, de remekbe szabott tercettje esetében. A történet tulajdonképpen örökzöld. Szerelmi játék a javából, vadászatról, becserkészésről, hódításról, szerelmi háromszögről szól. Ory grófja keresi a nem mellékesen férjezett Adèle grófnő kegyeit, aki ideig-óráig hűségesen visszavárja a törökök ellen harcoló urát, majd – éppen a minden színjátszásra kész, remetének álcázott nőcsábász főúr tanácsára – megadja magát a szerelem (?) hatalmának, és kegyeiben részesíti Isolier-t, Ory apródját. Az eredeti darabban Isolier férfi, jelen előadásban, Szabó Emese rendezői elképzelése szerint amolyan nadrágos női szerep. Sebaj, a mai világban már ez is elfogadható, sőt, így talán még a második felvonás „ménages à trois”-ja is sajátos értelmezést kaphat, hiszen a görögök óta tudjuk, hogy a nemek cseréjén alapuló helyzetkomikumok többnyire sikeresek.

Esetünkben az első felvonás kissé vontatottnak tűnő cselekményvezetését jótékonyan váltja fel a második rész magával ragadó, már-már groteszkbe hajló, alakoskodó forgataga. Először az erényövet önként magukra lakatoló Adèle és úrhölgyei – az énekkar női része – álszenteskedő erkölcsössége fakaszt nevetésre, később az apácaruhába bújt Ory és lovagjai (az énekkar férfi része) csetlése-botlása, borfogyasztó dínomdánoma arat nagy sikert.

Aki tehát jó zenéjű, humoros, pajzánkodó, esetenként a virtuális világba kalauzoló, pikáns vígoperai előadás megtekintésére vágyik, okvetlenül nézze meg a Kolozsvári Magyar Opera Ory grófját. Két óra pihenés, két óra szórakozás.