Magyar Kultúra Napja: Szilágyi Enikő Trianonja

Erre valók a versek, a költők gondolatai. És ameddig vannak, akik eszünkbe juttatják Trianont, akik emlékeztetnek, hogy a történelmet nem lehet és nem szabad szőnyeg alá söpörni, addig talán mi sem feledünk. Nem kiáltunk bosszúért, nem akarunk elszakadni, de tudnunk kell, kik vagyunk! És főleg, kik lehettünk volna, ha nem mások döntenek sorsunkról…

Ha valaki, hát Szilágyi Enikő tudja, mit jelent elválni a szülőföldtől, távol lenni a meghitt otthontól, idegenben és idegenek között a nulláról teremteni új világot. A megélhetésért mindenütt meg kell küzdeni, főleg a messziről érkezettnek, akire – akárcsak az elcsatolt területek „idegen” lakosait az „új haza” – néha még gyanakvással is figyelnek. De a művésznő tehetsége legyőzte a kétkedőket, soha nem tagadva meg származását, az új környezetbe is sikerült beilleszkednie. Ma már a franciák (és miért ne, a románok, hiszen számtalan filmjükben szerepelt) ugyanolyan büszkék rá, mint mi, akik időnként újra és újra megcsodálhatjuk alkotói, előadói és emberi nagyságát.  

Azzal, hogy valaki kénytelen elhagyni hazáját, azt hiszem, még inkább felértékelődik benne nemzeti hovatartozásának tudata. Lelkünket Trianon sem tudta széttépni, példa rá Szilágyi Enikő művésznő, aki bár Franciaországban és Belgiumban él és alkot, igyekszik a lehető legtöbb alkalommal magyar nyelvterületen magyar nyelvű előadásokban fellépni. Szerencsére az erdélyi közönség nem felejtette el, vagy újra felfedezte, illetve a fiatalabb generációk rácsodálkozhatnak kiváltságos színészi és előadói tehetségére. És mivel világhírű művészről van szó, oda kell figyelni arra, amit mond.

Visszafogott, mégis meggyőző, mélyen átélt előadásmódja (például a sanzonosan előadott versrészletek egyszerűen magával ragadóak), ahol a hangsúlyok mindig a helyén vannak, lenyűgözi a nézőt. A kiválasztott költők névsora is telitalálat, hiszen Adytól és Máraitól Székely Jánoson át, egészen a kortárs Farkas Wellman Éváig különböző idősíkokon vándorolhatunk általuk, és képet nyerünk arról is, hogyan élték meg alkotóink közvetlenül a történtek után, illetve napjainkban Trianont. A félhomályos színpad, az előadóművész sötét öltözéke, Cári Tibor melankolikus zenéje mind arra utal, hogy bizony nincs mit ünnepelni az 1920-ban történteken. De a választott versekben ott bujkál Erdély, Kolozsvár, a magyarság nagyszerűsége és szépsége, ami hitet és reményt ad, hogy bár megtaposva idegen csizmáktól, és elszakítva az anyaországtól, de megmaradunk mindörökre e tájakon.        

Kilenc szerző műveinek tanulságát hallottuk Szilágyi Enikő fantasztikusan erős, drámaian szuggesztív előadásában. A következő alkotók és művek bemutatására került sor: István király országa (Ady Endre), Zsoltár (Farkas Árpád), Balázsfalvi levél (Kós Károly), Falak (Szentimrei Jenő), S ha Erdély elveszik? (részlet – Ady), A vesztesek (Székely János), Esti ima (Szőcs Géza), Új szellem, patríciusok, a magyar lélek útja (részlet – Márai Sándor), Trianoni levél (részlet – Szőcs Géza), Otthon a dadogásban és Ha volna nincs (Farkas Wellmann Éva), Ez már feltámadás (Szőcs), Avaron, Dúdoló és Alagutak a hóban (Farkas Árpád), Levél kisfiamnak (részlet – Karinthy Frigyes)