Hirdetés

Könyvtér nyílt a bölcsesség házában

Nánó Csaba

2014. február 28., 19:152014. február 28., 19:15

Az utóbbi másfél-két évtizedben Kolozsváron három magyar kiadványokat árusító könyvesbolt volt jelen. Arról lehet vitatkozni, hogy egy 50 ezres magyar lélekszámmal rendelkező nagyvárosban – ehhez adjuk hozzá a magyar egyetemistákat – három magyar könyves üzlet kevés vagy sok, de az vitathatatlan, hogy az olvasók száma az utóbbi években meredeken hanyatlott. Így hát kisebb csodaszámba megy, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vadonatúj kolozsvári épületében az IDEA kiadó és nyomda arra „vetemedett”, hogy üzletet nyisson elsősorban hazai magyar kiadók számára.

Talán az esemény nem mindennapi volta miatt is zsúfolásig megtelt az egyetem aulája a könyvesbolt megnyitóján, ami talán jelzi, hogy mégiscsak vannak, akik a nyomtatott betűket részesítik előnyben az elektronikus kütyükkel szemben. Akik még emlékeznek a nyomdából frissen kijött könyv különleges illatára, még ha az ólombetűket rég magunk mögött hagytuk, és Gutenberg találmánya ma már fölösleges apróságnak tűnik is. Nagy Péter, az IDEA kiadó és nyomda igazgatója azonban még a jó öreg nyomdászról sem feledkezett el: a könyvesbolt egyik polcán megcsodálható egy présgép, amit anno, a régmúltban használtak a nyomdászok. Ott áll mementóként mindazok emlékére, akiknek eztacsodálatos dolgot, a nagybetűs KÖNYVET köszönhetjük.

Az IDEA könyvtér ötlete Nagy Péter kiadóigazgatótól származik. ő volt az, aki a belvárosban, a Sapientia központi épületének bejárata mellett egy nyílt stand működtetését vállalta, majd ebből az ötletből bontakozott ki a könyvesbolt megvalósításának terve is. Ebben lelt partnerre az IDEA Tonk Márton dékánban, aki messzemenően támogatta a könyvesbolt létrejöttét, és szimbolikus összegért a kiadó rendelkezésére bocsátott egy helyiséget az egyetem Tordai úti épületében. Ami – nem mellékesen – a diákok hasznára is válik, hiszen Nagy Péter elárulta, hogy a közeljövőben egyetemi kurzusokat, tankönyveket is árulni fog aKönyvtérre keresztelt üzletük.

Dávid Gyula irodalomtörténész másban is hasznát látja az új könyvesboltnak: mivel az üzlet – a másik háromtól eltérően – nem Kolozsvár központjában fog működni, a Könyvtér a belvároson kívülre „tágítja a kultúra körét”.

Szabó Zsolt, a Művelődés kiadó igazgatója kétszeresen is hálás a Könyvtér létrejöttének: mint gyakorló olvasó és vásárló örvend, hogy egy helyen megtalálhatja az erdélyi kiadók termékeit, mint kiadóvezető pedig reméli, hogy az egyetemistákat is sikerül rávenni, hogy kézbe vegyék és megvásárolják a könyveket. Szabó Zsolt szerint bőven elbír a kincses város négy magyar nyelvű könyvesboltot, de ennek alapvető feltétele, hogy összehangolják a munkájukat, a könyvek bemutatását, a cél pedig az kell legyen, hogy minél több magyar nyelvű kiadvány jusson el az olvasókhoz. Nagy Péter, a Könyvtér megálmodója, saját kiadója révén pontosan átlátta az erdélyi könyvpiac helyzetét. És levonta a következtetést: minden kiadvány, legyen az szépirodalmi, egyházi vagy alapítványi munka, de akár képzőművészeti galériák albumai, mind megérdemlik, hogy egy fedél alatt tanyázzanak. A közeljövőben könyvvásárt is terveznek a Sapientia belső udvarán, de üzlethelyiségükben minden, a Könyvtérrel partnerségben lévő erdélyi kiadó – számuk harminc felett van – ingyen és bérmentve bemutathatja friss kiadványát.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés