Futótűz előtt és után

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Futótűz című előadása semmiképp sem kis falat. Nem azért, mert unalmas volna, esetleg a rendezés lenne pocsék. Egyáltalán nem. Az országos bemutatóként színpadra állított kanadai darab viszont egyértelműen nem könnyed nyáresti szórakozáshoz ajánlott, és talán még úgy sem, hogy az ember nem is sejti, mivel fog szembesülni. Mert kell ahhoz némi idő, hogy a néző feldolgozza: az alaphelyzet szerint egy elhunyt édesanya ikergyermekeinek temetés körüli intézkedéseit látja, melynek lefolyása korántsem köznapi, hiszen a végrendeletet közvetítő közjegyző például azt kéri a leszármazottaktól, hogy vízzel öntsék le halottjukat, továbbá egy-egy különös levelet is rájuk bíz. Egyet az apjuknak, a másikat testvérüknek kell eljuttatniuk, holott Jeanne (Éder Enikő) és Simon (Kiss Attila) apjukat addig halottnak hitték, testvérről pedig még csak nem is hallottak. Csak az biztos, hogy az elhunyt édesanya, Nawal az utóbbi öt esztendőben hallgatott. Ilyen drámai felütéssel indít a darab, s ráadásul mindez centikre történik a nézőtől, a stúdió-előadás ugyanis egészen közel jön a közönséghez.

Közel-keleti borzalmak

A mintegy két órás első felvonás alatt szerencsére van lehetőség felocsúdni, többek közt azért is, mert a végrendelet ismertetése után igazán pörögnek az események: hol Nawal, az édesanya életének egyes eseményeiről hull le a lepel, hol gyermekeinek nyomozását követjük. És itt kell szólnunk a szerzőről, kinek nemzetiségi gyökerei egyértelműen visszaköszönnek a darabban. Wajdi Mouawad Kanadában élő író, drámaíró 1968-ban született Libanonban, de a kirobbant polgárháború (mely 1975-től ’90-ig tartott) okán már gyerekként kénytelen volt elhagyni szülőhazáját. A polgárháború miatt a manapság mintegy ötmilliós Libanont összesen egymilliónyian hagyták el. Wajdi Mouawad családjával együtt előbb Franciaországba, majd rövid időn belül Kanadába menekült. A többszörösen díjnyertes alkotó Futótűz című drámája 2003-ban jelent meg, majd annak 2011-ben elkészült filmváltozatát (Incendies/Felperzselt föld címmel) legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra is jelölték. A Temesváron játszott Futótűz című darab története pedig csakhamar Libanonba, Nawal szülőhazájába visz, abba az országba, amelyről legtöbbünknek inkább csak a Csontváry-kép békés szépsége jut eszünkbe. A drámában viszont felvillannak a 15 évig tartó polgárháború szörnyűségei, melyben a maronita keresztény Nawal a szunnita és siíta muzulmánokkal szemben és mellett keresné a helyét, ám közben elveszik tőle elsőszülöttjét, megtanul írni és olvasni, megöli a keresztény milícia vezetőjét, s ezért évekre börtönbe zárják. A rácsok mögött megszűnik identitása, ő lesz a később legendává érő éneklő nő, aki a zárkában történt erőszaktevések nyomán később ikreknek ad életet. Ezt az élettörténetet fedezi fel a gráfok kiszámítható – ám mégis meglepetésekkel és kérdésekkel teli – világában bízó, matematikaprofesszor Jeane, miközben apja nyomát keresi. A birkózó testvér, Simon nehezen bár, de maga is elindul az útra, a szálak bomlanak, egyre közelebb járunk a jelenhez és egyre inkább érezni lehet, hogy görög tragédiák elkerülhetetlen végkifejlete felé haladunk. Közben értelmet kap a hallgatás, összeállnak a képrészletek, mindenki szerepe letisztul és egy nagy kérdésben összpontosul: egy meg egy hogyan lehet mégis kettő helyett egyetlen egy? Jeanne és Simon új paradigmarendszerben kell, hogy folytassa életét, és bár terhük nehéz, anyjuk számukra addig rejtett múltjának ismeretével végül is többé váltak, s így a reménytelenség közepette is van még reményük.

Apa, fiú, …

A mozaikokból felépített történet a temesvári színpadon valóban értelmet nyer, semmi nem önmagáért való vagy céltalan, a váltakozó idősíkok illeszkednek, a színpadkép pedig pont elég mozgékony ehhez. Magyarországon 2012-ben láthatta először a közönség a libanoni származású szerző darabját vizsgaelőadásként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Itthon a temesvári magyar társulat kezdte a sort (s a hazai folytatás valószínűnek látszik) a XIX. Bánsági Magyar Napok programjaként, május 9-én, pár órával azt követően, hogy felavatták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után négyévi vasban töltendő várfogságra ítélt Ormós Zsigmond bánsági magyar politikus szobrát.

Wajdi Mouawad: Futótűz
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása
Rendező: Radu-Alexandru Nica. Fordító: Molnár Zsófia. Szereplők: Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Tokai Andrea, Molnos András Csaba, Éder Enikő, Kiss Attila, Bandi András Zsolt, Borbély B. Emília, Mátyás Zsolt Imre, Vass Richárd, Kocsárdi Levente, Dukász Péter és Mátray László. Díszlet: Irina Moscu. Látvány: Ioana Popescu, a temesvári Állami Német Színház munkatársa, valamint Lucian Moga lightdesigner. Zeneszerző: Vlaicu Golcea. Rendezőasszisztens: Dobre Júlia. Énekhang: Éder Enikő.

Az előadás legerősebb pontjait maga a dráma, a rendezés, a díszlet és néhány kiemelkedően teljesítő színművész játéka adja. A rendezés a szebeni születésű, 35 esztendős, szabadúszóként tevékenykedő Radu-Alexandru Nicához fűződik, kinek munkája nyomán számos külföldi színház, és jó néhány elismert hazai teátrumban láthatta már a közönség. 2005-ben Ibsen Nórájának színpadra állításáért debüt-díjat nyert az UNITER-en. Wajdi Mouawad Futótüzének legkiválóbb temesvári szereplője pedig kétséget kizáróan Tokai Andrea, aki az idős Nawalt, illetve a fiatal lány látnoki képességű nagyanyját, Nazirát formálja meg átütő erővel. Jeanne-t Éder Enikő, a szintén kulcsszereplő Hermile Lebel közjegyzőt pedig Bandi András Zsolt alakítja meggyőzően. A Molnos András Csaba által megformált katona és a Kiss Attila nyújtotta Simon talán kevésbé hat hitelesnek, a darab összképe szempontjából mégis elégséges, mint ahogyan a mellékszereplők munkája is becsülettel hozzátesz az egészhez. Így egészen biztosnak látszik, hogy a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón, azaz a hamarosan kezdődő TESZT-en a közönség értékelését követően átmegy majd a szakma vizsgáján is.