Hirdetés

A színesben álmodott fekete-fehér

Nánó Csaba

2013. augusztus 22., 22:162013. augusztus 22., 22:16

A 20. század Kolozsvárján valamit is magára adó magyar család lakásában legalább egy Gy. Szabó Béla fametszet ott lógott a falon. A többség természetesen nem jutott hozzá az eredetihez, de szinte futószalagon készültek a reprodukciók – naptárakban köszöntek vissza a művész munkái, mindenféle évkönyvek illusztrációiként csodálhattuk őket, vagy a grafikus maga sokszorosította metszeteit. Később valahogy kiment a divatból Gy. Szabó Béla, ám munkásságának értékéből ez mit sem von le. Egyedi stílusa összetéveszthetetlen, fametszetei első ránézésre utalnak készítőjére.

A múlt század 80-as éveinek elején – legalábbis ekkor derült ki számomra – Kolozsváron, a Bolyai utcában, a Bánffy-palota hátsó részében lakott igencsak furcsa környezetben: a patináns épület udvarában, a rogyadozó mosókonyhában Tátámó, a cigányprímás vívta napi haragos és hangos csörtéit feleségével, miközben a művész az erkélyen pihengetett – már ha lehetett szundikálni az olykor igencsak hangos vircsaftban.

Elsősorban a fa- és linolmetszetekről jut eszünkbe Gy. Szabó Béla neve, de – ahogyan a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás is bizonyítja – olajban és pasztellben is jelentőset alkotott a művész. Pedig eredeti szakmája szerint mérnök volt… Gy. Szabó Béla 1905. augusztus 26-án született Gyulafehérváron vasutas szülők gyermekeként. A Maros és környezete már fiatalon befolyásolta később oly jellegzetes művészi szemléletmódját, a gimnáziumban kiváló rajztanárra akadt Reithofer Jenő személyében. „Kivitt a szabadba, leült egy megfelelő helyre, kipakolta a holmiját, az akvarellkészletét, és akkor azt mondta: Na fiam, én most ezt a témát megfestem. Nézz ide! S közben magyarázta, hogy mit csinál. Ez nagyon ritka dolog pedagógusoknál... Reithofer arra is megtanított, hogy harmincéves koromig igyekezzem mindent elsajátítani, amit csak lehet. Addig szívja magát tele az ember – mondotta – , mert az a fogékony kor, azután pedig adja ki magából” – emlékezett vissza nagy szeretettel tanárára a művész. Tanára egyébként a nagy hírű Székely Bertalan diákja volt, így hát bőven akadt átadnivalója a fiatal nemzedéknek.

1923-ban a Budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott. Sokak szerint szülei óhajára lett mérnök, de ezt a művész maga cáfolta egy interjúban: „...hogy szüleim kívánságára mentem volna műegyetemre, nem igaz. Másodéves koromban jöttem rá, hogy nem ott a helyem. Jól tanultam, tandíjmentes voltam. Szégyelltem otthagyni.” Az egyetemet ugyan nem hagyta ott, dolgozott is egy évig mérnökként a kolozsvári villamossági gépgyárban, ám hamar rájött, hogy ezt a szakmát nem neki találták ki. Az alkalmazottak bánatára, Gy. Szabó szerencséjére az 1930-as évek gazdasági válságának közepette megszűnt a munkahelye, innen kezdve kizárólag a festészetnek élhetett.

Mérföldkő volt életében találkozása Kós Károllyal, 1932-ben néhány szénrajzzal és akvarellel jelentkezett egy kiállításra Gy. Szabó, itt figyelt fel a fiatal művészre Kós, akinek egyetlen mondata meghatározta a művész további sorsát. Történt, hogy Kós, elmerengve Gy. Szabó művein, megkérdezte: „Fiatalember, maga miért nem mászik fára?” A nagy tekintélyű mester szavai parancsként hatottak a fiatal művészre, mivel azonban soha nem látta, hogyan készül egy fametszet, kidolgozta erre saját módszereit. És első nagy formátumú metszetének címe – Fáramászó – azonnal Kós jó tanácsát idézte fel. 1935-ben jelent meg Liber miserorum (Szegények könyve) című, 50 fametszetet tartalmazó albuma, melynek darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válságtól terhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit: még a szülőföld szép tájai is fekete-fehér komor színekben tűnnek fel, érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot. Az album fogadtatása majdhogynem letörte a művész alig nyiladozó szárnyait: „Lebunkózták a könyvet. Jobb- és baloldalról is. Keresztvizet sem hagytak rajtam” – emlékezett évek múltán a művész.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Bánffy-palota alagsori termeiben megnyílt kiállítás Gy. Szabó Béla sokak számára ismeretlen arcát mutatja be. Ahogyan Ferenczy Miklós református lelkész, a gyűjtemény gondozója is megjegyezte, Gy. Szabó a színek bűvöletében élt, a művész maga is elismerte, hogy alkotás közben a fekete-fehér munkákat is színesben látja. A kiállítás anyagának java része az 1941 és 1944 közötti időszakból való.

Sokan találgatják manapság is, hogy honnan ered, és mire utal a művész nevében a Gy betű. A megoldás egyszerű: születési helyét, Gyulafehérvárt jelzi. Hiszen Szabó Béla néven ezrek futkosnak magyar nyelvterületen, de Gy. Szabó Bélából egyetlen egy írta be magát a művészettörténetbe…

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés