Hirdetés

Talpas Botond igazgató: az MCC-t janicsárképzőnek tartani hamis vád

MCC

Az 1990 márciusában zajló etnikai konfliktus 35. évfordulója alkalmából rendezett megemlékező kerekasztal-beszélgetést Marosvásárhelyen, a Studium Hubban a Mathias Corvinus Collegium (MCC)

Fotó: Facebook/Mathias Corvinus Collegium - Erdély

Több mint két éve részletes interjúban mutattuk be az olvasóknak a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely azóta jelentősen fejlődött. Talpas Botondot, az intézmény erdélyi tevékenységéért felelős igazgatót kérdeztük újdonságokról, tervekről, valamint a román és magyar sajtóval való viszonyról.

Somogyi Botond

2025. március 30., 10:072025. március 30., 10:07

2025. március 30., 16:392025. március 30., 16:39

– Milyen programokkal van jelen az erdélyi iskolákban, közéletben az MCC?

– Erdélyben kilenc helyszínen biztosítunk díjmentes, az iskolai tanulmányokat kiegészítő, hasznos képzéseket, egyedülálló tehetséggondozást több mint 2500 fiatal számára. Az oktatási tevékenység négy szinten zajlik: az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Programban, a Középiskolás Programban, valamint az egyetemi és posztgraduális hallgatókat megszólító Egyetemi Programban és az Erdélyi Politikai Iskolában. Az MCC emellett hasznos, gondolatébresztő és értékteremtő rendezvényekkel kapcsolódik bele az erdélyi települések közösségi életébe.

Hirdetés

– A legutóbbi beszélgetésünkhöz képest vannak-e újdonságok?

– Az elmúlt két évben jelentősen fejlődött a szervezet.

Idézet
Mára több ezer diákot sikerült megmozgatni, a képzési központok száma kilencre emelkedett, és egyre inkább szerves részévé válunk az erdélyi magyar közösségnek.

Teljes kapacitáson működik az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Programunk, emellett elindult a kötetlenebb formájú, ugyancsak ingyenes kurzusokat biztosító Fiatal Tehetségek Klubja. Az MCC Karaván kezdeményezéssel pedig olyan városokba is eljutottunk (Brassóba, Dévára, Nagyenyedre), ahol nem működik saját központunk. Kolozsváron az Egyetemi Program kollégiumával együtt központunk a Fellegvárra költözött.

– Hogyan viszonyul a román sajtó az MCC-hez?

– Eddig alapvetően pozitív hangnemben számolt be a működésünkről. Az MCC-ről szóló cikkek egy része arról szól, hogy mi történt nálunk, kik tartottak előadást. Az elmúlt év során román szakemberek, művészek, alkotók sora fogadta el meghívásunkat.

Idézet
Tudor Giurgiu, a kortárs román filmipar meghatározó alakja, Ana Blandiana költőnő, Marius Turda történész vagy Bob Rădulescu színész mind olyan tagjai a román értelmiségnek, akikre a román sajtó is kíváncsi.

Áttörésként könyvelhetjük el, hogy az egyik eseményünkön keresztül talán elsőként sikerült a román országos sajtóban megfelelő módon tematizálni a román nyelvoktatás problémáját. Az MCC időről időre említésre kerül a román sajtóban a nemzetközi sajtóban megjelenő tartalmak átvételével. Ezek jellemzően a mi erdélyi tevékenységünkön túlmutató nemzetközi összefüggésekbe helyezik az intézményt.

MCC Galéria

Talpas Botond: Erdélyben kilenc helyszínen biztosítunk díjmentes, az iskolai tanulmányokat kiegészítő, hasznos képzéseket, egyedülálló tehetséggondozást több mint 2500 fiatal számára

Fotó: Mathias Corvinus Collegium

– Mennyire van jelen az MCC az erdélyi magyar médiában?

– Az erdélyi magyar sajtóval a viszonyunk sokkal bonyolultabb. A sajtóorgánumok többsége rendszeresen számol be eseményeinkről. Ebben nincs is semmi meglepő. Több mint 2600 fiatallal, több száz szülővel és pedagógussal foglalkoztunk. Természetesnek tekinthető, hogy a sajtó is beszámol a működésünkről. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy bizonyos sajtószereplők a konkrét tevékenységünktől függetlenül igyekeznek minket bedobozolni: agyelszívással, politikai indoktrinációval megvádolni. Hiába vagyunk az egyedüli olyan erdélyi magánintézmény, amely 5. osztálytól egyetemig komoly erőforrásokat fordít a diákok román nyelvoktatására, valamint úttörő módon hozzuk közel diákjainkhoz a román értelmiséget képzési programok formájában, mégis

Idézet
a fejünkre olvassák: a diákokat Magyarországra akarjuk exportálni.

Egyetemistáink négy féléven keresztül vitakluboznak magyarul, románul és angolul annak érdekében, hogy a kritikus gondolkodásukat fejlesszük, mégis az a vád ér, hogy politikailag indoktrináljuk őket. Mindez nemcsak hamis vád, hanem az őszinte, intelligens, keményen dolgozó diákokkal szemben is méltatlan. Ha valakit valóban érdekel, hogy mi folyik itt, akkor csak szóba kell állni velük, és azonnal megdőlnek az előítéletek.

– Egyesek a fideszesek janicsárképzőjének tartják, mások agymosást emlegetnek. Vajon mire alapozzák e merész kijelentéseket?

– E vádak nem a működésünk kritikái, valamint nem is a diákjainkkal folytatott beszélgetések következtetései. Mi románul bátran beszélő, kritikusan gondolkodó, jól tájékozott, világlátott erdélyi magyar fiatalokat szeretnénk kinevelni.

Idézet
Diákjainkat elvisszük Dél-Tirolba, hogy megismerjenek egy méltányosabb többség-kisebbség viszonyrendszert, román és magyar történészektől tanulhatnak közös történelmünkről,

angol nyelvű esszéklub keretében pallérozhatják gondolataikat és nyelvtudásukat, szakértőtől tanulhatnak a transzilvanizmusról, betekintést nyernek a kortárs művészetbe, gazdasági és társadalomtudományi alapismereteket nyújtunk mindenkinek. Oxfordból, Cambridge-ből, Bukarestből, Budapestről, Londonból, Münchenből, Amerikából és természetesen Kolozsvárról, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről hívunk meg oktatókat, hogy a legjobbaktól tanulhassanak diákjaink. Mindenkivel együttműködünk, aki ebben segít, legyen az szülő, pedagógus, de akár magyar oktatásért felelős tanfelügyelő, egyetemi oktató vagy a magyar kormány nemzetpolitikáért felelősséget vállaló szereplői.

  • Az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.

  • Azt szeretnénk, ha a fiatalok elkötelezettek lennének szülőföldjük iránt, fejlesztenék a helyi közösségeket, és felelősséget éreznének társaikért és a környezetükért.

  • Igyekszünk, hogy egy világlátott, de gyökereihez ragaszkodó, felkészült generáció vegyen részt az erdélyi magyar közösség jövőjét meghatározó közélet alakításában.

  • Mi arra készítjük fel őket, hogy e nemzedék fel tudja venni a versenyt a kortársaival itthon, Bukarestben, Budapesten és bárhol a nagyvilágban.

  • Ha mindezek ellenére bárkiben kétely maradna az MCC tehetséggondozó munkáját illetően, akkor nem marad más hátra, minthogy álljon szóba hallgatóinkkal.

Az MCC-nek nem célja Magyarországra ,,exportálni" a fiatalokat

– Azt is hallani, hogy az elitképzés a fiatalok Magyarországra való „exportálását” tűzte ki célul. Az MCC-s diákok nagyobb számban vándorolnak ki külföldre, mint az átlag?

– Ilyen cél nincs, és ilyen kimutatás sincs, hiszen programjaink alig néhány éve indultak, és a nagyobb diákcsoportok még ki sem léptek az egyetemi padokból. Amúgy a legtehetségesebb fiatalok elvonzásában ma már nem is Magyarország a legjelentősebb szereplő. Sajnos mi is látjuk, miként mennek el a diákok a legjobb középiskolákból, és maradnak külföldön. A felkészült és kitartó fiatalok, ha ott alapítanak családot, akkor egy-két hazautazáson túl már nem is részei az erdélyi magyar közösségnek, családjukon kívül már alig tartunk velük kapcsolatot.

Az MCC ebben tud nagy segítségére lenni az erdélyi magyaroknak. Az általunk felépített programsorozat ugyanis elkíséri a tehetséges diákokat általános iskolától az egyetemig. A régióban önmagában is erősnek bizonyuló kolozsvári egyetemi képzés az MCC nyújtotta készségfejlesztésekkel és nemzetközi kitekintéssel kiegészülve nemzetközileg is versenyképes tudást tud felkínálni Erdélyben mindazoknak, akik Kolozsvárt választják egyetemi tanulmányaik helyszínéül.

Idézet
Az MCC programjai révén a fiatalok amellett, hogy szerteágazó tudásra tehetnek szert, megismerkedhetnek a legtehetségesebb kortársaikkal.

Tapasztalatunk szerint ez erős közösséggé válik az életükben, amely mindig jó alap lesz az erdélyi élet elkezdéséhez vagy az ahhoz való visszatéréshez. A külföldön továbbtanuló diákjainkkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és bevonjuk itthoni projektekbe. Dolgozunk azon, hogy ne veszítsék el erdélyi kötődésüket. Ez óriási újdonság az eddigi lehetőségekhez képest. Persze az itthon maradás képletét mi is csak próbáljuk megfejteni. Tudjuk, ez minden diák esetében más. Évfolyamonként 30-35 diák esetében kell ezt megvizsgálnunk, és erre számonkérhető munkát kifejtenünk. Tíz év múlva itteni működésünk fontos mérőszáma lesz, hogy sikerült-e az MCC-s fiatalokat nagyobb számban itthonmaradásra ösztönözni a többiekhez képest. Az biztos, hogy még sosem fordítottak ennyi erőforrást arra, hogy erdélyi magyar fiatalok itthon tervezzenek jövőt maguknak, valamint hogy a külföldön továbbtanulók visszataláljanak Erdélybe.

– Jelenleg hány diák, személy vesz részt a programjaikban?

– Tavaly több mint 2600 diák vett részt képzéseinken. A Fiatal Tehetség Programban jelenleg 695 diák tanul, míg a Fiatal Tehetségek Klubjához 655 iskolás csatlakozott. A Középiskolás Programban 1236 tanuló vesz részt, az Egyetemi Program 124 diákkal indította a tanévet, az Erdélyi Politikai Iskola 22 hallgatóval kezdte az évadot. 2024 folyamán 168 oktató gondoskodott arról, hogy diákjaink hasznos és értékes ismereteket sajátítsanak el.

Idézet
Az oktatási programok mellett 189 alkalommal találkozhatott intézményünkkel 12 963 érdeklődő nyilvános eseményeken, a 24 külső helyszíni programhoz pedig 3624 résztvevő csatlakozott.

Várják gyerekek jelentkezését a Fiatal Tehetség Programba

– Kik jelentkezhetnek, milyen feltételeknek kell eleget tenniük?

– A Fiatal Tehetség Programba olyan gyerekek jelentkezhetnek, akik következő ősszel kezdik az ötödik osztályt. A program végigkíséri a diákokat a felső tagozat négy évén, ezért lényeges már ötödik osztálytól csatlakozni. A felvételi időszak minden évben nyár elején zajlik. A Középiskolás Programba az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a diákok, hiszen a főleg online kurzusokon alapuló rendszert lakhelytől függetlenül elérik, a személyes találkozással járó hétvégi foglalkozásokra, táborokra és kirándulásokra pedig támogatjuk az utazásukat. Az iskolás évek alatt bármikor csatlakozhatnak, az évi két felvételi időszakban pedig felvételt nyerhetnek a programba.

Idézet
Az Egyetemi Program egyéves juniorképzésére olyan fiatalok jelentkezését várjuk június 25-ig, akik ősszel kezdik az első évet valamely kolozsvári intézmény nappali tagozatán.

Azok a hallgatók, akik már elvégezték az első egyetemi évet, az MCC Egyetemi Programjának második szakaszához, az iskolarendszerhez csatlakozhatnak (ahova éppen zajlik a felvételi időszak április 30-ig), és kétéves képzésben részesülnek. A tanulmányokat posztgraduális képzéseinken folytathatják.

Az Erdélyi Politikai Iskola ősszel szokott felvételt hirdetni, ide 18–36 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a közéleti kérdések iránt. Ezt a MIÉRT-tel, az RMDSZ-szel és a Pro Iuventute Egyesülettel közösen valósítjuk meg. Minden program ingyenes, és bárki jelentkezhet, amennyiben a felvételi követelményeket teljesíti. Ezek általában egy űrlap kitöltésével, beszélgetéssel vagy beadandó feladattal járnak.

– Tervek között szerepel-e a terjeszkedés?

– Jelenleg kilenc képzési központunk működik Erdélyben: Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Szatmárnémetiben és Veresszéken. E központok lefedik az erdélyi magyar oktatási teret és azokat a hagyományos iskolavárosainkat, ahol a legtöbb erdélyi magyar fiatal tanul. Persze tudjuk, sok jó diák tanul e városokon kívül is, de szerencsére több olyan program is a rendelkezésükre áll – középiskolás hétvégék, kirándulások, MCC Karaván, előadások, online kurzusok –, amelyekbe ők is be tudnak kapcsolódni.

– Hol vannak jelen a Kárpát-medencében? És azon kívül?

– A Kárpát-medencében 31 helyszínen vagyunk jelen. Nagy öröm számunkra, hogy a legutóbbi MCC-központ Szabadkán nyílt meg 2024 novemberében. Ezzel már négy olyan régióban vagyunk jelen, ahol sorstársak élnek hozzánk hasonló kihívásokkal. Számos alkalommal osztjuk meg egymás tapasztalatait a kisebbségi létben lévő működés kihívásairól.

Idézet
A 18 magyarországi és 9 erdélyi helyszín mellett Kárpátalján Beregszászon, Felvidéken Dunaszerdahelyen és Brüsszelben is működik MCC-központ. Viszont a különböző ösztöndíjak révén Berlinben és Bécsben is találkozhatunk erdélyi MCC-s diákokkal.

– Milyen szervezetekkel és milyen céllal működnek együtt?

– Munkánk csupán kiegészíti az erdélyi magyar oktatási hálózatot, mivel ott kezdődik ahol a közoktatás vagy az egyetemi oktatás véget ér. Ezért fontos, hogy az oktatásban szerepet vállaló intézményekkel és a helyi közösség életéért felelős döntéshozókkal legyen jó az együttműködés. Ennek több formája is van. Például elengedhetetlen, hogy a tanfelügyelőségekkel partnerségben végezzük munkánkat. Számos pedagógusnak szóló képzést is szerveztünk közösen. Az egyetemekkel karöltve szeretnénk, ha minél többen Erdélyben kezdenék az egyetemi éveket. Persze az oktatási programjainkon túl megpróbálunk a megkereséseknek eleget tenni. Számos esemény valósul meg társszervezésben. Több iskolával és egyetemmel, szakmai szervezettel rendezünk közös programot. Ugyanakkor folyamatosan együtt dolgozunk szakmailag a magyarországi és más határon túli kollégákkal is.

– A közélet és tudomány néhány rangos külföldi képviselője tartott már előadást. Mennyire számít ismert és elismert intézménynek az MCC nemzetközi porondon?

– Bár fiatal intézményről van szó, az ide látogató neves nemzetközi előadók mindig pozitív élményekkel térnek haza, és ugyanígy a külföldi tanulmányutakon részt vevő diákokról is jó véleményt alakítanak ki a fogadó intézmények. Ebben nagy segítségünkre van az a kapcsolati háló, amellyel a budapesti vagy a brüsszeli MCC-s kollégák rendelkeznek.

Idézet
2024-ben 81 nemzetközi oktató járt nálunk, és nemcsak velünk, hanem az erdélyi magyarokkal is találkoztak. Ezeket az alkalmakat arra is használjuk, hogy bemutatkozzunk s más intézménnyel is építsünk kapcsolatokat.

Ezen felül a mi diákjaink is járják a nagyvilágot, többen ösztöndíjasként tanulnak külföldön, konferenciákon vesznek részt. Legutóbb Dél-Tirolba látogattak el az Egyetemi Program diákjai és munkatársai, ahol az EURAC kutatóintézet vendégeként folytattak beszélgetéseket, értékes kapcsolatokat építettek, és elvitték Erdély hírét az ottaniaknak.

– Vállaltak-e már közösségszervező, kulturális életet támogató, netán politikai szerepet Erdélyben olyan fiatalok, akik egykor az MCC programjain „nőttek fel”?

– Sok fiatalról tudjuk, hogy önkénteskednek, aktívan részt vesznek szülővárosuk közösségi életében vagy a kolozsvári egyetemi közeg tevékenységeiben. Erre bátorítjuk a diákokon kívül a munkatársainkat is. S az elmúlt évek tapasztalataiból látom, hogy olyan emberek szegődnek a csapatunkhoz, akik szívesen vállalnak többletfeladatot a közösségükben is, legyen az falunap, családi program vagy akár közösségi-politikai szerep. Az Erdélyi Politikai Iskola pedig kimondottan ebben nyújt segítséget olyan fiataloknak, akik a közéletben szeretnének otthonosabban mozogni.

Idézet
Büszkék vagyunk minden diákra, aki tanulmányain túl időt szakít a közösségszervezés bármely formájára.

Erre bátorítjuk is őket, hiszen az egyetemi programunk elvégzéséhez elengedhetetlen az, hogy diákprojektekben is részt vegyenek a hallgatók – ezeknek fókusza a szűkebb vagy tágabb közösség. A diákprojektek keretében van, aki kolozsvári középiskolásoknak szervez vitaképzést, van, aki szociális projektet vezet, és van, aki író-olvasó kört szervez kortárs erdélyi magyar írókkal.

korábban írtuk

Ösztönzés az Erdélyben maradáshoz – beszélgetés Talpas Botonddal, a Mathias Corvinus Collegium erdélyi igazgatójával
Ösztönzés az Erdélyben maradáshoz – beszélgetés Talpas Botonddal, a Mathias Corvinus Collegium erdélyi igazgatójával

Egyre többet lehet hallani Erdélyben a Mathias Corvinus Collégiumról. A Budapesten létrejött, ám felénk is több városban működő tehetséggondozó intézmény céljairól és működéséről Talpas Botondot, az MCC erdélyi tevékenységéért felelős igazgatót kérdeztük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés