Jákváry László otthonában 2021-ben egy hagyományőrzővel
Fotó: Jákváry László hagyatéka
Búcsúpillantás. 78 évvel ezelőtt egy 17 éves fiatalember élete legnehezebb próbáját állta ki, a II. világháború végén Sziléziában a szovjet csapatokkal vette fel a harcot, majd a bajorországi Esslingen környékén az amerikai csapatokkal került harcérintkezésbe a Hunyadi páncélgránátos hadosztály katonájaként. 1956-ban a Baross téri felkelőcsoporthoz csatlakozott. Ezzel a beszélgetéssel emlékezünk Jákváry László magyar-történelem szakos tanárra, aki 95 éves korában, 2023. április 11-én Budapesten hunyt el.
2023. május 14., 12:192023. május 14., 12:19
2023. május 15., 08:022023. május 15., 08:02
– Budapesten született 1928. február 9-én és már kamaszkorában sokat sportolt. Mikor került kapcsolatba a vitorlázórepüléssel?
– 1943-ban 15 éves voltam, akkor fogtam meg először a Tücsök típusú kis vitorlázórepülőgép kormányát, és szintén abban az évben tettem le a vitorlázó I. A. vizsgát, a következő esztendőben, 1944-ben pedig a B-t. Az ejtőernyős ugrás viszont nem tetszett.
– Mikor sorozták be katonának?
– 1945 telén a 25. SS-Páncélgránátos-hadosztályba, a Hunyadiba kerültem. Apám az első világháborúban magasan kitüntetett hadnagy volt. Őt a Hunyadiba irányították: ekkor 46 éves volt, és be kellett vonulnia főhadnagyként.
– Hogyan emlékszik vissza az első harci bevetésekre?
– A tizenhetedik születésnapomat (1945. február 9.) Sziléziában egy vizes lövészgödörben kuporogva töltöttem. A német törzsőrmester rám szólt, nehogy el merjem sütni a puskámat, mert száz méternyire haladnak az orosz harckocsik. Aztán belekerültünk a visszavonulásba. Február 9-től március közepéig macska-egér kergetőzés folyt.
– Az elkerülhetetlen harcokban azonban megsebesült...
– Sziléziában a hadosztályból összeállított kisebb egységgel utóvédharcokban vettem részt. A Hunyadi hadosztályt nem képezték ki, és fel sem szerelték, ezért a harcokba egészében nem vetették be. 1945 februárjában
Landshut hadikórházában műtöttek és kezeltek. A német katonai irányítás nyílt parancsával próbáltam megtalálni a hadosztályomat, amely állandó visszavonulásban volt. Amikor végleg elvesztettem a nyomát, egy Wehrmacht-egység fogadott be. Ez is visszavonulóban keveredett harcokba az amerikai csapatokkal, ezekben vettem néha részt.
– Milyen fegyverzettel harcoltak?
– Grassy József volt a hadosztályparancsnok. A Panzerfaust (páncélököl) volt az alapvető fegyverünk. Volt Panzerschreck („páncélrém", rakétavető-féle harckocsi-elhárító fegyver), 250 kilóra beállított harckocsiaknák, és azonkívül néhány MG-42-es gépfegyver (villám- vagy fűrészgéppuskának hívták, nekem ilyent adtak.) Volt rohamkarabélyunk is (Sturmgewehr), meg Schmeisser géppisztolyok. Megígérték, hogy 8 cm-es közepes aknavetőket is kapunk, de abból nem lett semmi. Az alakulatunkhoz hoztak egy 7,5 cm-es páncéltörő löveget, amihez viszont elfelejtették a gépvontatást, így otthagytuk.
Ha felbomlóban is, de az még szakemberek és igazi katonák kezében volt. Mi valójában utóvéd-töltelékek voltunk: kicsit lövöldöztünk, a szovjetek kergettek, futottunk. Volt néhány sebesült közöttünk, és páran elestek. Később az amerikaiakkal kerültünk összetűzésbe Esslingen környékén.
Jákváry László édesanyával 1949-ben
Fotó: Jákváry László hagyatéka
– A Hunyadi SS hadosztály mennyiben volt kivételezett?
– A fegyveres SS tagjai ugyanolyan frontkatonák voltak, mint bárki más. Korompay Gusztáv századparancsnokom a folyamőrségtől érkezett – őt később a szerbek kivégezték Újvidék miatt –, szakaszparancsnokom a ludovikás Korniss hadnagy, a másik szakaszparancsnok pedig Korsós hadnagy volt. Századom a III. ezred úgynevezett ezredközvetlen alakulataként szolgált. Eredetileg nehézfegyver század lett volna, amit németül IG Kompanienak hívtak.
– Hogyan került haza a frontról?
– 1945. április második felében keveredtem vissza az eredeti magyar Hunyadi alakulat maradványaihoz.
Édesapámmal '45 szeptemberében érkeztünk haza, és 1948-tól jártam a pesti bölcsészkarra.
Tanári tablókép 1962-ből
Fotó: Jákváry László hagyatéka
– 1956. október 25-én csatlakozott a Baross téri felkelőcsoporthoz, katonaviselt emberként a fiatalokat képezte ki fegyverhasználatra. Hogyan boldogult új feladatával?
– Azzal a dobtáras géppisztollyal kellett megtanulni lőni, amivel az ember ha sorozatot lőtt, erősen fölcsapott balra, úgyhogy le kellett egy kicsit húzni. Amíg a fiúk ezt megtanulták, eltelt néhány óra. Mondtuk nekik, hogy nem az a hős, aki föláll a barikád tetejére és lő, amíg meg nem hal, hanem az, aki bedugja a puska csövét két tégla közé, harcol és túlél. Szóval ezekből a lelkes, feltüzelt, elszánt fiatalemberekből olyan kisebb csoportok alakultak, amelyek tudtak harcolni.
Kezdő segédmunkások, szakmunkások is érkeztek Pestszenterzsébetről a Keletibe. Pesterzsébeten egy építőbrigád dolgozott, onnan jöttek húsz-huszonöten hozzánk. Lelkesek voltak és meg kellett őket tanítani harcolni. Úgy éreztem magam, mint egy kiképző őrmester. Megmutattuk a srácoknak, hogy amikor kiürül a tár, hogyan kell beledugdosni a lyukakba a töltényeket.
– Hogyan boldogultak a szovjet csapatok elleni utcai harcokban?
– Fegyelem volt: amit a csoport vezetője mondott, azt megtették. Mindenki egy célért jött össze, belerázódtak a feladatokba. Túlfűtöttek voltunk, idealisták, elszakadva a valóságtól. Teljesen irracionális dolgokban hittünk. A Keleti pályaudvar hátsó előterét ellenőriztük, mindig ketten járőröztünk. Szereztünk egy láda kézigránátot, elegendő élelmiszert, benzint a pályaudvarról és üvegeket a közértből.
A felső részükön nyitott szovjet páncélkocsik jöttek 8-10 szovjet katonával. De hamar rájöttek, hogy utcai harcokban ezek a páncélkocsik hasznavehetetlenek, a benne ülők könnyű célponttá váltak. Repültek a benzines palackok, lőttük őket, ők minket. Nekem II. világháborús, dobtáras, úgynevezett davaj-gitárom volt. Váltakozó harcok alakultak ki itt is. Egy-két nap múlva a szovjetek T-34-esekre cserélték a felderítő páncélkocsikat.
Elismervény 1956-ból az átadott fegyverről
Fotó: Jákváry László hagyatéka
– Meddig harcolt Budapest utcáin?
– Október 29-én sérültem meg, egy gránátszilánk levitte a bal kisujjam első percét. November 3-án elmentem a XVII. kerületbe, ahol éppen a kerületi Nemzetőrség alakult meg. Mivel alig volt fegyverük, leadtam a dobtáras fegyveremet, amiről kaptam egy elismervényt, amit máig őrzök. 1957-ben szóltak az ismerőseim, hogy keresik a Baross térieket. Ekkor barátaim segítségével egy gyerekcsoporttal kimentünk az NDK-ba fél évre, a Harz hegységbe, Blankenburgba.
Kint megismertem későbbi német feleségemet, Ursulát. Az ismerősöknél történt puhatolózás után tértünk haza Budapestre.
– Mire úgy tűnt, hogy a rendszer szemében feledésbe merül 1956-os tevékenysége, mégis lebukott. Ez hogyan történt?
– A budapesti rendőrségen, a Vadász utcában 1967-ben nagytakarítás volt, festettek, ide-oda huzigálták a polcokat. Az egyik szekrény tetejéről leesett egy kartondoboz, amiben a kiállított 56-os nemzetőr-igazolványok listája és a kiadott fegyverek száma szerepelt. Ezzel buktam le. Körülbelül
1963-ban bevezettek egy korlátozott amnesztiát – ez volt az egyik feltétel ahhoz, hogy az ENSZ levegye napirendről a magyar kérdést –, talán ennek is köszönhetem, hogy nem kutattak utánam, így aránylag könnyen megúsztam.
– A tanári pályától történt eltiltás után hogyan alakult az élete?
– Hosszú évekig a Tűzálló és Ipari Kerámia ktsz-ben dolgoztam. Az egyik volt tanítványom apja hívott oda, mert tudta, hogy gondban vagyok. Anyagáruforgalmi osztályvezető-helyettesként jöttem el onnan 1973-ban. Német- és angol nyelvtudásomnak köszönhetően elmentem idegenvezetőnek. Később egy utazási iroda alkalmazott, végig idegenforgalomban dolgoztam. 1988-ban, 60 évesen mentem nyugdíjba.
A Hunyadi hadosztályba toborzó plakát
Fotó: Jákváry László hagyatéka
A Hunyadi hadosztály
A németül hivatalosan »25. Waffen-Grenadier-Division der SS« (ungarische Nr 1.) -nak nevezett Hunyadi hadosztályt magyarul először Hunyadi páncélgránátos-hadosztálynak, majd később „Hunyadi” magyar fegyveres SS-gránátoshadosztálynak hívták. A Waffen-SS magyar hadosztályainak vezényleti nyelve magyar, katonái magyarok, illetve magyar állampolgárok voltak.
Ahogyan Szakály Sándor történész fogalmazott 2009-ben a Magyar Nemzetben: ,,Az úgynevezett »Hunyadi hadosztályokba« – a közvélemény számára így szerepeltették a Waffen-SS magyar alakulatait – való jelentkezés lehetőségére 1944 novemberétől hívták fel a figyelmet a plakátok, falragaszok, különböző újsághirdetések. A propaganda hatására jelentős számban jelentkeztek fiatalok a szolgálatra. A legénységi állomány többsége 17-21. életév közötti fiatalember volt, kisebb részét pedig a magyar királyi honvédségben szolgálók tették ki. A számottevő érdeklődésnek – a háború folyamán mintegy 40 ezer magyar jelentkezett a Waffen-SS magyar alakulataiba – különböző okai voltak:
1. Sokan úgy érezték, hogy a haza védelme a kötelességük, és ezekben az alakulatokban jobb felszereléssel, jobb fegyverzettel, jobb ellátási körülmények között tehetnek eleget ennek a feladatnak.
2. A jelentkezők nem a frontra, hanem hátországi kiképzőközpontokba kerültek, így a hadműveletekből elvileg „kimaradtak”, és úgy számoltak, hogy megúszhatják a fegyveres összecsapásokat. Az önkéntes és toborzott állományt a rajkai gyűjtőterületről vasúton a Német Birodalomba szállították, ahol megkezdődött a kiképzésük és a felszerelésük."
Sok kallódó fiatalember, diákgyerek, levente, csapatától elszakadt katona, hajó nélkül maradt folyamőr gyűlt össze Nyugat-Magyarországon, közülük sokan kerültek a Hunyadiba. Fontos leszögezni, hogy a fegyveres SS-ben szolgálni nem kivételezettség és párthűség alapján lehetett, hanem önkéntes döntés, majd később sorozás, illetve a Wehrmachtból oda történt áthelyezés révén.
Kelemen Miklós
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Egy rövid erdélyi körút mindig több az egyszerű kirándulásnál: történelem, épített örökség vagy éppen érdekes találkozások egyvelege. Mi mind a hármat megtapasztaltuk, amikor Erdély több épített örökségét felkerestük.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!