Rimer Gábor (jobbra) az 1956 Magyar Nemzetőrség egyenruhájában, ezredesként egy budapesti koszorúzáson a Kongresszusi Központnál, 2016. március 15-én
Fotó: Rimner Gábor magánarchívuma
Az amerikai kémként elhíresült Rimner Gábor a kádári Magyarországon hét–nyolc évig az Egyesült Államok hírszerzőjeként dolgozott. 1981-ben bukott le, amikor hosszú börtönbüntetésre ítélték. Harminc éve a rehabilitációjáért küzdő budapesti férfiről dokumentumfilm is készült. Az Erdélyi Naplónak hírszerző munkájának fontosabb részleteiről mesélt.
2021. július 22., 06:302021. július 22., 06:30
2021. július 22., 06:432021. július 22., 06:43
– Több éven keresztül Észak-Kelet Afrikában élt családjával. Milyen gyermekkora volt Szudánban?
– Jó emlékeket őrzök kamaszkoromból. Édesapám Szudánban kapott állást az UNESCO-tól az ENSZ oktatásüggyel foglalkozó szervezeténél. Építészként középülettervezés volt a feladata, ott éltünk mintegy kilenc évet. 19 éves voltam, amikor újra Magyarországra kerültem. Szinte észrevétlenül megtanultam két nyelvet, az arabot és az angolt (régen Szudán angol gyarmat volt). Sokat sportoltam, tanultam, rengeteg barátom volt. Katolikus ferencesek által alapított iskolába jártam, olasz papok voltak a tanáraink, kivéve az iszlám történelem és arab nyelv órákon, ott egyiptomi és szudáni tanárok tanítottak. Egyébként református vagyok.
– Mi történt önnel a felnőttkor küszöbén?
– Tizennyolc évesen belebotlottam az amerikaiakba, és ők meggyőztek, hogy érdemes visszajönni Magyarországra, ha valami hasznosat akarok tenni. A kartúmi amerikai követségre mentem, ahol a kulturális attaséval beszéltem, mert eredetileg amerikai ösztöndíjat akartam a Kaliforniai Egyetemre. Szüleim nem akartak hazajönni, édesapám erdélyi szász származásúként Németországban szeretett volna letelepedni. Semmiképpen sem akart visszatérni a kommunista Magyarországra. Én meg kamaszkori lázadásból végül hazajöttem. S miattam a szüleim is, három hónappal később, 1973 szeptemberében szintén hazatértek.
– Szovjetellenességének mi volt a családi előzménye?
– Az egész család sokszorosan megsínylette a szovjet gyarmatosítást. Nagymamámat egy orosz teherautó platóján erőszakolták meg többen. Ceglédi nagyszüleimnek mindenét elvették, földjüket, szőlőjüket, házukat. Nagyapám birtokából ceglédi állami gazdaság lett, ahol aztán megengedték, hogy dolgozzon. Édesapámtól elvették Budapesten az építészmérnöki irodáját. Az amerikai nagykövetségen felmérték antikommunista, szovjetellenes beállítottságomat.
– Miért vállalta e veszélyes küldetést 18 évesen?
– Ha a küldő szempontjából nézzük, akkor hírszerzőtisztről vagy felderítőről beszélünk, a másik oldal már kémet lát. Az amerikaiaknak szükségük volt olyanra, aki a megszálló szovjet csapatokról minél több információt tud beszerezni. Nekem ez az ötlet 17–18 évesen nagyon megtetszett. Bántott, hogy a szüleim félnek a kommunizmustól: meg akartam mutatni, a rendszer ellen lehet tenni is. Meg akartam mutatni a világnak, hogy nem ijedek meg 74 ezer orosz katonától.
Így néhány hét gondolkodás után büszkén vállaltam a feladatot.
– Hogyan folyt a kiképzése?
– Másféléves kiképzés kezdődött 1972 januárjától 1973 júniusáig. Először pszichológust hozattak Washingtonból: mindent tudni akartak a személyiségemről, képességeimről. Tesztekkel, hosszas beszélgetésekkel telt az idő, majd írás- és fegyverszakértő, rejtjelező-kódoló foglalkozott velem, részt vettem fényképésztanfolyamon is. Minden fegyvertípust, rendszert kódnevekkel együtt memorizálnom kellett, amit a Varsói Szerződés tagállamainak a területén használtak. Mindezt az érettségire készülés mellett. Naponta legalább hat órában, hétvégén is. Vizsgáznom is kellett.
Szakszerű Budapest-térképekkel láttak el. Olyan helyszíni ismeretekkel rendelkeztem, amikor Budapestre érkeztem, mintha ott éltem volna az azt megelőző nyolc–kilenc évben.
Rimner Gábor igazolványképe 2000-ből
Fotó: Rimner Gábor magánarchívuma
– Mennyi ideig figyelhette az elhárítás, mielőtt 1981-ben letartóztatták?
– 1980 karácsonyán szakítottam a barátnőmmel, ő bosszúból feljelentett egy közös rendőrismerősnél, aki továbbította azt az elhárításnak. De levéltári adatokból az elmúlt 30 évben megtudtam, hogy már 1976-tól megfigyelés alatt álltam, amikor az Országos Takarékpénztár valuta-deviza osztályán dolgoztam angol–arab részlegre szakosodott főelőadóként. Az elhárításnál Janus (mint kétarcú) név alatt tartottak nyilván.
– A külkereskedelmi vállalatoknál milyen folyamatokat figyelt meg?
– Először az Elektroimpexnél, letartóztatásom előtt pedig a Medimpexnél dolgoztam. Az Elektroimpex híradástechnikával foglalkozott.
A moszkvai export-import kihelyezett tagozata voltunk. A külföldön beszerzett új technológiát azonnal továbbítanunk kellett a ruszkiknak. Az embargós technikát is meg tudtuk néha szerezni, Magyarország fizetett is érte, de továbbítanunk kellett a Szovjetuniónak, éppúgy mint a nyugati államokban dolgozó hírszerzőink és az általuk fizetett ügynökök jelentéseit. Így lett a Chevroletből Volga, a Fiatból Zsiguli. Katonai technikát is közvetítettünk, de Magyarország fizetett érte. Minden szál Moszkvában futott össze, a Magyar Néphadseregnek önálló döntési joga nem volt.
– Munkája során találkozott Magyarország számára veszteséges más üzlettel is?
– Amit az oroszok nem tudtak Líbiába exportálni Moammer Kadhafinak, például lokátorrendszereket, azt mi megvásároltuk a ruszkiktól, a szocialista internacionálé jegyében pedig ingyen odaadtuk az egyébként nagyon is fizetőképes Líbiának. A líbiai katonatisztek pedig Magyarországra jöttek, Hűvösvölgybe a HM3-ba tanfolyamra, ahol mi orosz segítséggel megtanítottuk nekik, hogyan kell az orosz technikát alkalmazni (tolmácsként dolgoztam ott.)
– Tud-e olyan emberről, aki hasonló titkos küldetésben vett részt, mint ön?
– Konkrétumokat, neveket még véletlenül sem mond az ember, még 30–50 évvel később sem. Tudtam, nem egyedül vagyok. Igen szép számmal voltunk, akik az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország vagy Németország által küldött hírszerzőkként dolgoztunk. Én egy németet és egy kanadait ismertem. Ők is arra voltak ráállítva, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoportot, annak fegyverzetét megfigyeljék, közvetítsék a mozgását. Nem mindenki bukott le és került börtönbe, mint én. A mai napig is van több személy, aki él és virul, csak 1990 óta megszaporodtak az orosz, kínai, koreai, iráni és izraeli kollégáik létszámbeli gyarapodása miatt. De így van ez világszerte, nem csak Magyarországon.
– A büntetőeljárás során mire ítélték?
– 1981. március 28-án tartóztattak le. Kihallgatótisztem dr. Csenki István volt. Első fokon tíz évet kaptam. A tíz évet Moszkvában túlságosan kevésnek tartották.
Háború esetén pedig a hírszerzők a halálbüntetést is kockáztatták.
A kép a Nílus partján készült Khartoumban 1966-ban. Balról jobbra hátsó sor: Rimner Gábor édesanyja, egyszudáni barátjuk, Abdullah Fadel El Mahdi, Rimner Gábor 12 évesen, a nővére Zita, és Amal Akasha, Abdullahfelesége. A homokban előttük a Mahdi család két lánya, Szuszu és Reháb
Fotó: Rimner Gábor magánarchívuma
– A vagyonelkobzás mellékbüntetésként mire terjedt ki?
– Elvettek egy tihanyi nyaralót, amit édesapám vásárolt 1956-ban. Ez az én nevemen volt, ma 120–130 milliót érhet. Ezen kívül a bérelt lakásomban lévő ingóságaimat kobozták el. Maradt a ruhám, az asztal, egy ágy, egy szekrény és néhány szék. Teljes vagyonelkobzással sújtottak.
– Mondott-e bárki köszönetet az ön által a 70-es években tanúsított bátorságért az elmúlt harminc évben?
– Ezen a kérdésen jót nevetek. A magyar társadalomban ez nem így működött az elmúlt három évtizedben. Nemcsak, hogy köszönetet nem mondott senki, hanem még a rehabilitációmmal kapcsolatban is kérdések vannak. 1990. március 28-án szabadultam. A közügyektől való eltiltásom 2000 márciusáig tartott, azonban a gyakorlatban 2001. szeptemberében, 11 és fél év után szüntették meg. Politikai elítélésem miatt próbáltam a rehabilitálásomat kiharcolni, de nem történt meg. Ám ezzel nem vagyok egyedül. Akiket a kommunista rendszerben politikai okokból 1963 és 1989 között elítéltek izgatás, kémkedés és egyéb rendszerellenes tevékenység miatt, azoknak a döntő többségét (több ezer embert) nem rehabilitálták, vagyis az ítéleteket nem nyilvánították semmissé, így az enyémet sem. Ez morális adóssága az 1990 és napjaink között regnáló mindenkori kormánynak és a törvényhozásnak immár több mint 30 éve. Nincs ehhez kellő politikai akarat, sem szégyenérzet, hogy még mindig a Kádár-korabeli politikai ítéletek jogfolytonosságát hangsúlyozzák. A valós okokat politikus még nem merte kimondani Magyarországon. Sokan vannak még a politikában, akik érintettek lennének. A rehabilitációra akkor lenne esélyem, ha még élnék, amikor ez a korosztály kihalt. Meg vagyok győződve, erre is sor kerül egyszer, csak nem biztos, hogy én azt megérem.
Rimner Gábor
Budapesten született 1954-ben. 18 évesen arra vállalkozott, hogy másféléves kiképzés után az Egyesült Államok hírszerzője lesz Magyarországon a megszálló szovjet csapatok ellen. Rimner Gábor munkája során felfigyelt egy bolgár cég által szállított különös vasszerkezetre, amelyről később kiderült, hogy akár amerikai célpontok elérésére is alkalmas ballisztikus rakéták tartozéka. Rimner legnagyobb eredménye az ICBM-rakéták tárolására szolgáló szovjet támaszpont felfedése volt, ahol 1974-ben beazonosított egy ballisztikus rakéták szállítására alkalmas járművet. A nukleáris töltetet is hordozni képes, kimondottan támadó fegyvernek minősülő rakéták magyarországi hadrendbe állítását 1990-ig mind a pártállam magyar vezetése, mind a Szovjetunió kategorikusan tagadta. 1981. márciusában bukott le, 12 év börtönbüntetésre ítélték, a rendszerváltás idején szabadult.
Kelemen Miklós
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!