Hogyan temetkeztek honfoglaló eleink?

(folytatás 37. lapszámunkból)

A honfoglaló magyarok túlnyomó többsége a vizes, mocsaras területeken kiemelkedő szárazulatokon, dombokon temetkezett. A sírokat többnyire a domb gerincére ásták. A sírok sorokban rendeződtek, a sorok pedig 10–15 méteres üres sávokkal elválasztott csoportokba tagolódtak. A sírgödrök általában lekerekített sarkú téglalap formájúak voltak, de nem ásták őket mélyre. A temetőt esetenként árokkal vették körül. A gazdag, előkelő halottak sírjai az átlagosnál nagyobb méretűek voltak, mert a gyakran nagyszámú kellék mellett még a lenyúzott, csak a koponyát és a végtagcsontokat tartalmazó lóbőrnek is helyet kellett szorítani. A ló húsát a halotti toron fogyasztották el. A gyermekek sírjait többnyire csekély mélységűre ásták.

A sírok tájolása nyugat-keleti, s e főiránytól kisebb-nagyobb eltéréssel voltak elhelyezve annak függvényében, hogy milyen évszakban ásták meg. A sírgödörben a halottak fejjel nyugatnak és lábbal kelet felé néztek. A csontvázakat általában háton fekvő, nyújtott helyzetben találjuk. Nem ritka egyik, vagy mindkét alkar különböző mértékű behajlítása, amely a medencére helyezett kéztől a mell előtt keresztbe tett karokig terjed. A sírba helyezett vitéz feje nyergen nyugszik, mellette fegyverei, lovának bőre az állat koponyájával.

Halottaikat a honfoglalók többnyire csak valamilyen textillepelbe vagy gyékényszőnyegbe csavarták, olykor egészen szorosan, mint azt a feltárásnál a csontok helyzete is mutatja. A fej és a derék alatt talált famaradványok a sír aljára fektetett deszkára utalnak. A halottakat díszruhájukban helyezték örök nyugalomra. A sírokban a csontváz nyaka, csuklója, térde és bokája körül talált vékony, szabálytalan szélű, gyakran átfúrt ezüstlemezekről többen feltételezték, hogy azok a halotti ruházat részei lennének. E lemezek bizonyára a ruházat bőr- vagy textilfoglalataiban ültek, így kevésbé voltak törékenyek és olyan süveg-, ing-, kaftán- és csizmadíszekkel együtt kerültek elő, amelyekről fel sem merült, hogy csak a sír számára készülhettek volna.

A temetkezés közben végzett szertartások

A honfoglalóknál sokrétű lehetett a temetés közben végzett szertartások skálája. Ezek egy részében a visszajáró halottól való félelem tükröződik. Ezért az elhunytak arcát halotti lepellel takarták le, hogy az ártó pillantásuktól óvják a visszamaradottakat. A szemfedőre ritkábban arany, többnyire ezüstlemezkéket vagy vereteket varrtak a szem és a száj helyére. A szemfedőre többnyire csak a szemüregekben és a fogakon talált apró ezüsttörmelékek utalnak. A halottal kapcsolatban két dologra ügyeltek: elsősorban arra, hogy mindent temessenek mellé, amire szüksége lehet a túlvilágon, ahol folytathatja ugyanazt az életet, amit a földön megélt. Másrészt viszont attól félve, hogy a halott visszatér a másvilágból, a felszerelését megrongálták, ruházatát kigombolták, s igyekeztek őt az élők világától elkülöníteni. Leggyakrabban a kaftán kigombolására találunk adatokat, de gyakran találkozunk azzal a jelenséggel is, hogy a ruhát csupán ráterítették, az ékszereket pedig ráhelyezték az elhunytra. Különösen a veretes női csizmák esetében gyakori, hogy csak az egyik lábbelit húzták a halott lábára, a másikat megrongálták, esetleg be sem tették a sírba.

A férfiak fegyverzetének az elhelyezése

Semmiféle következetesség sem figyelhető meg a férfiak fegyverzetének az elhelyezésében. Az íjakat a sírba helyezték felajzott és leeresztett állapotban is, a nyíltegezeket jobb- és baloldalt, a felsőtest és a lábak mellett találjuk. A lovas temetkezés a jelek szerint csak a módosabb és kifejezetten gazdag családok körében terjedt el. A halotti szertartás során az elhunyt lovát megölték, s bőrét oly módon nyúzták le, hogy benne hagyták a koponyát és a lábszárcsontokat. Levágták az állat farkát is. A lenyúzott bőrt összehajtották, s a lábak mellett az elhunyt baloldalán helyezték el. Ennek egy változata a jelképes lovas temetkezés volt, amikor csak a lószerszámot tették a sírba. A lovas temetkezéshez hasonlóan szokás volt az ételmellékletnek a túlvilági útravalóként történő sírba tétele. A fej vagy a láb mellé állított agyagedényeket pépes ételekkel töltötték meg.

Temetőszerkezet és társadalmi sokszínűség

A 10–11. századi társadalom sokszínűsége a temetők szerkezetében és típusában tükröződik vissza. A szerény leletanyagú temetőkben a magyar fejedelemség közrendű alattvalói nyugszanak. A sztyeppei példák nyomán a magyaroknál is meghonosodhatott az a nézet, hogy fejedelmeiket titokban, magányosan helyezték örök nyugalomra. A törzsi nemzetségi arisztokrácia egy része kis létszámú családi temetőkben nyugszik. A 4–8 sírt tartalmazó temetőkben a férj mellé temették a feleséget és a kiskorú gyermekeket. Rangjukat és gazdagságukat finommívű ékszerek és ruhadíszek, veretes övek és lószerszámok, illetve a tarsolylemezek jelzik. Észak-Magyarországon, de a korabeli szállásterület más részein egy-egy gazdag család szolgálónépével együtt temetkezett. E lelőhelyek többnyire 60–80 sírból álltak. Hasonló sírszámúak a módos középréteg temetői is. Jellemzőjük a női viselet nemesfémgazdagsága, valamint az, hogy az íjászfelszereléssel elhantolt nagyszámú férfi kevés méltóságjelvény használatára lehetett jogosult. Ezek a férfiak csak alkalomszerűen katonáskodhattak, s nem tekinthetők állandó fegyverben álló harcosoknak.

A Felső-Tisza-vidéki temetők

A Felső-Tisza-vidéki temetők jellemzője: a férfisírok nagy száma és a férfiak felfegyverzettsége. Íjászfelszerelést mindegyik sírban találunk. A sírokban a szablyák és a harci balták is megtalálhatók. Gazdagságukat a méltóságjelvények, a veretes vagy lemezzel díszített tarsolyok, arany vagy ezüstlemezekkel borított szablyák, veretekkel felszerelt íjtegezek és a gazdagon díszített lószerszámok bizonyítják. A fegyverek és méltóságjelvények ilyen jelentős tömege a 10. századi magyar szállásterület egyetlen más pontján sem mutatható ki. Itt nyugodhattak a 10. századi magyarság kiemelkedő rangú vezetői. Hantjaik vagy a temetőkben, vagy magányosan feküdtek. A női viselet nemesfémdíszítményei, csüngős ingnyakdíszek, vagy csüngős kaftánveretek ritkaságnak számítanak. Gyakoriak a finommívű lemezes vagy öntött hajfonatkorongok, karperecek, köves gyűrűk, veretes csizmák. Nem hiányoztak a temetőkből a gyerekek és a háziszolgák sírjai sem.

A fegyveres férfiak nagy száma, illetve a nők egy bizonyos rétegének hiánya arra enged következtetni, hogy e közösségek mesterséges szervezés útján jöttek létre. Alapsejtjeiket a másutt kiscsaládi temetőket létesítő gazdag családok alkották. E családokat valamilyen oknál fogva a Felső-Tisza vidékén összetelepített közösségekből szervezték. Környezetükben temették el a kísérő harcosaikat is, akik hivatásos katonák voltak. A társadalmi tagolódást jelezte az egyes temetők szerkezete. A vezető családok és kíséretük sírjai egy-egy sort vagy csoportot alkotnak, amelyeket a temetőkön belül 10–20 méteres üres sávok választanak el egymástól. E sírok és a csoportok felépítése is változatos. Központi helyen mindig a rangos férfi nyugszik. Egyes esetekben tőle balra férfiak, jobbra pedig a nők kaptak helyet. Az említett temetők általában 16–80 sírból állnak. Sajátosságaik közé tartozik az is, hogy többnyire egymás közelében, mindössze 150–200 méter távolságon belül olykor két-három temetőt is létesítettek, s ezek így együttesen alkották egy-egy közösség nyughelyét.

A köznépi temetők

Sírszámukat, szerkezetüket és leletanyagukat tekintve igen változatosak a köznépi temetők. A temetőt létesítő népesség ékszerekben, ruhadíszekben, fegyverekben való gazdagsága nemcsak a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyüktől függött, hanem életmódjuktól és gondolkodásuktól is. A letelepedett földműves közösségek sírjai jóval kevesebb leletanyagot tartalmaztak, mint az állattartással foglalkozó csoportoké. A köznépi temetők sírszáma változó: egyes esetekben alig haladja meg a 100-at, máskor 1000-nél is több a temetkezés.

A kialakult köznép kiscsaládi közösségekben élt, s ily módon is temetkezett. E családok nem álltak egymással rokonságban, közös lakóhelyüket uraik jelölték ki. A 10. században induló köznépi temetők egy részét a század utolsó harmadában felhagyták. E jelenség talán Géza fejedelem államszervező tevékenységével magyarázható. Ezekben a temetőkben még előfordulnak a pogány lovas fegyveres sírok, azonban a méltóságjelvények már hiányoznak. A kereszténység térhódításával ezek is eltűnnek a temetőkből, akárcsak a nemesfémékszerek és a ruhadíszek.

(folytatjuk)