Akit élve is, holtában is elrejtettek

(Szentkatolnai Bálint Gábor: 1844. március 13.–1913. május 26.)

 Mi törpék vagyunk ugyan a szentkatolnai születésű tudós nyelvzseni mellett, ám sokan vagyunk, akik nem tagadjuk meg származásunkat. Együtt és szeretetben valljuk meg ázsiai rokonságunkat azokkal, akik ma is, ott is, annyi ezer év után is vallják testvérnek a magyarokat. Igaz, nekik sem lett könnyebb nélkülünk, orosz, kínai, szovjet igában.

Bálint Gábor 1844. március 13-án született Háromszék vármegye Szentkatolna nevű falujában Négy helyen is tanult Székelyföldön, 23 éves korában érettségizett Nagyváradon, kitűnő eredménnyel. És akkor már 12 idegen nyelven beszélt. A szentkatolnai maturandus meggyőződéssel és elszántan tanult, Kőrösi Csoma Sándor és a magyar nép nyomába kívánt lépni, Bécsben és Budapesten nyelveket sajátított el egyetemeken és a közéletben. A fiatal joghallgató később az akadémia megbízásából Oroszországba és Ázsia több országába utazott, 1875-ben, 31 éves korában jelent meg Török nyelvkönyv című munkája, majd az Akadémia kiadásában a Kazáni tatár nyelvtanulmányok című könyve. Harminchárom éves korában magántanár volt a budapesti egyetem bölcsészkarán, azt tanított, amit akart, és ezt könnyű megnyugvással elfogadni akkor is, most is, hiszen nem létezett tudós kolléga, aki követni tudta volna őt nyelvi tanulmányokban és kutatói, elemző és összehasonlító munkáiban.

Épp azok vetették sutba könyveit és hihetetlen nyelvtudását, akik követni nem bírták őt származási és nyelvi rokonaink kutatásában, fellelésében – magának Csoma Sándornak a nyomán, de akkor, a 19. század végén, a 20. legelején immár sikerrel. Paul Hunsdorfer (1810-1891) német gyermek csak hároméves korában tanult meg magyarul, nevet változtatott, lett belőle ipszilonos Hunfalvy Pál és az Akadémia mindenható főkönyvtárosa, a „török-finn háborúban” a finn–magyar nyelv- és néprokonítás atyamestere, és főként a beláthatatlan nyelvtudású Szentkatolnai Bálint Gábornak és munkásságának legnagyobb ellensége. Így menekült száműzetésbe 35 éves korában Bálint, de végig kutatott, tanult, írta tanulmányait Törökországban, Irakban, Szíriában. Annyi más ország mellett Libanon és Egyiptom, majd Görögország lett befogadója a nagy tudósnak.

Európában egyetemekre hívták, kongresszusokra, mindenütt ámulattal hallgatták és tisztelték tudását. Több ázsiai expedícióban vett részt, azt is feljegyezték – maga is így ír naplójában –, hogy ahol eljártak, meg-megállt egy kis időre, megtanulta a helyi nyelvet, és ment tovább. 1901-ben adta ki A honfoglalás revíziója című művét. Mindent föl akart borogatni, amit felületesnek és hézagosnak látott. És volt ehhez tudományos, ezzel együtt pedig erkölcsi alapja.

Arany János írta róla nem is kisded iróniával és elismeréssel: „Igazi vasfejű székely a Bálint: nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” Szomorú érdekesség, hogy az a Hunfalvy Pál vetette oda őt a maga szervezte „finnugrálók” martalékául, aki maga sem ismerte a finn nyelvet, amikor döntött a valóság, a Bálint Gábortól feltárt eleven rokonság, ezer meg ezer szálból álló kötelék ellen, a finnugristák mellett.

Jogot meg teológiát is hallgatott Bálint Gábor, lehetett volna pap vagy jogász, de nem arra készült, hanem Julianus barát, Csoma Sándor nyomába szegődve, a magyarok és a magyar nyelv eredetét kutatta, s tárta fel – már amennyire lehetett – fáradságos úton. Első ázsiai útján a tatár, mandzsu, mongol nyelvészetet tanulmányozta, foglalkozott a kalmük, a tunguz nyelvekkel is. Hunfalvy már az Akadémia nevében Bécs elvárására minden akadályt Bálint Gábor elé gördített, hogy elgáncsolja a japán–mongol rokonságot is vizsgálni akaró tudóst. Bálint Gábor ezért vetette magát olyan önkéntes száműzetésbe Európa és Ázsia országaiban, hogy minden kapcsolatot megszakítson hazája ellenségeivel – munkája érdekében.

A honfoglalás revíziója című könyve megírására a kabard nyelv és szokásrend tanulmányozása indította. Megállapította a turáni népek rokonságát, amelyről az Akadémia hallani sem akart. Tevén, taligán s hasonló járműveken vándorolt, nem nagyobb kényelemben, mint Julianus barát hatszáz évvel korábban. És nagyon tudott örülni annak is, hogy a taligát a Szibériában élő egyes népek tyelegának mondják. Naplója maga is olvasmányos, főként ha valaki belemélyed Ázsia, egykori anyaföldünk népeinek életvitelébe. A népszokások éppen annyira érdekelték őt, mint a legkisebb nép által beszélt nyelv rokonsága vagy hasonlósága a miénkkel.

A székely tudós a hasonlóságot kereste, meg is találva azt számtalan helyen, számos ázsiai, közel-keleti népnél. Elemző tanulmányban foglalkozott a hun, székely, magyar, besenyő, kun kérdés tisztázásával, a rokonítás és a különbözés kutatásával. Miért kellett ezzel is foglalkoznia? Idézzük válaszát: „Azok közül, akik ezen kérdéssel nyelvészeti szempontból foglalkoztak, csaknem egyedül voltam, aki eme két iskola (a finnugor illetve török eredet – C.Z.) tanát nyíltan mételytannak hírdettem. Mert saját szememmel láttam és pedig sokszor befogott orral a budapesti Akadémia által portált mindkét fajú atyafiságot, s nyelvükkel is foglalkoztam, de foglalkoztam olyan nyelvekkel is, amelyekhez e két iskola mesterei és hívei nem is konyítanak.”

Nem tekinthető véletlennek, hogy Zágoni Jenőnek, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori könyvtárosának 2005-ben Budapesten megjelent könyve Bálint Gáborról a tudós kutató, nyelvész és néprajzos válogatott írásaival Kisgyörgy Zoltán és Kónya Ádám rajzaival, térképeivel került az olvasók kezébe. Mert a budapesti és más egyetemek tudósai épp úgy hallgatnak Szentkatolnairól, mint a német Hunfalvy, Budenz és kompániájuk száz évvel ezelőtt. Zágoni válogatását is a Baptista Egyház segítette napvilágra.

Bálint Gábor semmilyen körülmények között nem mutatkozott udvarlékonynak a magyar Akadémia asztalánál, hiszen naponta tapasztalhatta hazájában, hogy a honfoglalás és a korabeli nyelv kutatása vagy semmit nem jelent, vagy pedig műkedvelők végzik azt. Idézem idevágó határozott kijelentését: „Nyelvismeret nélkül a honfoglalás adatait lemásolhatni (lehet – C.Z.), de összhangba hozni nem lehet.”

Élete és életműve annyiban is példaértékű, hogy újabb adat azokból a korokból – a Bach-korszaktól Trianonon át a kommunista időkig –, amikor a nemzeti érdek egyszerűen hatalmi döntés miatt törvényen kívülre, sutba került. Szentkatolnai Bálint Gábor hagyatékát egy ideig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium őrizte, majd a Székely Nemzeti Múzeum.

Teste Kézdivásárhelyen nyugszik, éppen száz esztendeje.