A székelyekkel győzedelmeskedő Mihály vajda

(folytatás 25. lapszámunkból)

A Habsburg császári udvar nem támogatta lehetőségeihez mérten a törökellenes szövetséget, ennek pénzügyi és katonai terheit az erdélyi fejedelemségre akarta hárítani. Közben folytatta Báthory-ellenes politikáját Erdély birtokbavételéért. Amikor Báthory András és környezete erre rájött, 1599 őszén megkezdte a tár­gyalásokat a Porta követeivel. Báthory arra kérte a török Portát, hogy a szultán ismerje el Erdély fennhatóságát Havasalföld fölött. Mihály vajda ekkor látta elérkezettnek az időt a Báthoryak elleni támadásra, amit a Habsburgok támogattak. Később Mihály vajda számára is nyilvánvalóvá vált az osztrákok valódi terve: őt felhasználva nemcsak Erdély fejedelmét akarták elűzni Gyulafehérvárról, hanem az ország megszerzésére törekedtek. A havasalföldi vajda színleg engedett a Habsburg udvar követeléseinek, hiszen számára a segély elnyerése volt a döntő, nem pedig a csá­szári generális, Giorgio Basta hadaival való együttmű­ködés. A havasalföldi vajda megsegítésére Erdélybe indult a Basta generális által vezetett császári had is, Mihály vajda azonban nem akarta bevárni, és hozzálátott terve megvalósításához.

Székely toborzás

A vajda haderejét a székelyekre és a magyar katonaelem különböző csoportjaira alapozta. Ezért fontosnak tartotta a közszékelyek megnyerését és mozgósítását Báthory András ellen. Mihály rendelkezett egy zsolddal fizetett magyar hajdúkból és székelyekből álló lovashaddal is. Amikor hadaival a Bodza-szoroshoz ért, négy székely kapitányt küldött toborzásra a közszékelyekhez. Mihály különben már korábban kihívta őket Erdélyből, csapatvezéreknek tette meg, és ti­tokban többször is a székelyekhez küldözte, hogy a Báthoryak ellen szítsanak lázadást.

Amikor Báthory András tudtára jutott, hogy Mihály átkelt a Kárpátokon, ő is hadba hívta a székelyeket. Az 1595. decemberi országgyűlés ha­tározatainak értelmében azonban a közszékelyek nem voltak kötelesek a fegyverhordozásra, hiszen akkor taszították őket újra jobbágy­sorba. Báthory szi­gorú parancsát csak a székely nemesek és a lófők egy része teljesítette. A székelység nagy része megtagadta a hadba vonulást, és a vajdához csatlakozott.

Mihály csapatai 1599. október 22-én átkeltek a Bodzai-szoroson. A háromszéki székelyek már a havasalföldi sereg elindulása előtt jelezték, hogy melléje állnak. A vajdához csatlakozó közszéke­lyek megtámadták a nemesi kúriákban lakó székely nemeseket. A közszékelyek fel akarták számolni azt a hatalmi szervezetet, amely fejedelmi uralmat biztosított fölöttük még János Zsigmond idejétől. A háromszéki székelység lerombolta Várhegy várát. A csík- és gyergyószéki székelyek mindaddig azonban nem voltak hajlandók Mi­hály hadaihoz csatlakozni, amíg a vajda vissza nem adta az ősi székely szabadságot számukra, és ki nem adta a parancsot Székelytámadt és Székelybánja vára lerombolására. Gyergyóból és Csíkból mint­egy ezren ragadtak fegyvert és mentek a havaselvi vajda táborába. A Bodzai-szoroson átkelt vajda a Béldi család által bir­tokolt réteken ütött tábort, és ide hívta a székelyeket is csatlakozásra.

A hamis szabadságlevél

Mihály a Béldi bir­tokról Brassó felé vette útját. A korabeli elbeszélő források és a szem­tanúk szerint ekkor adta ki a Habsburg császár nevében a székelyeknek szóló első szabadságlevelet. A Brassó melletti székely szabadságlevél kiállításának történetét J. Bongars (Jacobus Bongarsius) francia útleíró is megerősítette, aki úgy tudta: Mi­hály a levelet a császár nevében adta ki, miután a székelyek vezetőivel tárgyalt. Szerinte a vajda hadaihoz csat­lakozott székelyek ezért követték Mihályt Sellemberk felé. Utólag azonban kiderült, a császár nevében kiadott szabadságlevél hamisítvány. Ennek történetét a hamisítványt elkészítő Darai János kancelláriai tisztviselő írta le: „mielőtt erdélyi hadjáratára indult, Mihály első gondja volt a székelyeket megnyerni. E célból határozottan kérte tőlem, hogy a császár őfel­sége nevében egy levelet szerkesszek, amelyben megfo­gadja a székelyek ősi jogainak és szabadságainak visszaállítását úgy, ahogy azokat Magyarország szent királyai adományozták, de később a Báthoryak eltörölték. ”

Darai János Örmény Péter képfestővel állíttatta ki az oklevelet, rá­írta a császár nevét, egy másik császári levélről leszedte a császári pecsétet és rátette az újonnan ki­állított székely szabadságlevélre. A vajda magához hívta a székelyek egyik kapitányát, Hamar Istvánt, aki írni-olvasni ugyan nem tudott, de amikor látta a csá­szári pecsétet és aláírást, meg volt győződve, hogy a levél eredeti.

A szabadságlevél kiállítása után Mihály magához rendelte a székely vezetőket, megeskette őket a csá­szár, valamint maga és fia, Pătraşcu hűségére. Ezek után a vajda is megesküdött a székelyek előtt, hogy meg­ígért szabadságukat mindig betartja. Mihály a hadaiban szolgáló vezérek közül a székely székek élére kapitá­nyokat nevezett ki.

Darai János, a magyar íródeák

Darai Jánost 1599. július 9-én Székely Mihály császári megbízott Mihály vajdához küldte, hogy ennek havasalföldi kancelláriájában a magyar és latin nyelvű levelezését vezesse. Darai János a magyar deák feladatát töltötte be a vajda udvaránál. Ő vezette a székelyekkel a vajda magyar nyelvű levelezését, és a székely vezetőkkel folytatott tárgyalások idején a tolmács szerepét töl­tötte be. A császári udvar kérésére 1599 decem­berében vagy 1600 januárjában részletes jelentést készített tevékenységéről. Ebben írja le többek között azt is, miként szerkesztette meg Örmény Péterrel együtt a székelyeknek a császár nevében kiállított szabadságlevelet.

A szabadságlevéllel Mihály megnyerte a közszé­kelyeket, akik ezután nagy lelkesedéssel harcoltak Erdélyben. A szabadságlevél hozzájárult ahhoz, hogy újabb székely csapatok csatlakozzanak a havasalföldi uralkodó seregéhez. Mindezt rögzítették a kor történetírói, illetve a korabeli jelentések is. A közszékelyek első nagyobb katonai megmérettetését Mihály vajda oldalán Fogaras várának ostroma jelentette. A havasalföldi uralkodó – még a sellemberki csata előtt – harcba vetette a székely és magyar hajdúcsapatokat a bevehetetlennek tűnő fogarasi fejedelmi vár ellen. Az erődítményt a szé­kelyek és a magyar hajdúk jól ismerték, hiszen közülük sokan itt szolgáltak korábban. A pontos helyismerettel rendelkező székelyek és magyar hajdúk ügyesen bevették Fogaras várát, és azt Mihály vajda kezére adták.

A sellemberki ütközet

A vajda hadserege 1599. október 27-én székely csa­patokkal megerősítve Nagyszeben alatt, Sellemberk határá­ban ütött tábort. Itt egyesült a Vöröstoronyi-szoroson át érkezett másik havasalföldi sereggel, amelyet Baba Novac vezetett. Az ütközet előtt Germanico Malaspina pápai követ megpróbálta kibékíteni a szemben álló feleket, kísérlete azonban sikertelennek bizonyult. A csata 1599. október 28-án zajlott le. Az ütközet idején a Szebenben tartózkodó Szamosközy István a vajda hadait így mutatta be: „a sereg úgy volt felállítva, hogy a balszárnyon – amely Báthory András jobbszárnyával nézett farkas­szemet – Baba Novák helyezkedett el önkénteseivel; a jobbszárnyon pedig a trák, azaz rác lovasok. Középütt volt a magyarok csoportja, akiktől a vajda a csata kedvező kimenetelét várta. Mögöttük csatlakoztak a lengyel kozákok és a nagyszámú havaselvi lovasság, majd végül az ezerfőnyi székely a vajda fővezérsége alatt. ”

A csata után nem sokkal, 1599. no­vember 5-én Kassán kelt jelentés szerint Mihály hadaihoz Szeben mellett nyolcezer székely csatlakozott. A csatában a magyar hajdú és a székely lovas és a kopjás gyalog hadak „vité­zül forgolódtak.” Szamosközy István feljegyzése szerint „midőn Báthory András hada visszaverte Baba Novák első tá­madását és a vajda hadának meg kellett hátrálnia, Mi­hály mindjárt a Makó György vezette, „magyar és szé­kely lovasokból álló” hadat vetette be. Ezek verték vissza Báthory András hadának támadását.

A korabeli források arról emlékeztek meg, hogy a végső győze­lem kivívásában a székelyeknek igen fontos szerepe volt. Nagy Szabó Ferenc leírta: a csata legnehezebb pillanatában, amikor Báthory hadai már-már magukénak hitték a győzelmet, a vajda a székelységgel megtérvén, „újólag harcot adott” és megverte az erdélyi hadakat. Ekkor fogták el Ravazdi Györgyöt is, aki 1596-ban kegyetlenül bánt el a háromszéki székely felkelőkkel. Mihály vajda a közszékelyekre bízta az igazságszolgáltatást, akik Razvadit felkoncolták.

(folytatjuk)