Id. Bíró Károly a régi fasatut is bemutatta, hogyan működött, és hogyan fogták bele a hámot varrásra
Fotó: Sütő Éva
Ma már csak nosztalgiáznak az emberek egy-egy régi mesterség munkaeszközeinek bemutatóján, ahol többek között cipészek, csizmadiák, hámkészítők, nádalók, gyékényfonók, kádárok, bognárok, szűcsök, borbélyok, órás mesterek szerszámaival ismerkedhetnek meg, vagy magával a mesterrel is, ha még akad élő művelője a szakmának.
2024. május 22., 09:012024. május 22., 09:01
2024. május 22., 21:392024. május 22., 21:39
Akik ismerték az érmihályfalvi Diószegi Eleket, tudják, semmilyen szakmabeli munka nem fogott ki rajta. Már nem javít cipőket, táskákat, nem készít mestermű számba menő cipőket. Neki is, mint minden igazi csizmadia mesternek rég kiszáradt a csirizes edénye, nem kattog többé a bőrvarrógépe, s a kaptafái is ki tudja hol végezték. Néhány évvel ezelőtt, amikor még élt, megkérdeztem tőle, van-e különbség a suszter és a cipész között, ami miatt majdnem megsértődött. Igyekezett is kiigazítani nyomban:
– mondja nem kevés büszkeséggel.
Még a toronyóráért is jótállott volna Délczeg Sándor érmihályfalvi órásmestmer
Fotó: Sütő Éva
Majd ecsetelni kezdte a mesteremberek jól bevált szövegével: „Aki ad magára, nem hanyagolja el lábbelijét. Nem szép, ha valakinek kopott a cipője sarka vagy a talpa, ápolatlan a felsőrésze, szakadozott a varrata. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy cipőjéről ismerszik meg az ember. Bár a város tele van turkálós lábbelivel, még mindig olcsóbb egy cipőjavítás, mint egy új megvásárlása. Nem beszélve az igazi bőrből készültekről, amelyek szinte egy életen át szolgálják az embert. Cipész már senkinek sem kell. Olcsó kínai papírcipőket adnak-vesznek, dobnak el alig pár hetes, hónapos viselés után. Volt féliparom is, de nem jött be annyi pénz sem belőle, mint amennyit ki kellett fizetni utána adóba, így feladtam. Már az sincs, akinek megtaníthatnám a szakmát, gyermekeim nincsenek.
Ennyire taksál a mai globalizált fogyasztói társadalom bennünket, régi vérbeli susztereket, cipészeket, csizmadiákat” – mondta pár évvel halála előtt az utolsó igazi cipész és csizmadia mester.
A néhai Fazakas Károly családja számára már a múlt század elején is a gyékényfonás biztosította a megélhetést
Fotó: Sütő Éva
Egy másik cipész és hámkészítő mesterrel való szakmai bemutatót 2008-ban láttam az érmihályfalvi Andrássy Ernő múzeumban. Az akkor nyolcvanegy esztendős id. Bíró Károly memóriája kitűnő volt, élvezetesen mesélt a negyvenes évekbeli inaskodásáról. Elmondta, hogy Heschkovits zsidó mesternél tanulta ki a szakmát, aki a Kisújvároson (Érmihályfalva egyik kerülete) lakott és ott volt a műhelye is. Három év után Nagykárolyban vizsgázott a tanultakról és utána megkapta a felszabadító levelét. A maga uraként már nem sokáig dolgozhatott, mivel elkezdődött az államosítás, így az állami gazdasághoz (GOSTAT) került. Ott kamatoztatta hámkészítő tudását is. Ezt a két mesterséget a mai napig nagy szeretettel űzi és tovább is adná, ha lenne még érdeklődés iránta.
A helyszínen tartott kis bemutatója nagy érdeklődésnek örvendett és Karcsi bácsinak olykor bepárásodott a szeme, amikor kezébe vehette szerszámait és elsorolhatta nevüket, rendeltetésüket.
Még a régi fasatut is bemutatta, hogyan fogták bele a hámot varrásra előkészítve. Az ülőalkalmatossággal is ellátott satunak „csikó” volt a neve, de egy huncutabb elnevezése is közszájon forgott az inasok és a mesterek között. Amit Karcsi bácsi csak hosszú nógatásra volt hajlandó kimondani, elnézést kérve az asszonyoktól.
A régi bőrvarrógép is működőképesen várta, hogy újra kattoghasson, mint ezelőtt negyven-ötven évvel. Az idős mester elérzékenyülve nyúlt minden kiszolgált szerszám után, bizonyítandó azok fontosságát a szakmában, hisz ki lehetett ott pillanatnyilag nagyobb tudora mindeneknek, mint Karcsi bácsi?
Egy bognárnak szépérzéke kellett legyen, ha hintókészítésre adta a fejét – mesélte a kiskereki Lélek József
Fotó: Sütő Éva
A bognár, más néven kerekes, kerékgyártó – kerekek, szekerek, kocsik, talicskák, szánok és más faeszközök készítésével foglalkozó kisiparos volt. Munkájához olyan szerszámokat használt, mint a gyalu, körző, fűrész, fejsze, véső, eszterga. Csak a legügyesebb bognárok lehettek hintókészítők, mert a fúró-faragókészség mellett szükség volt művészi szépérzékre, hogy megtervezhessék a hintó külső- és belső terét, valamint a gőzöléses technikával készített íveléseket – mesélte egykoron Lélek József, a Bihar megyei kiskereki bognár.
Hétvégeken Székelyhídról várta haza a családot. A Székelyhídra szakadt családtagok és a Magyarországon szerencsét próbáló unokák nem feledkeztek meg róla, hetente lejöttek Kiskerekibe meglátogatni őt. Elmesélte, hogy hajdanában kerékgyártó volt, harminc évig bognároskodott az egykori termelőszövetkezeti műhelyben. Itt született Kerekiben és nem is tudott volna máshol élni.
A gyékényfonás vagy akár a vele rokon vesszőkosár-készítés, szalmából vagy kukoricacsuhéból való szövés-fonás mestersége lassan kihal az Érmelléken. Néhány kiszolgált mester manapság is vallatja a lápot a jó gyékényágynak valóért, a jó ,,ficfavesszőért”, a nádast a tetőre valóért, a tarlót, illetve tengeriföldeket szalmáért, fehér csuhéért. De mint lenni szokott, velük együtt a mesterség is kihal.
Pedig mintha divatot csináltak vón’ belőle manapság. Még Magyarországról is készíttetnek velem mindenféle használati tárgyat. A szék a legkelendőbb portéka. A faszerkezetét is én állítom össze. Igaz, nem valami jó asztalos munka, de jól meg van faragva. Szalacson már csak a testvérem, Imre fonja a gyékényt (azóta már ő is magával vitte a szakma csínját-bínját), itt Mihályfalván 1952 óta meg én – mondta a néhai Fazakas Károly szalacsi származású gyékényfonó, akivel először egy érmelléki hagyományőrző fesztiválon találkoztam. Az akkor nyolcvanöt esztendős mester éppen a gyékényszék-fonás technikáját szemléltette a helytörténeti múzeum udvarán. Károly bácsi elmesélte, hogy ez a mesterség biztosította már a múlt század elején is családja betevőjét. Szalacson minden második-harmadik ember űzte valamilyen szinten, vagy valamilyen formában ezt a mesterséget.
Ennek mai napig Szalacs a hazája. Egyébként – mint akkoriban mondta – a mocsár és a láp nem istenverése, mint ahogy tartják. „Sokat táplált bennünket, nem csak munkalehetőséget nyújtott, de csíkászni is jól lehetett. Még ma is a láp után él a mifajtánk” – fűzte hozzá a hajdani mester.
A régi óraszerkezet javítása biztos kezet és titkos szakmai fogásokat igényel
Fotó: Sütő Éva
Az időmérés történetében feljegyezték, hogy az első mechanikus órát a 13., az első toronyórát, pedig a 15. században készítették, mely egy olasz kolostor tornyában lakik, és a mai napig működőképes. Ezek a nagy méretű, robusztus szerkezetek többnyire kitöltik a tornyot. Kongatásaik messzire elhallatszanak: a régi időkben ezek után igazították életüket a közösségek.
Érmihályfalván a múlt század elején és közepén nagy kultusza volt az órás mesterségnek. A harmincas években a leghíresebb mesterember Bechman Jakab volt. Majd a negyvenes évektől errefelé Lőrincz József és Pochpichill Gyula is híres szakmabelinek számítottak. Utánuk a hatvanas évek tájékán Nagy Vince órajavító volt a környék legkeresettebbje. Az utolsó mester Délczeg Sándor volt, akinek műhelye a régi piac egyik sarkán állt és ő volt az egyetlen a környéken, aki még bútordarabszerű faliórákat is javított. De a tornyok időmérői sem fognak ki rajta.
A hetvenes éveihez közel járó mestert arról kérdeztük, meg lehet e még élni az órajavításból. Délczeg úr – ahogy mindenki ismerte Mihályfalván –, derűsen fejtette ki, hogy bizony abból már bajosan, mert az elektronikus szerkezetek kiszorították a régi patinás jószágokat, de egy jó szaki halad a korral és megpróbál felzárkózni az új módihoz. Azért akadnak még régi kedves ébresztő órák is az asztalán, mutogatta is őket nagy szeretettel.
Délczeg úr mesélt mestersége történetéről is. Elmondta, hogy a szakmát 1958-ban Szatmárnémetiben sajátította el egy mestertől, akinél sokan inaskodtak, többek között jó maga is. A mester hirtelen halála miatt nem kaphatta meg a tudását igazoló bizonylatot. Amikor a nyolcvanas években mégis úgy döntött, hogy mesterségéből akar megélni, elment az aradi óragyárba hivatalos vizsgát tenni. Szaktudását ott is kamatoztatta, de neki mesteri oklevél kellett. Onnan Nagyváradra jött vizsgázni, minek nyomán azt meg is kapta.
Finom mechanikus oklevele is van, de az órákat szereti a legjobban. Mutat is egy régi veretes, míves dobozt, melyet javítgatott. Elmondja, hogy szerkezete olyan biztos kezet igényel és olyan titkos szakmai fogásokat, melyeket, ha nem tartatnak be, megváltozhat akár a patinás jószág hangja is.
Délczeg úr befejezésül elmesélte, lett volna lehetősége arra, hogy megjavítsa a helyi református templom toronyóráját is. Az ajánlat végül elmaradt, mert elektronikus szerkezettel oldották meg azt is.
„Csak annyit kértem volna, hogy írhassam bele a nevemet és az évet, amikor megjavítottam. Tíz évig jótálltam volna érte. Utána igazíthatta volna bárki az óráját, azért kezeskedem. A pontos idő nagy luxus!”
Azóta már őt is a mennyei órához hívták, sok mesterrel egyetemben, akik elvitték eme régi szakmák titkait örökre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!