Hatvanezer magyart keresnek Erdélyben

– Mire lenne akkor szükség?

– Az, amit a gyülekezetek várnak, a személyes kapcsolattartás: a családlátogatás, az emberek folyamatos felkutatása. Erre a típusú munkára városon nincs ember.

– Szükség lenne több lelkipásztorra, vagy a váro­son szolgálók ezt nem így látják?

– Anélkül, hogy ne állítanánk be több munkást az aratásba, a probléma nem fog megoldódni. Sokan belátják, hogy csak akkor javul a helyzet, ha több személy dolgozik. A megoldási javaslatokban viszont eltérések mutatkoznak. Egyesek azt tartanák jónak, ha segédlelkésszel lehetne e pluszmunkát elvégeztetni. Ez azonban nem járható út, mert a személyes kapcsolattartás nem bízható olyan személyekre, akik egy-két év múlva a gyülekezetből továbbállnak. Ez a típusú munka állandóságot igényel.

– Miért tartózkodnak a lelkipásztorok az ilyen megoldástól, hiszen az ő munkájukat is megkönnyítené?

– Emberi gyarlóság miatt. Nem tudják, hogyan tudnának együtt dolgozni – munkát megosztani – egy-egy gyülekezetben egy másik lelkipásztorral anélkül, hogy az egyik a másikat ne alázná meg. Sokan ugyanis egymásban nem szolgatársat, hanem vetélytársat látnak. A probléma megoldásában a gyülekezetnek is nagy szerepe lesz: tud-e minden lelkipásztort saját karizmája, tehetsége alapján kedvelni, munkába állítani, vagy pedig azt teszi, hogy a lelkipásztorokat folyamatosan összehasonlítja. Ha az egyikre mindig azt mondják, hogy azt jobban szeretik, akkor óhatatlanul egy értékskála alakul ki, amely negatív hatással lesz a munkára. Ez kultúra kérdése is: olyan lelkipásztorokra van szükség, akik együtt tudnak dolgozni másokkal, nemcsak a személyes érdeküket és ambícióikat nézik, hanem a közösség érdekében munkálkodnak.

– Ez mennyire munkaszervezés kérdése is?

– Vidéken egy-egy lelkipásztornak négy-öt egyházközségben is el kell látnia a feladatát: azt kell megtanulnia, hogyan lehet megszervezni a munkát, például presbitereket, gondnokokat megkérni nem egyházi feladatok elvégzésére.

– Óriási a lemorzsolódás. Mi okozza leginkább a fogyást: a kivándorlás, a születések számának hiánya vagy az asszimiláció?

– Mindhárom együtt.

Ezért azt látom, a jövőben kultúrák, nemzetek fognak eltűnni, mert aki ilyen politikát folytat, annak ez lesz a sorsa.

Az is igaz, hogy az áldozatvállalással felnevelt gyerekekre, ifjakra – ahogy az állatvilágban a fiókákra – nagy veszélyek leselkednek. Még ki sem bontják szárnyaikat, és a nagy ragadozók le is csapnak rájuk: viszik külföldre dolgozni. A harmadik is szomorú jelenség. Sajnos nem kell elmenni Amerikába, Nyugatra vagy akár Bukarestbe, hogy valaki elhagyja hitét és anyanyelvét. Megtörténik ez Kolozsváron is. Ezt csak egyetlen módon lehet megakadályozni: ha az anyanyelvű oktatás rendszerét minél jobban fejlesztjük. Ezért szükséges, hogy az egyházközségek is részt vegyenek az intézményalapításban és -szervezésben.

– Nagy eltérés mutatkozik a népszámlálási és az egyházi adatok között. Ez a többi történelmi magyar egyházra is vonatkozik, vagy csak református sajátosság?

– Sajnos, hogy mindenik egyházra érvényes. A római katolikusoknál kicsit árnyaltabb a kép, hiszen az ő híveik nem mind magyar ajkúak.

– A püspöki mandátum vizitációs szokása szerint a bizottság nemcsak az egyházközség vezetőségével találkozik, hanem a település elöljárójával is. Ez sikerült most is?

– Igen, minden városban készséggel fogadták a vizitációs bizottságot. Hasznos találkozók voltak: a gyülekezeteket a város problémáinak viszonylatában is megismertük, megláttuk azt, milyen lehetőségeik vannak. Beszéltünk az iskolaügyekről és a szociális kérdésekről is. A legtöbb helyen nyitottak voltak, sőt egy-egy településen konkrét megoldást is találtunk a felmerülő problémákra. Persze az ellenkezője is igaz, Marosvásárhelyen immár harmadik alkalommal járok a polgármesternél, mégsem történik semmi.

– Tavaly év végén elhangzott: érdemes lenne stratégiát kidolgozni a városi misszió fellendítésére. Készült-e ilyen, és ha igen, az mire összpontosít?

Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy kisebb gyülekezetek lelkipásztorait úgy válasszák meg városra (is), hogy a kisebbet a nagyobb társegyházává fogadja. Ez bizonyos esetekben azért is előnyös lehet, mert a fiatal lelkipásztorok családjában a gyerekek iskoláztatása gondot jelent. Ez utóbbi megoldás lehet a lelkipásztorhiány szempontjából is. Jelenleg 50 gyülekezet üres, ebből talán fele lenne képes eltartani egy lelkipásztort családjával együtt. Ez hosszú távon azt jelenti, hogy a jövőben két-három egyházközségnek össze kell fognia. 15 évvel ezelőtt a „bokrosítás” szitokszónak számított, a közeljövőben azonban a valóság lesz, amire rá leszünk kényszerülve.

– Az utóbbi években a res­titúciós folyamat megakadt, sőt, a visszaállamosítás tényével is szembe kellett néznünk. Üdítő kivételt jelent a marosvásárhelyi iskola. Miről van szó?

– Elődeink sok mindent építettek, de több mindent el is mulasztottak. 1906-ban, amikor a marosvásárhelyi kollégium új része felépült, nem telekkönyvezték. 1948-ban államosították, a 2000-es években pedig visszaadták. Ezt akkor a polgármesteri hivatal megtámadta, a bíróság azonban az egyháznak adott igazat. Az épület felújításához azonban ma már pontos kataszteri felmérések szükségesek: nemrég derült ki, hogy a régi, lebontott épületek helyébe emelt 1906-os ingatlan nincs rávezetve a telekkönyvi kivonatra. Az országban hasonló helyzetben van több intézmény és magánszemély is. A megoldás ilyenkor az, hogy a polgármesteri hivatal kiad egy papírt, amelyben igazolja, hogy a szóban forgó épület létezik, ennek alapján pedig telekkönyvezik az épületet. Erre a városháza nem volt hajlandó, ezért pert indítottunk, amelyet két év után nemrég nyertünk meg. Így kezdődhet meg a közeljövőben a teljes Bolyai felújítása – anyaországi támogatással.

– Nemrég Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének elnöke járt Kolozsváron, aki a restitúciós harcban támogatásáról biztosította egyházunkat. Mennyire lehet hatékony a REV-nek a román kormány irányába kifejtett esetleges nyomásgyakorlása?

 – Románia külpolitikájában mindig azt hangoztatja, hogy a kisebbségi jogokat messzemenően betartja. A Jerry Pillay-jel való beszélgetés során igyekeztünk rávilágítani arra, hogy ez nem igaz. Abban nem reménykedhetünk, hogy bármelyik világszervezet képes lenne befolyásolni egy-egy kormány döntését, ám ha meggyőződik igazunkról, akkor a figyelemfelkeltő szerepére vállalkozhat. A REV elnöke dél-afrikai származású, és elmondta, hogy érzi, mit jelent az, ha az igazságot és a békességet egyidejűleg szeretnénk egymás mellett tudni. Megbékélni rendkívül fontos, de az csak úgy lehetséges, ha előbb kimondjuk az igazságot is. Ma a nagypolitika csak a stabilitásra összpontosít, de egyértelmű, hogy békesség hosszú távon csak ott lehet, ahol igazság is létezik.