Protestáns közösségek Dzsakartában

Dzsakarta, az egykori Batávia óvárosát – hazai mintára – a hollandok alakították ki. Kota negyed főterén egy csepp Európát láthatunk, az egykori kormányzati épületek ma már múzeumként szolgálnak. A hajdani városháza a Történelmi Múzeumnak ad otthont, az 1640-ben épült régi holland templomban a Wayang Múzeum, az árnyszínház gyűjteménye kapott helyet. Egy áprilisi vasárnap a téren igazi népünnepélynek lehettünk tanúi, a világ minden részéről érkezők sétáltak a színes forgatagban. Ettek, ittak, hangosan beszélgettek, sokan nevetve álltak meg a híres holland ágyú testének végében megformált, fityiszt mutató kéznél. E jelképnek Ázsiában erotikus jelentése van, így az egykori löveg a gyermekáldásban reménykedő asszonyok búcsújáróhelye is egyben.

A holland csatornák mentén, a romos kereskedőházakat elhagyva a tágas, emberekkel teli állomásépületen verekedtük át magunkat, és értük el az óváros egyik legfontosabb portugál műemlékét, a Gereja Siont, a „fekete portugálok” templomát. Az épületnek nincs imaházjellege, az egykori litográfián is inkább egy méretes udvarházhoz hasonlít; a tornyot harangláb pótolja. A városfalakon kívüli Isten házát a portugálok és a Holland Kelet-indiai Társaság 1695-ben építtették az idehurcolt és bennszülött rabszolgák lelki gondozására. Az erőviszonyok változásával a templomot a holland protestánsok kapták meg, a szolgasorban lévő hívek pedig áttérésük esetén szabadokká váltak. A „szabadság” szóból ered a templom másik neve: Mardijkers.

Dzsakartai reformátusok

A templomkert a zajos metropo­lisz tízsávos útja mellett igazi oázis, a padok között lekopott sírkövek fekszenek. Itt talált örök nyugalomra Hendrick Zwaardecroon, Holland Kelet-India egykori kormányzója is. A politikus és katona sokat tett a holland gyarmati uralom megszilárdításáért, amikor hatalma került veszélybe, nem válogatott az eszközökben.

Az ünnepnapon kora délután jól esik az ülés a hűs falak között. Az arányos templomban az ébenfa bútorokat formózai (tajvani) mesteremberek készítették, az orgona is az építés idejéből maradt a gyülekezetre. Az ablakon református templomban szokatlan módon nagyméretű Szűz Mária-kép szolgál egyben függönyül. Közben érkeztek a hívek, kivétel nélkül kínaiak. Mindenki elegánsan öltözött, az idős hölgyek drága kínai brokátruhákban pompáztak, a férfiak is megadták a módját az ünnepnek. Mindenkinek megakadt a szeme rajtunk, odajöttek, és kedvesen üdvözöltek minket. Egy idős hölgy az istentisztelet alatt gyakran mutatta meg a kínai énekeskönyvben, melyik zsoltárnál is tartunk. A kotta önmagáért beszélt, a zenei „analfabétáknak” számokkal is odaírták a dallamot. A Kodály-módszeren nevelkedettek érdekesnek tarthatják e relatív szolmizációt. Emlékezetes volt egy fiatal nő tanúságtétele, nagyon hosszasan beszélt, arcán gazdag érzelemvilága tükröződött. A mondottakat egy másik testvér fordította más kínai nyelvjárásra. Egy úr odaült hozzánk, kedvesen beszélt a közösségről. Elmondása szerint vasárnap két istentiszteletet tartanak, a délelőttin mintegy száz hívő van jelen, főleg fiatalok, a délutánin ennél kevesebben, s inkább az idősek látogatják. Karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor vannak a legtöbben, e vasárnap is már a Szentlélek ünnepére való készülődés jegyében telik. Szoros kapcsolatot ápolnak más református felekezettel, s – az ökumené jegyében – a katolikus testvéreikkel is.

Két dukát vérdíj

A jámbor kínai közösséget szemlélve érdemes visszatekinteni az itt élő kínaiak hányatott múltjára. Már a középkori kereskedelemben jelentősen nőtt a kínaiak szerepe, a fűszerkereskedelemben a szerepük meghatározó volt. A maláj Malakka eleste után a kínaiak Jáva felé orientálódtak. Az új hazájukban a keresztény hittel a portugál hittérítők révén találkoztak. A holland gyarmatosítók bejövetelével a konfliktusok is előtérbe kerültek. A Kelet-indiai Társaság monopóliumai, a csökkenő cukorárak, a kizsákmányolással együtt járó faji diszkrimináció miatt véres zavargások törtek ki, amelyek 1740-ben a „batáviai mészárlásba” torkolltak. A holland katonák tízezer kínait mészároltak le két hét leforgása alatt. A megszállók nem bíztak semmit a véletlenre: az „oszd meg és uralkodj” jegyében két dukát vérdíjat tűztek ki minden kínai fejére, így a többi etnikum is csatlakozott a genocídiumhoz.

Szuharto önkényuralma

A háború után, a 60-as évek közepétől regnáló Szuharto elnök rendszerét a kemény diktatúra jellemezte, a sikertelen puccsot követően a kommunistákkal való véres leszámolás a kínai kisebbséget is érintette. Az ideológiai különbségek mögött kemény gazdasági érdekek is meghúzódtak: a fele részben Jáván élő kínai kisebbség életszínvonala relatíve magasabb volt az átlagnál. Az ellentétek szítása az önkényuralom eszköztárában is előkelő helyen állt. Ennek nyomán a hagyományos kínai ünnepeket, fesztiválokat betiltották, nyomást gyakoroltak a kínai családokra, hogy a hagyományos két-három szóból álló neveik helyett indonéz hangzásút vegyenek fel, s az egyéb megaláztatások is mindennapossá váltak. A Kínai Népköztársaság nem nézte tétlenül a diaszpóra kálváriáját. Az anyaország irányítói „fasiszta hordának” titulálták Szuharto rezsimjét, válaszul 1967-ben katonákkal vették körül a kínai nagykövetség épületét Dzsakartában, majd kiutasították a kínai diplomatákat az országból. Elvándorlási hullám vette kezdetét, sok tehetős üzletember menekítette ki vagyonát Indonéziából. Az önkényuralom a hitéletre is kihatott. Az államfilozófiában meghonosított öt alapelv, a pancsaszila egyik tétele a vallással foglalkozik; a nemzeti címerben az aranycsillag az egy istenben való hitet szimbolizálja, így a konfuciánus hit e szemléleten kívül rekedt. A rezsim erős nyomást gyakorolt a kínai lakosságra, hogy a muszlim vagy a keresztény vallást gyakorolja. Az erőszak nyomására a kisebbség inkább a kereszténységet választotta.

Napjainkban az 250 milliós indonéz lakosság tíz százaléka keresztény, a protestánsok aránya 7, a katolikusoké 3 százalék. A kínai lakosok körében egyes becslések szerint 35 százalék a keresztények aránya, más források ennek duplájával számolnak. Tény, hogy a diaszpórában a keresztények száma fokozatosan növekszik. Ebben része van a protestáns és a katolikus iskolák átlagot meghaladó oktatási színvonalának is.

A nagyhatalmi törekvések árnyékában

A mai Indonéziában a hárommilliós kínai közösség befolyása megnőtt. A szuhartói rendszer bukását követően az indonéz politikai elit – gazdasági érdekeit is szem előtt tartva, a kínai többségű Szingapúr robbanásszerű fejlődését figyelve – gesztusokat tett a kínai kisebbségnek. 2004–2011 között a kereskedelmi miniszteri posztot a kínai származású Mari Elka Pangestu töltötte be, s talán nem véletlen, hogy Dzsakarta kormányzójának 2014-ben a kínai származású, protestáns vallású Basuki Tjahaja Purnamát választották meg.

Az indonéz kínaiak boldogulása továbbra is függ a két ország viszonyától. Indonézia a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) alapító államaként – mint nem érintett – közvetítői szerepet vállalt Kína és több állam területi vitájában. Kína nagyhatalmi törekvései viszont mára elérték a szigetországot is, legutóbb ez év januárjában egy halászati vita mérgesedett el.

Egy kicsit messzire mentünk, térjünk vissza az egykori portugál templomba. Az istentisztelet résztvevőinek hitét egykor a katolikus és a protestáns misszionáriusok alapozták meg, s teher alatt nőtt tovább a pálma. Gondoljunk rájuk is, ha betérünk Isten házába!