Időutazás Tusványos módra

Vannak az évnek olyan napjai, amelyeket – a húsvéthoz és a karácsonyhoz hasonlóan – piros betűkkel jelölünk a naptárban. S bár szürke hétköznapokon néha azt sem tudjuk, merre leszünk a következő nap, ezekre a piros betűs hetekre, napokra jó előre készülünk, még ha vénasszonyok potyognak az égből, akkor is igyekszünk szabaddá tenni magunkat, jöhet szél, hidegség, hó, eső, mi akkor is készen állunk. Sokunk számára ilyen például a TIFF vagy ilyen Tusványos – ezeken a rendezvényeken kimozdul megszokott ritmusából az idő és a tér, s bár a terep ismerős, mindig új és új arca van a fesztiválnak.

Napsütötte Tusványos

Nem volt másként ez az idei, a Több mint fesztivál mottót viselő Tusványossal sem. Külsőségeiben akár a Rend a lelke mindennek szlogennel is jellemezhetnénk az idei rendezvényt: már csak karszalaggal lehetett belépni a tábor területére, a tikkasztó kánikula ellenére is tilos volt a fürdés az Oltban, elkerülendő a baleseteket, a frissen érkezők számára délután négytől fizetőssé vált a tábor. Ezzel nemcsak a látogatókat próbálták megszűrni a szervezők, hanem számszerűsíteni is tudták az idei rendezvényt – közel 50 ezren voltak kíváncsiak a fesztivál különböző programjaira. Leaszfaltozták a tábor egyetlen főutcáját, hadd ne dagonyázzunk a tavalyihoz hasonló sárban – és a táborlakók legnagyobb örömére (bár ezért, ha csak nem kérelmezték külön az égiektől, nem a szervezők érdemelnek dicséretet) idén Székelyföldön erre a július végi hétre
esett a nyár, elmaradt a lassan Tusványos védjegyévé váló eső és sár.

Puli porbéli tájakon

Helyette viszont néha eltakarta a Napot a mindent ellepő por, az itt-ott megmaradt száraz fűcsomók, buckák, a vadőrök ellenére fel-feltünedező medvecsalád igazi kihívást jelenthettek volna a Tusványoson bemutatkozó magyar Pulinak (képünkön), ha tervezői szabad utat adtak volna neki. Helyette csak a Depo/Design Terminál Sátor előtti téren engedték poroszkálni a 2017-ben a Holdra készülő holdjárót, de ezzel is kilendítették az amúgy is elmozduló teret és időt a gravitáció mély gödréből. S ha már a Napot nem mindig lehetett látni, megmutatták helyette nekünk a Hold mindkét oldalát, a magyar tudósokról is elnevezett krátereivel, néhány olyan információval tarkítva, amelyeket hallva komolyan kezdtem gondolkodni: inkább fizikusnak kellett volna mennem.

De ha valaki lemaradt volna az első magyar űrszonda tervezett holdsétájának bemutatásáról, átmehetett a két sátorral arrébb álló i2021 Erdély Caféba, ahol nemcsak a tábor legfinomabb kávéjával szolgálták ki, de szintén – földi léptékkel és térben mért – időutazásban lehetett része: betekintést nyerhetett a 2021-ben Európa kulturális fővárosa címre pályázó szentgyörgyiek programkínálatába, labdát színezhetett és dobálhatott, élvezhette az öt percig csak neki játszó színészek játékát, vagy egy pólóért cserébe projekteket javasolhatott a kulturális főváros címre pályázó szervezőknek. Egy hosszabb sétát téve, a tábor bejáratánál, az Olt-híd árnyékában megelevenedett a múlt, a Corvina sátorban egy pohár bor mellett erdélyi arisztokratákról meséltek könyvek és maguk a sportcipőbe öltözött arisztokraták is: az itthoni jelen- és jövendőbeli lehetőségeikről, a visszaszolgáltatott kastélyok sorsáról.

Virtuális séta térben és időben

Tusványos idén legalább annyira szólt a jelenről és a jövőről, mint a múltról. A Magyar Teátrum színházi sátorban virtuális szalon várta az érdeklődőket, a Magyar Művészeti Akadémia két évszázad színházi alkotóival hívta találkozóra a táborlakókat: a magyar színházművészet elmúlt kétszáz évének jelentős rendezői, drámaírói, jelmez- és díszlettervezői, kritikusai elevenedtek meg előttünk. Időutazást kínált a Közmédia Sátorban levetített Időutazás a Donyec-medencében című, Havasi János rendezte alkotás vagy a ’90 fekete márciusát bemutató Fehér januártól a fekete márciusig című film is. A Mit neked cirkusz! keretében elmondhattuk, milyen legyen a jövő cirkusza, milyen az orwelli világot idéző fenyegetettség a mindennapi kibertérben, hasznos tanácsokkal láttak el, mit és mit ne posztoljunk a Facebookon, ha jót akarunk magunknak, álmodozhattunk arról, lehet-e 2024-ben olimpiát szervezni Budapesten, bepillanthattunk a paraszti nemi kultúra kulisszatitkaiba, csombolyíthattuk a geluskát a moldvai csángók ukáza és éneklése mentén.

És hát persze nem lehet kihagyni egy Tusványos-körképből, hogy a MIT-sátorban péntek délután összesereglő nagyszámú érdeklődő a bolíviai börtönből nemrég szabaduló Tóásó Elődöt hiába várta, csak a kiszabadulását megszervező Magyar Baptista Szeretetszolgálat képviselőjével, az előzetes tervei ellenére épp Budapestre rohanó Lukács Csabával találkozhatott. Nem csoda, hogy Tóásó fiatal feleségének halálhírére a tábor egyik legizgalmasabbnak ígérkező előadására igyekvőknek ezután nem voltak kérdéseik. Mint ahogy nem lehet kihagyni azt sem, hogy az idei Tusványos már megválaszolhatatlan kérdései és lenyomata közé tartozik Romász János újságírónak, kollégának a nyitónapon érkező halálhíre is.

Találkozások tere

Mindezek persze csak apró szeletei annak a több száz előadásból, kerekasztal-beszélgetésből, filmvetítésekből, színházi előadásokból és közönségtalálkozókból álló programsorozatnak, élménypillanatnak, amellyel a szervezők idén megpróbálták az értő közönséget Tusványos bűvkörébe csábítani. Igaz, hogy a programfüzethez a tábor első három napja alatt lehetetlenség volt hozzájutni, s a telefonos applikáció sem működött gördülékenyen (a lemerülő telefonok feltöltése, a wifihálózatra csatlakozás minden időutazás ellenére sem tűnt egyszerű megoldásnak), a különböző kocsmák, sörözők teraszán az informális tájékozódás megoldotta ezt a problémát is. Az előadóknak ritkán kellett egypadnyi közönség előtt beszélniük, s legyen szó a tábor jól bejáratott – az autonómiát, az itthoni, magyarországi, valamint a globális politika kérdéseit, a kulturális, egészségügyi, gazdasági, oktatásbeli gondokat boncolgató – témáiról, mindig került érdeklődő hallgatóság. S bár úgy tűnt, az úri közönség gördülékenyen vette a – leterhelt hálózat miatt használhatatlan – mobiltelefonok nélküli életet (szerveztek is mobiltelefon-hajigáló versenyt), egy-egy sör mellett szívesen kezembe vettem volna a Tusványos Presst, ha nem költözött volna a táborújság is a kibertér bugyraiba. Így afféle oral historyként mesélgették egymásnak a táborlakók, milyen érdekes előadást hallottak, melyik a leghűvösebb sátor, hova érdemes még bekukkantani (mert a program az utolsó előtti pillanatban került fel Tusványos honlapjára, így annak, aki az első, a keddi naptól részt akart venni a táborban, nem sok ideje maradt az elmélyült, előzetes böngészgetésre).

De persze az is igaz, Tusványos éppen azért több egy fesztiválnál, mert teret ad a találkozásoknak: évi egyszer Tusványoson találkozó ismerősökre virrad a völgyben a hajnal, s a hosszú beszélgetések során bőven van idő sort keríteni arra is, épp milyen a tematikai felhozatal, kinél mi ütötte ki a biztosítékot, helye van az anekdotáknak, afféle tábori viccként jár asztalról asztalra Varga Livius, a Quimby és az itthon kevésbé ismert A Kutya Vacsorája zenekar tagjának esete a székelyföldi legényekkel, de érlelődnek a szombat délelőtti Orbán-beszéd közben-után elhangzó bonmot-k is.

A tábor külleméhez tartozik az is, hogy estére besűrűsödnek a lacikonyhák és kocsmák, s minden szűrés ellenére egyre több, tizen- vagy huszonéveiben járó fiatal lepi el a tábort, megszokott lesz apáréves gyerektől a hatvanas-hetvenes generációkig sétálgató csoportok látványa, s a nagyszínpad és a MIT-sátor pódiumán fellépő zenekarokra – még ha az idén kevesebb sláger volt is ismerős – több százan kíváncsiak, bár az igaz, mentők szirénáira a tavalyinál jóval ritkábban kaphattuk fel a fejünket.

Az idei koncertkínálat az eddigi éveknél felemásabbra sikeredett, a szerdai Beatrice-koncert közönsége még elégedetten távozott a porban úszó térről, de egészen az Anna and the Barbies szombati koncertjéig kellett várni egy kiadós, energiától robbanó, igazi fesztiválhangulatot teremtő és árasztó bulira. Ám ha épp nem volt a közönség ínyére a koncert, a megszokott, retrósabb, rövidnadrágos politikusokat is vonzó Csűr mellett további négy helyszínen hódolhattunk különböző stílusú muzsikára a parkett ördögeinek. Hogy vasárnap hajnalban újra elmondhassuk: ez jó mulatság, férfimunka volt.