Kalotaszegért a néptánc nyelvén

– Mikor és hogyan született a Kalotaszeg Táncegyüttes létrehozásának ötlete?

– Bethlendi András (B.A.): Négy évvel ezelőtt alakult a néptáncegyüttes, az első próbát októberben tartottuk. De volt persze előzménye is.

– Varga Zoltán (V.Z.): Igen, például egy jó buli. A Méra-napokon jött össze egy jó társaság és egy táncház.

– B. A.: Zoltánnal évfolyamtársak voltunk a jogi karon, ő hívott a Méra-napokra. Nem nagyon ismertük korábban egymást, de azt azért tudtuk, hogy mindketten táncolunk. Az emlékezetes mérai táncház utáni hétfőn két szeminárium közt találkoztunk az egyetemen, és mesébe illő módon, de tényleg egyszerre mondtuk ki: kellene egy tánccsoport.

– V. Z.: Majd egy táborban terveztük meg részletesebben.

– B. A.: Ott találtuk ki, hogy mit mondunk az embereknek, mert számítottunk rá, hogy sokakból ellenérzéseket vált majd ki az ötlet. Be is következett.

– Miért kelt egy táncegyüttes létrehozása bizalmatlanságot?

– V. Z.: Az emberek eleve bizalmatlanok, de az első gond például az volt, hogy milyen csapat lenne ez közülünk választott vezető nélkül. Pedig mi az első perctől úgy képzeltük el, hogy ne legyen vezetője, vagy ha igen, ne a mi „büszke társaságunkból” kerüljön ki.

– B. A.: Olyan vezetőt kerestünk, aki ne egy legyen közülünk, ezért „halásztunk” egyet magunknak. Első körben kalotaszegit kerestünk, hisz a csapat is kalotaszegiekből áll. Kalotaszegről azonban nem vállalt el bennünket senki. Egy éven át Marthi Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Háromszék egykori hivatásos táncosa tartotta a próbáinkat, ő alapozta meg a csapat szigorú munkamorálját is. Először Mérán találkozott a tizenkét személyből álló csapat, de az első próbát már Kolozsváron, a Báthory Líceumban tartottuk.

– Honnan származnak a táncosok, és milyen a csoport átlagéletkora?

– B. A.: Jómagam bánffyhunyadi vagyok, Zoltán pedig mérai. Megkerestük a jó táncosokat a környéken, Inaktelkéről, Magyarkapusról, Magyarlónáról, Magyarvistáról és Sárvásárról is jöttek. A csapat ma is nyitott, bárki jelentkezhet, aki kalotaszegi, vagy annak tartja magát. Mindenkit persze nem veszünk fel, van egy szabályrendszer, amelyet betartunk. A csapat tagjai 18–26 évesek, a jelentkezőnek legalább 16 esztendősnek kell lennie. Felső korhatár nincs, de reméljük, hogy harminc éves korunkban nem mi fogjuk alkotni a néptáncegyüttest, hanem újabb generáció viszi tovább az ügyet.

– Milyen szervezeti háttere van az együttesnek? Vagy ez már nem fér össze a vezető nélküliséggel?

– B. A.: Két éve jegyeztettük be a Kalotaszeg NTE egyesületet, hogy pályázni tudjunk. De nem a táncegyüttes működéséhez van szükség anyagi forrásokra – hisz teljesen ingyen próbálunk –, és nem is az útiköltségekre. Kalotaszegen bárhová elmegyünk fellépni még úgy is, hogy az útiköltségünket sem állják. Attól is egyedi az együttes, hogy konkrét célja van, és ezt le is írtuk. Az a célunk, hogy minél magasabb szinten színpadra emelje a kalotaszegi népi, zenei és tánckultúrát, és hogy ezt a kultúrát felértékelje a kalotaszegiek szemében. A népi kultúra presztízsét szeretnénk megerősíteni Kalotaszegen. A színpadon persze nem hagyományos keretei közt jelenik meg a tánc, ám emellett olyan tevékenységeket is felvállalunk, amelyek célja már nem a színpadon való népszerűsítés. Ezért volt tehát szükség az egyesületre: táncházat és tábort szervezünk, és reméljük, hogy a jövőben még sok mást is. Kéthetente tartunk táncházat Bánffyhunyadon, de tervben van a nádasmenti táncház is.

– Van igény a táncházra, akadnak még zenészek, akik kalotaszegi népzenét játszanak?

– B. A.: Harminc-negyven gyermek jár a táncházakba. De nemcsak a gyerekek nevelése, hanem a kalotaszegi zenészek felkarolása is célunk.

– V. Z.: Ha összeszámoljuk, van még vagy három bandára való prímás, brácsás, harmonikás és bőgős Kalotaszegen. Velük dolgozunk, és nem kolozsvári táncház-zenészekkel, mert nagyon fontos, hogy a gyerekek megismerjék őket, és hogy munkát adjunk a kalotaszegi zenészeknek. Eddig két nyári tábort szerveztünk kalotaszegi gyerekeknek, oda is a tájegység zenészeit hívtuk. Ha a gyerekek megismerik őket, a jövőben ezeket a zenészeket hívják majd konfirmálásra, keresztelésre vagy esküvőre. Esküvőkre egyébként mai napig hívják a zenészeket, az számít nagy bevételnek, no meg a külföldi turnék, nem pedig azok a kis összegek, amelyeket az egyesületünktől kapnak. Azt hiszem azonban, hogy így is kölcsönösen fontosak vagyunk egymásnak. Szerintem ők is látják, hogy ha nem fogunk össze, nem lesz, aki tíz év múlva a vonójukba húzza a pénzt, a mostani 14 éveseknek már nem lesz rájuk szüksége, ha nem alakul ki velük egyfajta kapcsolat.

– B. A.: Egyébként nagyon természetes tud lenni ez a viszony. A tavaly 60, idén már 120 fős táborokban Nyárszón kalotaszegi gyermekek vannak, nem az ország és a világ minden tájáról érkező turisták. Emiatt a zenészek jelenléte nem cirkuszi mutatványnak számít, amit fényképezni kell, hanem magától értetődő, természetes. A zenészek is kedvelik ezt az otthonosságot, és hogy a zenéjük értő fülekre talál.

– A magyarországi X-Faktor felfedezettje, Antal Timi is a táncegyüttes tagja volt.

– V. Z.: Igen, eleinte vele is tanítottam gyerektánccsoportot, most Albert Noémivel oktatok több mint 120 gyereket hat kalotaszegi településen. Természetesen nem csak mi tanítunk, de mi foglalkozunk a legtöbb gyerekkel. És ennek meg is van az eredménye: a táncházat a gyerekek igénye hívta életre. De szerintem Kalotaszegen nem is az az oktató legnagyobb feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket táncolni, hanem hogy a táncot szórakozási formaként elfogadtassa és megszerettesse.

– B. A.: Ami nagyon jó ebben a táncegyüttes-gyerekcsoportok-tábor hármasban, hogy a gyerekek látják és ismerik a Kalotaszeg Néptáncegyüttes táncosait, és – a tánc terén legalábbis, de talán nem csak – példaképekként tekintenek ránk. Azt látják, hogy fiatalos, nyüzsgő, nem kizárólag néptánccal foglalkozó társaság vagyunk. Mindenkinek van civil élete, hallgatunk könnyűzenét Pink Floydtól Rihannáig, de kalotaszegi csárdásra is tudunk bulizni. Ez szimpatikus a gyerekeknek, vagánynak tartják. A táborban ráadásul sok hozzájuk hasonló kalotaszegi gyermekkel találkozhatnak, érezhetik, hogy egy közösség részei, vállalható, sőt divatos dolog, amit csinálnak, vagy csak egyszerűen jó. S ha majd líceumba kerülnek, a táborból ismerős arcokat láthatnak. Úgy gondoljuk ugyanis: ahhoz, hogy Kalotaszegen a jövőben bármi is mozduljon, az embereknek ismerniük kell egymást, nem pedig azoknak a reflexeknek kell hangsúlyosaknak lenniük, hogy az egyik falu a másikkal verseng. A tábor egyfajta inkubátor szeretne lenni ilyen szempontból.

– Heti két alkalommal Kolozsváron próbál a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a középiskolás kalotaszegiekkel is foglalkoznak. Hogyan?

– B. A.: Tavaly indult a fiatalabb generációs Kalotaszeg, amit nem az utánpótlás nevelés miatt tartunk fontosnak, hanem mert jellemző problémát próbál orvosolni. Ha ugyanis a kalotaszegi gyermek szülőfalujában még táncol, középiskolásként már kinő abból az együttesből, a kolozsvári egyetemistacsoportokhoz viszont túl fiatal. De az iskola hagyományőrző együttesébe sem áll be, mert ott nem feltétlenül kalotaszegivel foglalkoznak. Középiskolásként tehát évekre kiesik a néptánc világából, pedig az életkort tekintve nagyon fontos volna, hogy ezt az életformát – mert bizonyos értelemben az is – igazán megszeressék, és megtartsák.

– A 21 tagot számláló csapat a tájegység több településéről származik. Okozott valaha problémát a többféle kalotaszegi tánc „összefésülése”?

– B. A.: Ebben a formában nem, a táncházmozgalom részeként és a szentkirályi tánctáborban főleg mérai táncrendet oktatnak, így mi is elsősorban azt tanultunk. Ennek ellenére mindannyiunkak van karakterisztikus tánca, amit magunkénak érzünk. Például Zoltánnak, nekem és a csapatból másnak is van saját figurája. Nem szándékos alakítások ezek, csak úgy születtek, például egy véletlen hiba nyomán. Mikor a gyerekek megtudták, hogy nem csak olyan figurák léteznek, amelyeket a videofelvételeken a bácsik táncolnak – hisz így tudni lehet, hogy a figura szó szerint kié volt – , beindult a fantáziájuk, és nem azt érezték, hogy másolniuk kell a látottakat. Azt hiszem, ezek az első lépések afelé, hogy a néptánc természetes, élő kultúra lehessen.

– V. Z.: A gyerekek nem csak tőlünk, egymástól is tanulnak, sőt, volt olyan is, hogy megtanítottam egy bezáró figurát, a gyermek azonban mást táncolt. Egyszerűen saját magára szabta a lépéseket, és ez nagyon jó. Ez a szabad ötvözés a lényeg, ami valamikor természetesen működött, és szeretnénk, ha ismét úgy lehetne.

Tájoló: negyvenhárom település
Kalotaszeg, miként Kós Károly 1932-ben megfogalmazta, „eredetileg azt a kicsiny háromszögletű Vlegyásza lábánál elterülő földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Sebes-Körös és Kalota vizei fognak be. Tágabb értelemben – és ma így értelmezzük mi is, és így maga a kalotaszegi nép is – Kolozs vármegyének azt a területét, amely a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal, illetőleg országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyalui-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegylánc keleti lába foglalnak be”. Kelet felé Kalotaszegnek nincs ilyen földrajzi, sem pontos néprajzi határa, s a Kolozsvár környéki falvak mintegy hidat alkotnak északkeleti irányban a Mezőség, délkeleti irányban az Aranyos vidéke felé. Kalotaszeg néprajzilag három részre tagolódik. Egyik része a Felszeg: a Sebes-Körös és a Kalota háromszöge, Bánffyhunyad központtal. A második rész a Körös vizétől északra, az Almás patak völgye mentén a Szilágyság felé lejtősödő Alszeg, végül ettől Keletre Kolozsvárig a Nádas-patak völgye, vagyis a Nádasmente. Mivel Nádasmentébe a párhuzamos Kapus-völgyi faluk is beletartoznak, ezt a harmadik kalotaszegi kistájat Jankó János kolozsvári átmeneti vidéknek nevezte. (Forrás: Faragó–Nagy–Vámszer Kalotaszegi magyar népviselet, 1977. Bukarest)