A milkói püspökség és a szászok erdélyi letelepedése

A Kárpátokon túli, a mai Vrancea megyében székelő Milkói püspökség megalapításának időpontja több mint kétszáz éve heves viták tárgyát képezi. 1781-ben teszi közzé Benkő József Lőrincz milkói püspök egy 1096-os levelét. Ezt hosszú időn keresztül vagy hamisítványnak tartották, vagy azt mondták róla, a dátumból spórolt meg a másoló legalább két C-t, azaz latin százast, mivel más dokumentumok szerint csak 1227-ben alapították. Legújabban viszont egy erdélyi szász kutató, Horst Klusch azt állítja, nemzettársai első pillanattól kezdve (11-12. század) a Milkói püspökséghez tartoztak – azaz a levél mégis hiteles. Minket, erdélyi magyarokat azért érdekel e püspökség története, mert a szászok mellett a székelyek jó része is hosszú időn keresztül ennek fennhatósága alá tartozott.

A jelenlegi, általánosan elfogadott nézet szerint a püspökséget 1227-ben hozta létre Róbert esztergomi érsek pápai legátusként a kunok megtérítésére, és mivel a Milkov (Milkó) folyó partján volt a székhelye, milkóinak is nevezték. 1241-ben a tatárok tönkreteszik, majd kísérletek történnek újraélesztésére. Állítólag 1512-ben szűnt meg véglegesen, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek kieszközölte a II. Gyula pápánál a püspökség és az esztergomi érsekség kánoni egyesítését. (Ugyanakkor ismerünk egy 1518-as szinódusi összehívó levelet is.)

Az egyesek által Benkő József hamisítványának tartott levél ezzel szemben 1096-ban arról beszél, hogy Lőrincz milkói püspök felszólítja a kézdi/kézdi(i), orbai/orbói és sepsi/sepsi(i) székelyek papjait, hogy a milkói lerombolt székesegyház még be nem fejezett helyreállítására a néptől adományt gyűjtsenek, s buzdítsák a lófőket és gyalogokat, hogy a Szentföldnek a pogányoktól leendő visszavételére fogjanak fegyvert. Eszerint volt egy korábbi székesegyházuk, amit egyesek szerint a besenyők rombolhattak le az 1070-es években (a püspökség alapítása így tényleg az idők ködébe vesz). Most nem célom e levél elemzése, hanem egy olyan kutatást ismertetek, amely teljesen más oldalról érinti a kérdést.

A Kárpátokon túlról jöttek?

A már említett Horst Klusch (Az erdélyi szászok betelepedéséről. Ford. Szenkovics Enikő. Kolozsvár, Kriterion, 2009) meglepő elméletet fogalmaz meg a szászok erdélyi betelepedésével kapcsolatban. Ennek egyik alappillére az, hogy az erdélyi szászoknak a milkói püspökséghez tartozása csak azzal magyarázható, hogy azok már 1154 előtt e püspökség keretein belül éltek. A szászok nem nyugatról települtek be Erdélybe, mondja Klusch, hanem körülbelül 50 éves ott-tartózkodás után a Déli-Kárpátokon kívülről. Szerinte a szászok erdélyi betelepülése a milkói püspökség 11-12. századi létezésének tételezése nélkül nem magyarázható kielégítően.

Klusch így foglalja össze elméletét: „Az új elmélet azokon a számos dokumentummal alátámasztott tényeken alapszik, miszerint 1096-ban több mint 10 000 német és vallon parasztcsaládot, akik az Amiensi Péter által vezetett keresztes hadjáratban vettek részt, Nišnél (50 km-re délre a Dunától) a bizánci zsoldosok Konstantinápoly felé vonulásukban meggátoltak, és történelmi szempontból kikerültek az ellenőrzés alól. Sok minden szól azon feltevés mellett, hogy ezek a parasztok a következő télen átkeltek a Dunán, a Kárpátok déli lankáin megfelelő településhelyeket találtak, és a római egyház által vezetett milkói (Vrancea vidéke) püspöki székhelynek rendelték alá magukat.

1154-ben a Kárpátoktól délre feltételezhetően letelepedő németek részt vettek a II. Géza által Mánuel bizánci császár ellen vezetett hadjáratban, és mivel a kunok által erősen fenyegetve érezték magukat, elfogadták II. Géza meghívását és áttelepültek Erdélybe. Ehhez pedig az Olt-szoros jelentette a legrövidebb utat, mely télen kocsikkal és szánokkal is járható volt. Habár a később sinki, újegyházi és szebeni székeknek nevezett területekre települtek át, a 15. századig továbbra is a milkói egyházmegyéhez tartozónak érezték magukat.

A kereszténység határán

Arra nézve, hogy szász egyházközségek a milkói püspökséghez tartoztak már jóval 1227 előtt, és miért kell hitelesnek lennie az 1096-os oklevélnek, Klusch számos dokumentumot hoz fel érvként, közülük kettőt ragadok ki:

1.) „A szebeni káptalan 1351-es statútumából is az derül ki, hogy a szebeni káptalani területhez tartozó székek (Újegyház, Sink, Szeben) vallási és világi képviselői, illetve az egész lakosság azt állítja, hogy ez a káptalan eddig a milkói püspökséghez tartozott, és mostantól kezdve, vagyis a bekövetkezett pusztítást követően, az esztergomi érsekségnek rendeli alá magát.”

2.) „1436-ban például Christian szebeni esperes arról tájékoztatja IV. Jenő pápát, hogy az ő egyházközségi körzete, amelyakereszténység határán található, akezdetektől fogva (ab olim, vagyis aletelepedés óta) a milkói egyházmegyéhez tartozott, »mivel azonban apüspökség a hitetlenek kezében volt, ekörzetnek a papjai azért, hogy a hívők ne maradjanak elöljárók nélkül, saját esperest választottak maguknak«, akit az esztergomi érsek is jóváhagyott, és ez az esperes jogainak kibővítését kérte. Az abolim kifejezés Karl Reinerth szerint »egy régmúlt, pontosabban meg nem határozható« időre utal, »egy olyan kezdetre, melyhez nem nyúlhat vissza semmiféle emberi emlékezet.«”

Utánanéztem, hogy az okirattal kapcsolatban merült-e fel a hamisítás lehetősége. A pápai levél, amelyben IV. Jenő pápa hivatkozik Christian szebeni esperes levelére (voltaképp idézi azt), eredetiben megvan a szebeni levéltárban, az eredeti okirat alapján a szövegét közli a monumentális, hétkötetes Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Az erdélyi szászok történetére vonatkozó oklevéltár) negyedik kötete, minden jel szerint abszolút hiteles...

Az „átcsatolás” elmélete

Kluschtól teljesen függetlenül egy magyar egyháztudós, dr. Borbély István az erdélyi szászok lutheranizmusáról írva így summáz: „Az egész szász föld egyházkormányzatilag két részre oszlott. A szebeni és brassói káptalan eredetileg a milkói püspökség területe volt; 1441-ben a püspökség elpusztulása után az esztergomi érsek hatáskörébe került, olyképpen, hogy az érsekséget csupán a felügyeleti jog illette meg. A többi szász káptalanok a gyulafehérvári püspök fennhatósága alá tartoztak s dézsmájukat, valamint egyéb egyházi adójukat is annak fizették.”

Ezek szerint szász egyházközségeknek valamikori milkói püspökséghez tartozása kétségtelen. Egyes kutatók ebből nagyon óvatosan csak addig a pontig mennek el, hogy feltételezik, valamikor az 1230-as években ezeket a területeket a milkói püspökséghez csatolták. Ugyanakkor erre az átcsatolásra az égvilágon semmi adatunk nincsen, ha így történt volna, annak valamilyen nyoma mindenképp lenne akár a 13., akár a későbbi századokból. Márpedig a szászok tudatában az van, hogy ők a kezdetektől a milkói püspökséghez tartoznak.

Jómagam ezek után voltaképpen nem is értem, hogy IV. Jenő pápa 1436-os levelének 1937-es, minden próbát kiálló közlése után, az óriási mennyiségű adattal szemben, amely a szebeni prépostságnak a milkói püspökséghez kezdetektől való tartozását alátámasztja (maga Klusch is még számos adatot idéz), miképpen lehet egy átcsatolást akár feltételezni is az 1230-as évekre. Hogy megnyugtató megoldást kapjunk, el kell fogadnunk, hogy a milkói püspökség már jóval korábban fennállott, és a szebeni prépostság első pillanattól kezdve (talán 1154-től) a milkói püspökséghez tartozott (mint ahogy a szászok maguk mondják). El kell fogadnunk, hogy 1227-ben csupán átnevezték a milkói püspökséget kunra, mint ahogy azt Benkő József Milkoviájában első pillanattól megállapítja. Csak hát a történészek malmai lassan, nagyon lassan őrölnek...