A megismételhetetlen pillanat rögzítője

– Korán megtanulta a türelmet a vadlesekben.

– Gyermekkoromban édesapámmal jártam vadászni. Ő fotózott is, ígymindenegyütt volt az indulásomhoz. Bár kenyérkereső foglalkozásomat mezőgazdászként képzelem el, ez „csak” a hobbim. Egyébként a türelemmel kapcsolatban: a látszat csal. Mert bár részemről valóban nyugalmat feltételez a várakozás, csupa izgalom, akció az egész. Akciófotózás: a nyúl menekül, csupa adrenalin, valamennyi izma megfeszül. A szalakóta előttem csap le az áldozatára. A két szöcske mintha barátkozna. A gyurgyalagokat nézni pedig megunhatatlan gyönyörűség. Párzási időszakban vibrál körülöttük a levegő.

– Mennyi időt szán rájuk, amikor nem a tanulás az első számú napirendi pont?

– Amikor a nap fő témája a fotózás, hajnali négytől akár este nyolcig is kint vagyok.

– Alaposan kell ismernie az állatok életének ciklusait, életmódjukat. Feltételezem biológiából jeles volt.

– Igazából csak madártanból, hiszen tudnom kell, mikor aktívak, ismerni kell élőhelyeiket, táplálkozási módjukat. A múlt nyáron édesapámmal és egy közös fotós barátunkkal, Balási Csabával a Duna-Deltában jártunk. Maga volt a földi paradicsom: pelikánok százai között álcázott csónakunkban akár egy méterre is megközelíthettük őket.

– Arányos-e a kép nyújtotta elégtétel a rá fordított munkával, a befektetett idővel?

– Inkább nem. A legnagyobb elégtételem az első díjazott képem, az Iszkiri, 4-5 éve készítettem még kezdő fotósként, szerencsés pillanat volt.

– Egyik legutóbbi kiállításának mottója, a megismételhetetlen pillanat Máté Bencétől származik. Ki ő?

– Máté Bence magyarországi, 26 éves, és a világ egyik legjobb madárfotósaként tartják számon. Már kétszer jártam nála Pusztaszeren tanulni és fotózni. Ő profi módon építi meg a különböző élőhelyeken a madárleseket, s azokat bérbe adja. Így született néhány díjazott fotóm, például a szalakótás, amely már három nemzetközi pályázaton kapott ezüstérmet. A vietnami versenyen 11 ezer fotó volt versenyben, így ez az elismerés nagyon kedves nekem.

– Könyveli a kiállításokat, díjakat, honoráriumokat?

– Igen, ennek ellenére nem tudnék összesített adatokat mondani. A 2012-es év második félévében kaptam a Román Fotóművészek Szövetségétől egy aranyérmet, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől (FIAP) egy Kékszalagot a Global Photo Salonon nyílt kategóriában, Vietnamban két ezüstérmet, Tajvanban két dicséretet, kiállításom volt a kézdivásárhelyi Vigadóban Deme Tamással közösen. Legutóbb egy szerbiai fotóklub kiállításán nyertem bronzérmet. Öt országban kiállított 30 kiállított fotó szükséges ahhoz, hogy a FIAP-tól megkapjam a Művész címet. Ez is megvan. A következő fokozat már az Excellence, amihez 250 kiállított fotó az elvárás. Most 150-nél tartok, de közeljövőben aligha jön össze a hiányzó kvóta, az érettségi sok időmet és energiámat vette igénybe.

– Mennyire szabad belenyúlni egy képbe? A Photoshop is szerephez jut?

– A képnek technikailag tökéletesnek kell lennie, csak minimális módosítás engedélyezett: semmit nem lehet hozzátenni, legfeljebb a méreteken, arányokon szabad igazítani, esetleg a színek telítettségét módosítani.

– Ilyen eredményekkel mit tanulhatott például a sepsiszentgyörgyi fotóklubban, a Camera Club Siculorumon, amelynek tagja?

– Ezek a találkozók többnyire úgy zajlanak, hogy mindenki hozza a heti termést, amit aztán a többiek kommentálnak. A legprofibbakkal is megesik ugyanis, hogy nem terjed ki a figyelmükmindenrészletre. Ha csak egy átkeretezésről van szó, vagy egy becsúszott, de fölösleges részletről is, több szem többet lát alapon szinte valamennyi fényképen akad javítanivaló.