Garázsbontás: lejárt a határidő

Garázsbontás: lejárt a határidő

Szatmárnémeti – Az illegálisan felépített garázsok akadályozzák a szatmárnémeti szennyvízelvezető rendszer egyik főcsatornájának felújítását: a Szamos töltése melletti építmények éppen a vezeték fölött helyezkednek el. Az Apaserv Rt. regionális vízszolgáltató vállalat heteken belül elkezdené a főcsatorna felújítását, ezért az önkormányzat számára sürgőssé vált a törvénytelenül épített garázsok lebontása.
2007. március 08., csütörtök

Áldozatokat szedett a lavina a Negoiun

Szeben megye – Három személy sérült meg a Fogarasi-havasokban lezúdult lavinában. A nagyszebeni hegyimentők szerint a fiatalokat a Negoiu-csúcs alatti Ördög-szakadékból kell kimenteni.
Áldozatokat szedett a lavina a Negoiun
Áldozatokat szedett a lavina a Negoiun
2007. március 08., csütörtök

Áldozatokat szedett a lavina a Negoiun

2007. március 08., csütörtök

Földcsuszamlás ellen áfonyabokrok

Borsabánya – Az építkezés megtiltására kéri fel a borsabányai polgármesteri hivatalt a város földcsuszamlás-veszélyes térségében Böndi Gyöngyike Máramaros megyei prefektus. Az elöljáró szerint a környéken építkezők előzetes geológiai tanulmány készíttetése nélkül láttak a munkálatokhoz, de úgy véli, senki nem láthatta előre a bekövetkező földmozgás erősségét.
Földcsuszamlás ellen áfonyabokrok
Földcsuszamlás ellen áfonyabokrok
2007. március 08., csütörtök

Földcsuszamlás ellen áfonyabokrok

2007. március 08., csütörtök

A campusban is szűk a hely

Marosvásárhely – Kiköltözött a Deus Providebit Tanulmányi Házból a Sapientia-EMTE. A marosvásárhelyi mintegy harmincfős diákcsoport tegnap délelőtt az utolsó bútordarabot is kihordta a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Műszaki és Humán Tudományok Karának 2001-től székhelyet adó marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házból. Az intézmény mindössze néhány infrastrukturális felszerelést hagyott a Petőfi téri egyházi...
A campusban is szűk a hely
A campusban is szűk a hely
2007. március 08., csütörtök

A campusban is szűk a hely

2007. március 08., csütörtök

Véget ért a strandvita

Székelyudvarhely – Újra a helyi önkormányzat tulajdonában a városi strand. Visszakerült a székelyudvarhelyi önkormányzat tulajdonába a városi strand, az átadási szerződést tegnap délben a helyszínen írták alá a helyi elöljárók a létesítmény bérlőjének örököseivel. Az átadást hatéves pereskedés előzte meg, Szabó László, a létesítményt bérlő Complex Calypso Kft. tulajdonosa ugyanis a szerződés lejártával csupán az általa befektetett...
Véget ért a strandvita
Véget ért a strandvita
2007. március 08., csütörtök

Véget ért a strandvita

2007. március 08., csütörtök

Érezhető bojkott

Sepsiszék – Véget ért a mozgóurnás autonómiareferendum. Sepsiszéken tegnap este véget ért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett mozgóurnás autonómia-népszavazás – kivételt csupán a sepsiszentgyörgyi Õrkő negyed képez, ahol a hét végéig tevékenykednek a kérdezőbiztosok. A város öt pontján elhelyezett állóurnáknál vasárnapig leadhatják voksukat azok, akikhez nem jutottak el az SZNT önkéntesei – tájékoztatta lapunkat...
Érezhető bojkott
Érezhető bojkott
2007. március 08., csütörtök

Érezhető bojkott

2007. március 07., szerda

Oktatott intolerancia

Megdöbbentő eredményeket hozott a Pro Europa Liga vallási felmérése. Számos, vallási intoleranciára valló meglepetést tartogat az a felmérés, amelyet a marosvásárhelyi Pro Europa Liga (PEL) végzett az elmúlt év utolsó harmadában. A szervezet munkatársai az ország kilenc régiójában – köztük egy-egy nagyvárosban és egy-egy faluban – több mint háromezer, többnyire kiskorú alany között osztották ki a kérdőíveket.
Oktatott intolerancia
Oktatott intolerancia
2007. március 07., szerda

Oktatott intolerancia

2007. március 07., szerda

Röviden

Összegyűlt a százezer aláírás Tőkés László támogatására „Számomra is meglepetést jelent, hogy az RMDSZ folyamatos fenyegetőzése ellenére is százezer, többségében erdélyi személy aláírta az európai parlamenti jelöltségemet támogató íveket” – jelentette ki tegnap Sepsiszentgyörgyön Tőkés László püspök. Leszögezte: a biztonság kedvéért folytatják az aláírásgyűjtést, mert – a Magyar Polgári Szövetség esetéből...
Röviden
Röviden
2007. március 07., szerda

Röviden

2007. március 07., szerda

Élményfürdő rekordhitelből

Nagyvárad – Kétszázötvenmillió lejes bankkölcsönt vesz fel a megyei tanács. Rekordösszegű, 250 millió lejes bankhitelt vesz fel a Bihar megyei önkormányzat annak a 900 millió lej értékű projektnek a részeként, amelynek keretében többek között a megye útjait javítják meg. A hiteligénylést a megyei tanács legutóbbi ülésén, múlt héten hagyta jóvá; a fennmaradó 650 millió lejt a tervek szerint saját forrásokból fedezné a megye önkormányzata. A...
Élményfürdő rekordhitelből
Élményfürdő rekordhitelből
2007. március 07., szerda

Élményfürdő rekordhitelből

2007. március 07., szerda

Prefektusi adomány a SMURD-nak

Maros megye – Jövedelemadójának két százalékával támogatja a SMURD rohammentő szolgálatot a Maros megyei prefektúra munkaközössége, Ciprian Minodor Dobre prefektust is beleértve. Az elöljáró esetében a 2006-os évi 13 425 lejes jövedelem két százalékát utalják majd át a mentőszolgálatnak.
Prefektusi adomány a SMURD-nak
Prefektusi adomány a SMURD-nak
2007. március 07., szerda

Prefektusi adomány a SMURD-nak

2007. március 07., szerda

Magyar tankönyvírókat képezne az RMDSZ

A fordítások okozta bonyodalmak elkerülése végett magyar tankönyvírókat szeretne kinevelni az RMDSZ oktatási osztálya. A tervet a szövetség oktatásügyekért felelős alelnöke, Lakatos András ismertette az erdélyi megyék magyar nemzetiségű főtanfelügyelőivel vagy azok helyettesével. Az ezzel kapcsolatos, tegnap Déván véget ért kétnapos tanácskozáson elhangzott, hogy a Communitas Alapítvány hamarosan pályázatot hirdet mindazoknak, akik már részt vettek vagy...
Magyar tankönyvírókat képezne az RMDSZ

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. március 07., szerda

Több ezer jármű a roncstelepen

Sokan nem érdekeltek a forgalmi engedély felújításában. Ismét be kell jegyeztetniük járművüket azoknak a tulajdonosoknak, akik tegnapig elmulasztották felújítani az 1997 előtt bejegyzett gépkocsijuk forgalmi engedélyét, és közlekedni szeretnének az autóval. Ennek érdekében műszaki vizsgára kell jelentkezniük az autóval, és a bejegyzési illetéket is ki kell fizetniük. Ellenkező esetben törlik a gépkocsit a nyilvántartásból.
Több ezer jármű a roncstelepen
Több ezer jármű a roncstelepen
2007. március 07., szerda

Több ezer jármű a roncstelepen

2007. március 07., szerda

Morariu: magánérdekek gátolják a kórházépítést

Marosvásárhely – A helyi önkormányzat magánvállalkozóknak szánta azt a területet, amelyet az Egészségügyi Minisztérium a regionális sürgősségi kórház építése céljából igényelt – derítette ki Silviu Morariu. A Maros Megyei Egészségügyi Hatóság igazgatója a városi tanács korábbi határozatait tanulmányozva akadt rá a két évvel ezelőtt hozott, de azóta is függőben maradt döntésre, amely szerint a polgármesteri hivatal lakásépítés...
Morariu: magánérdekek gátolják a kórházépítést
2007. március 07., szerda

Virágzik a dohányáru-csempészet

Szatmár megye – Tizenöt karton cigarettát erősített magára egy nő. Az idei év első két hónapjában már közel 300 ezer csomag ukrán gyártmányú, illegálisan érkező cigarettát foglaltak le a halmi határátkelőnél, ez közel egyharmadát képezi a 2006 során lefoglalt mennyiségnek. Kiss Mihály, a Szatmár megyei vámkirendeltség igazgatója szerint 2007-ben várhatóan a tavalyinál több bírságot rónak ki a csempészekre – januárban és februárban...
Virágzik a dohányáru-csempészet
Virágzik a dohányáru-csempészet
2007. március 07., szerda

Virágzik a dohányáru-csempészet

2007. március 06., kedd

Szelektív szeméttárolókat kínálnak a lakosságnak

Sepsiszentgyörgy – Kedvezményeket ajánlanak a hulladék szétválogatásáért. Az országban elsőként szelektív hulladékgyűjtő dobozokkal látná el a lakosságot a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, hogy a szemétválogatás már a lakásokban elkezdődjék. Tóth-Birtan Csaba, a TEGA Rt. köztisztasági vállalat igazgatója elmondta, hamarosan bemutatja a helyi tanácsnak új hulladékgyűjtési stratégiáját.
Szelektív szeméttárolókat kínálnak a lakosságnak
2007. március 06., kedd

Röviden

Bihar megye Megbuktak a magyarul vizsgázók Eddig mindössze hárman igényelték Bihar megyében a magyar nyelvű sofőrvizsgát, ám egyik jelentkezőnek sem sikerült a jogosítvány megszerzése. „Ennek ellenére az RMDSZ a magyar nyelvű vizsga lehetőségének igénybevételére fogja ösztönözni az érintetteket, sőt a szövetség Bihar megyei szervezete a roma és szlovák nemzetiségű jelentkezők vizsgaköltségeinek kifizetését is felvállalja, amennyiben azok...
Röviden
Röviden
2007. március 06., kedd

Röviden

2007. március 06., kedd

Tárgytalanná vált referendum

Hargita megye – Május elsejei hatállyal lemond Madéfalva polgármestere. Egészségi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását Tamás József, Madéfalva polgármestere. A jelenleg is betegszabadságát töltő tisztségviselő a Krónikának elmondta: szeptember 11-étől beteg, decemberben szívinfarktussal szállították kórházba a mentők. Ezért a továbbiakban nem tudja ellátni a polgármesteri teendőket, május elsejei hatállyal lemond a 2004-es választásokon...
Tárgytalanná vált referendum
Tárgytalanná vált referendum
2007. március 06., kedd

Tárgytalanná vált referendum

2007. március 06., kedd

Szavazatok a tócsában

Csíkszereda – Nehézkes az autonómia-népszavazás. Megfelelő számú önkéntes kérdezőbiztos hiányában lassan halad a Székely Nemzeti Tanács által Csíkszeredában is megszervezett nem hivatalos autonómiareferendum.
Szavazatok  a tócsában
Szavazatok  a tócsában
2007. március 06., kedd

Szavazatok a tócsában