Jogszabály az utak tisztán tartásának kötelezettségéről.
Kötelező lesz trágyagyűjtő zsákkal felszerelni az igavonó állatokat amennyiben a képviselőház is elfogadja az erre vonatkozó törvényjavaslatot. Antal István RMDSZ-es képviselő jogszabálytervezetét a szenátus már elfogadta. A javaslat értelmében bírságra számíthatnak majd azok a szekértulajdonosok is, akik egy órán belül nem takarítják fel állataik ürülékét a nemzetközi, országos és...
Nagyvárad – Szacsvay Imre szobra felállításának századik évfordulóját ünnepelték szombaton Nagyváradon, ahol az emlékmű megkoszorúzása után annak történetéről szóló könyvet mutattak be. Az emlékműnél tartott ünnepségen Tempfli József római katolikus megyés püspök, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul és a magyar Országgyűlés jegyzői karának küldöttsége is részt vett.
EP-választás
A RMDSZ nem ért egyet az európai parlamenti választások elhalasztásával – jelentette ki Markó Béla a miniszterelnöki bejelentésre reagálva. „Felkészültünk a választásra, 300 000-nél jóval több aláírást gyűjtöttünk, ezeket jövő héten letesszük a Központi Választási Irodánál” – nyilatkozta szombaton Markó. Hozzátette, a hétfői kormányülés előtt konzultál a szövetség minisztereivel, hogy egységes...
Nagyvárad – Az egyetem szenátusa megvétózhatja a rektor tisztségéből való felfüggesztését.
Felfüggesztette tisztségéből Teodor Traian Maghiart, a Nagyváradi Tudományegyetem rektorát Mihail Hãrdãu oktatási miniszter. Teodor Traian Maghiart és apját, a rektori tisztséget korábban betöltő Traian Maghiart azzal vádolják, hogy 90 millió lejes kárt okoztak az állami költségvetésnek, és 26 külföldi állampolgárnak adtak ki jogtalanul egyetemi...
Gyergyószentmiklós – Ostoros harcászati bemutatót tartottak március 15. tiszteletére.
A kétszáz évvel ezelőtt született Batthyány Lajos miniszterelnök, valamint a gyergyóremetei szabadságharcosok emlékére szerveztek megemlékezést Gyergyószentmiklóson. A rendezvényt az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Hargita Megyei Kulturális Központ Szárhegyen működő művelődési központja szervezte.
A Kolozs megyei nyugdíjpénztár szerint a magyaroknak nem jár kárpótlás.
Továbbra is rendezetlen Kolozs megyében több, 1940 és 1945 között nemzetiségi alapon meghurcolt magyar kárpótlása. A nyugdíjpénztár jogosultságot megállapító bizottsága ugyanis az igénylők zömét elutasította, amenynyiben pedig ezek a táblabíróságon mégis pert nyertek, fellebbezést nyújtott be. Arra is akad példa, hogy a minden fokon elutasított kérvényező már a strasbourgi...
Szatmár megye – Túl magas az egyházi ingatlanok bérleti díja a helyi önkormányzatok számára.
A szatmárnémeti és a nagykárolyi helyi költségvetés számára túl nagy terhet jelent az egyházi ingatlanokban működő iskolák megemelt bérleti díja. „A tavaly decemberben hozott 2006/1886-os számú kormányhatározat értelmében idéntől a szatmárnémeti önkormányzatnak az eddigi bér több mint tízszeresét, míg a nagykárolyinak közel kétszeresét kell...
Székelyudvarhely – Tehetetlenek a hatóságok az alkalmi árusokkal szemben.
Egy lejért kínálnak egy csokor hóvirágot Székelyudvarhely központjában az engedély nélkül tevékenykedő alkalmi árusok. A kereskedők 50-től 2000 lejig terjedő bírságot kockáztatnak. „A bírságolásra a helyi rendőrséget, a megyei környezetvédelmi felügyelőséget, valamint a területi erdészetet is felhatalmazza a bírság mértékét is szabályozó 2001/462-es számú...
Négy új Szatmár megyei oktatási intézményt: Szatmárnémetiben és Nagykárolyban szakközépiskolát, Tasnádon és Avasfelsőfaluban pedig szakmunkásképző központot építenek a kormány támogatásával.
Gyergyószentmiklós – A tetőszerkezet befedésén munkálkodnak a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskolában, ahol múlt év novemberében kezdték el az Oktatási és Kutatási Minisztérium által finanszírozott bővítést és felújítást.
Kompromisszumos megoldás született a marosvécsi Kemény-kastély örökösei és az épületnek jelenleg otthont adó rehabilitációs központ vezetősége között. Mivel a báró külföldön élő leszármazottjainak – a 2002-ben elkezdődött – per útján, öt év alatt sikerült visszaszerezniük az ingatlant, a szellemi fogyatékos betegeket gondozó intézménynek el kellene költöznie. Pokorny László igazgató lapunknak elmondta, hogy a két fél megállapodott...
Sepsiszentgyörgy – A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség a sepsiszentgyörgyi vízház területén a napokban helyez működésbe egy olyan megfigyelőállomást, amely 400 négyzetkilométeres körzetben méri Kovászna, Hargita és Brassó megye levegőjének minőségét, tájékoztatta a Krónikát Aurel Vlãdãreanu.
Szeben megye – A Fogarasi-havasokban szervezett alpinistaképzés szervezőit vonják felelősségre a hegyimentők a három fiatal balesete miatt, akik szerdán sérültek meg lavina következtében. Az áldozatok csonttöréseket szenvedtek, az életveszélyen túl vannak. A rendezvény szervezőit a hegyimentők figyelmeztették ugyan a fokozott veszélyre, ám azok ennek ellenére útnak indultak az Ördög-szakadék irányába, ahol a baleset történt. A hegyimentők az...
Háromszék – Gazda Zoltán sepsiszéki MPSZ-elnök „politikai pedofíliával” vádolja az RMDSZ-t.
Az elmúlt napokban a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedben kiskorúak gyűjtöttek támogató aláírásokat az RMDSZ európai parlamenti (EP) képviselőjelöltjeinek – jelentette ki csütörtökön Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki elnöke. Ezt megerősítette Tulit Attila SZNT-alelnök is, aki elmondta, az ő lakására is két...
Szatmárnémeti – Az illegálisan felépített garázsok akadályozzák a szatmárnémeti szennyvízelvezető rendszer egyik főcsatornájának felújítását: a Szamos töltése melletti építmények éppen a vezeték fölött helyezkednek el. Az Apaserv Rt. regionális vízszolgáltató vállalat heteken belül elkezdené a főcsatorna felújítását, ezért az önkormányzat számára sürgőssé vált a törvénytelenül épített garázsok lebontása.
Szeben megye – Három személy sérült meg a Fogarasi-havasokban lezúdult lavinában. A nagyszebeni hegyimentők szerint a fiatalokat a Negoiu-csúcs alatti Ördög-szakadékból kell kimenteni.
Borsabánya – Az építkezés megtiltására kéri fel a borsabányai polgármesteri hivatalt a város földcsuszamlás-veszélyes térségében Böndi Gyöngyike Máramaros megyei prefektus. Az elöljáró szerint a környéken építkezők előzetes geológiai tanulmány készíttetése nélkül láttak a munkálatokhoz, de úgy véli, senki nem láthatta előre a bekövetkező földmozgás erősségét.
Marosvásárhely – Kiköltözött a Deus Providebit Tanulmányi Házból a Sapientia-EMTE.
A marosvásárhelyi mintegy harmincfős diákcsoport tegnap délelőtt az utolsó bútordarabot is kihordta a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Műszaki és Humán Tudományok Karának 2001-től székhelyet adó marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házból. Az intézmény mindössze néhány infrastrukturális felszerelést hagyott a Petőfi téri egyházi...