Remény és kétely

A nemeszsukiakat elsősorban mindezek az évek óta megoldatlan problémák foglalkoztatják, elegük van a Nokia körüli felhajtásból.
A távközlési eszközöket és tartozékokat gyártó finn központú multinacionális cégnek világszinten ez a tizenegyedik beruházása – eddig Európa, Amerika és Ázsia kilenc országában sikerült megvetnie lábát. Mint ismeretes, tárgyalások folynak a Kolozs Megyei Tanács és az amerikai General Motors között egy zsuki Opel-autógyár létrehozásáról, és meg nem erősített információk szerint a Mercedes-gépkocsikat is gyártó Daimler AG konszern is a község határában található ipari parkban építené fel első romániai gyárát.
A többségben románok lakta településen arra számítanak, hogy az ipari parkban dolgozók közül sokan a községben vásárolnak majd házat maguknak, és így némileg csökken az átlagéletkor a településen. Dorel Pojar polgármestertől megtudtuk, az utóbbi tíz évben folyamatosan csökken a lakosság száma, a fiatalok munkahelyhiány miatt elhagyták otthonaikat. Jelenleg 1340-en élnek a településen, és több mint ötszáz lakos betöltötte már a 65. életévét.

Megunták a felhajtást
„Két hete még iratokat aláírni sincs időm, csak újságírókat fogadok, és össze-vissza nyilatkozom” – kiált fel idegesen érkezésünkkor Dorel Pojar, Nemeszsuk polgármestere, majd közli, hogy szűk öt percre állhat a rendelkezésünkre, mert el kell utaznia. Helyet foglalunk az irodájában, a községvezető pedig az íróasztala mögül kiszól a titkárnőjének, hogy bárki keresi, nincs a hivatalban. Dorel Pojar azután került a község polgármesteri hivatalának élére, hogy tavaly nyáron az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Kolozs megyei területi képviselete bűnügyi eljárást indított a 2004-es választásokat megnyerő Petre Coste ellen, mert az csak csúszópénz ellenében volt hajlandó birtoklevelet kiállítani a falu egyik telkéről. Az elöljáró már 2006-ban pénzt kért a telek jogos tulajdonosától, Adrian Muntean tordaszentlászlói tanácsostól, aki a földterület visszaszolgáltatását követelte. Ám mivel a terület nagyon közel van a Nokia cég gyárához, a polgármester megemelte a csúszópénz összegét, és összesen 18 ezer eurót követelt a visszaszolgáltatásért. „Alig jelentette be a Nokia finn mobiltelefon-gyártó, hogy beszállítóival közösen üzemeket létesít Nemeszsukon, tavaly márciusban meg is ugrottak a telekárak a Kolozsvár és Dés között fekvő településeken. Ezt a helyzetet próbálta kihasználni elődöm is” – világosít fel Pojar polgármester, aki mindjárt a beszélgetésünk legelején leszögezi, megunta már „az egész felhajtást” a község határában működő Nokia-gyár körül.
„Akár hiszik, akár nem, engem a Nokia képviselői egyszer sem kerestek meg, nem beszélgettem velük, sőt meghívót sem küldtek a gyár hivatalos megnyitójára” – mondja a polgármester. Pojar közölte, mióta a finn mobiltelefon-gyártó a településre költözött, negyven család vásárolt házat a településen, és hetente több százan érdeklődnek a telekárak felől. „Visszatérnek a fiatalok erre az elöregedő településre, hogy közel lakjanak majd munkahelyükhöz – nos, ez a legfontosabb hozadéka a nagy Nokia-történetnek! Az önkormányzat felelőssége is megkétszereződött, amióta megérkeztek a finnek: rendbe kell tennünk a falut, tisztességes körülmények között kell fogadnunk a vendégeket, a majdani nemeszsukiakat” – összegzi az elöljáró. Mint mondja, „mindenképpen” indulni fog a helyhatósági választásokon a polgármesteri székért. „Nincs óvodánk, nincs művelődési házunk, nincsenek aszfaltozott útjaink; ezek a legsürgősebb teendőink. Nem érdekel most a Nokia, legalábbis egyelőre” – jegyzi meg Pojar, majd elnézést kér, és felajánlja, hogy kikísér a hivatal bejáratáig. Kifelé menet még időt szakít arra, hogy elmondja: a finn vállalatnak 30 évig nem kell adót fizetnie a területért és az épületekért, amit Viorel Găvreatól, a Tetarom III ipari park igazgatójától tud. „A kedvezményeket biztosító társulási szerződést két hónap múlva írnák alá a Nokia képviselői a román hatóságokkal, amely szerint a finnek kötelesek egész idő alatt Nemeszsukon működni, ellenkező esetben ki kell fizetniük visszamenőleg az összes adót és illetéket” – világosít fel a polgármester.

„Hirtelen meggazdagodtunk!”
„Mintha megpezsdült volna az életünk az elmúlt hónapokban” – jelenti ki Alexandru Cârtiţă, aki óvodáskorú unokájával sétál a település központjában. A nyugdíjas nagybányai gépészmérnök három éve vásárolt házat Nemeszsukon, a megyeszékhelyen dolgozó fia otthonának közelében. „Amikor megérkeztem, csak csodálkozni tudtam: út menti árkok tele szeméttel, lerobbant intézmények, hiányzó kerítések, a sáros utcákon nyikorgó szekerek után csaholó kutyák, szabadjára engedett szárnyasok mindenhol. Ez a falukép azóta sem változott” – mondja beszélgetőpartnerünk, majd fekete bundasapkáját tologatva káromkodni kezd egy elszáguldó kisbusz miatt. „Nézze csak meg, ezt a fekete szövetnadrágot ma reggel húztam fel először, de Nemeszsukon nem lehet úgy végigsétálni a főutcán, hogy az ember ne legyen nyakig sáros – folytatja mérgelődve Cârtiţă. – Hiába nokiázunk, és hiába beszélünk a Mercedesről, meg minden egyébről, hiába várjuk a pénzeszsákokat, míg saját házunk táján nem tudunk rendet teremteni. Nem tudunk tekintettel lenni egymásra sem, hiányzik belőlünk az egymás iránti tisztelet. Látja, ilyen ma a híres Nemeszsuk!” A 70-es éveiben járó öregúr a későbbiekben elmondja, három évvel ezelőtt 100 ezer lejért vásárolta házát, amelyet „akármelyik pillanatban” eladhatna akár 150–200 ezer euróért is. „A Nokia beköltözése révén mindenki meggazdagodott, legalábbis úgy érezzük. Reménykedünk, hogy előbb-utóbb fiatalok is megtelepednek majd errefelé – akkor leszünk igazán gazdag közösség!” – teszi hozzá a nyugdíjas bányász.

Jöjjenek a fiatalok
Ioan Vlaicu a portája előtti kispadon ücsörögve nézi kitartóan a község központja felől érkező, fényképező idegeneket. „Telket, családi házat vásárolnának?” – kiált utánunk. Bemutatkozunk, Vlaicu úr pedig látván, hogy újságírókkal van dolga, csalódottan közli, hogy nem kíván nyilatkozni „semmiről semmit”. Tudtára adjuk, hogy először járunk a településen, és hogy helybeliekkel szeretnénk beszélgetni a település ügyes-bajos dolgairól. „Tudták, hogy a Mercedes is gyárat épít a falu határában? Ezt pletykálják mostanában, de én már annyi mindent hallottam, felét sem hiszem el” – mondja az apahidai termelőszövetkezet egykori alkalmazottja, miután megkínáljuk cigarettával. „Földműveléssel és állattartással foglalkoztam egész életemben, mint a legtöbben itt, Nemeszsukon. Nem túl jók, második kategóriásak a termőföldjeink, nem is terem meg rendesen gabonaféléken kívül semmi itt, de most legalább van ára a telkeknek. Én is eladnám az enyémet” – közli a nemeszsuki lakos. Ioan Vlaicu úgy tudja, jelenleg 50–60 eurót is el lehet kérni egy négyzetméter szántóföldért. „Kétségtelenül más lett az élet a községben. Nézze csak meg: néhány hónap múlva tele lesz a település fiatal házasokkal, és ha az önkormányzat ügyesen kihasználja a külföldi befektetők érkezésével adódó lehetőségeket, rendet teremthetünk otthonunkban” – közli remegő hangján, majd eltapodja a cigarettát, visszaül a kispadra, de elköszönéskor még eszébe jut néhány utasítás. „Írják meg a magyar újságjukba, hogy a sár ellepi a híres Nemeszsukot. Fényképezzék le az út mellett a szemetet is!” – kiáltja utánunk.

„Egyszer továbbáll majd a Nokia is!”
„Gondolom, a mobiltelefonosok miatt tévedtek be a községbe, máskülönben a kutyát sem érdekelnénk. Tudjuk ezt mi nagyon jól” – közli velünk hűvösen a 68 éves Ana Cotoşan, majd megpróbál választ fogalmazni kérdésünkre, hogy változott-e a község lakóinak az élete, amióta a Nokia-gyár a település határába költözött. „Örülünk, hogy munkahelyek létesülnek, ahol pénzt kereshetnek a fiatalok, bár szerintem ugyanolyan rossz fizetéseket kapnak majd, mint bármelyik másik romániai gyárban. Nincsenek illúzióim” – szögezi le. Ana asszonynak nincs tudomása arról, hogy a németországi, bochumi Nokia-üzem bezárása után 2300 munkás került az utcára. Nem tud az emiatt kirobbant politikai vitáról sem. Mint mondja, nem olvas újságot és a televíziós híreket sem szereti. „Azért zárták be a gyárat, hogy ideköltözzenek Nemeszsukra? Még egy rossz jel: ugyanezt fogják tenni itt is néhány év múlva, meglátják maguk. Elmennek egy szegényebb országba dolgoztatni, és oda a nagy öröm, a mi mesénk is véget ér” – mondja idegesen, majd köszönés nélkül hazafelé veszi az irányt a szemerkélő esőben.