Hirdetés
Adottak a magyar egység alapfeltételei

Adottak a magyar egység alapfeltételei

Interjú Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével.
2008. május 27., kedd

Iskola helyett emlékoszlop

Már csak emlékoszlop emlékeztet a Szatmár megyei Lázáriban az egykori református iskolára. Az egyház az önkormányzatot okolja a tavaly bontásra ítélt hajdani felekezeti iskola sorsáért, az alpolgármester szerint azonban az egyház soha nem kérte hivatalosan az épületet.
Iskola helyett emlékoszlop
Iskola helyett emlékoszlop
2008. május 27., kedd

Iskola helyett emlékoszlop

2008. május 27., kedd

Tujaügy: pénzmosásra gyanakszanak

Nagyvárad: Meghatározatlan időre halasztotta tegnap a nagyváradi önkormányzat a főtéri zöldövezet átalakításáról meghirdetett közmeghallgatást. „A halasztást az indokolja, hogy még nem sikerült kiegészíteni a dokumentációt minden 1923–24-ben készült tervrajzzal” – áll a közleményben.
Tujaügy: pénzmosásra gyanakszanak
Hirdetés
2008. május 27., kedd

Diákünnep kóstolóval

Iskolamonográfiával és egyhetes ünnepi rendezvénysorozattal készülődik a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium fennállásának századik évfordulójára. Az ünnepi eseményt október 20–26. között tartják, ám a szervezési munkálatokat már a múlt év őszén elkezdték.
Diákünnep kóstolóval
Diákünnep kóstolóval
2008. május 27., kedd

Diákünnep kóstolóval

2008. május 27., kedd

Röviden

Brassó megye Három áldozatot követelt a viktóriavárosi robbanás Két személy életét vesztette a Brassó megyei Viktóriaváros vegyipari üzemében tegnap bekövetkezett robbanásban. A tragédia pedig további tragédiát szült: az egyik elhunyt édesapja a hír hallatán szívinfarktusban életét vesztette. A vizsgálatok szerint a katasztrófát az okozta, hogy a hulladékégetőben a munkások a megszabottnál nagyobb menynyiségű szemetet égettek el. A robbanás...
Röviden
Röviden
2008. május 27., kedd

Röviden

Hirdetés
2008. május 27., kedd

Sztrájkhullám

Táncos-zenés tüntetést tartott tegnap a sepsiszentgyörgyi kórház mintegy 50 alkalmazottja a prefektúra épülete előtt. A téren hatalmas hangszórókból szóltak a Bob Marley-dalok, ezzel is buzdítva az egészségügyi dolgozókat, hogy álljanak ki jogaikért.
Sztrájkhullám
Sztrájkhullám
2008. május 27., kedd

Sztrájkhullám

2008. május 27., kedd

Vetélytárs és partner

A román gazdaság fejlődésével a világpiacon Magyarország és Románia egyre inkább egymás konkurensévé kezd válni. Vetélkednek a tőkéért, a munkaerőért, az információért. A két ország ugyanakkor egymásra van utalva, hisz tartós sikert a kis közép-európai gazdaságok egyedül nem érhetnek el.
Vetélytárs és partner
Vetélytárs és partner
2008. május 27., kedd

Vetélytárs és partner

Hirdetés
2008. május 27., kedd

Többesélyes harc

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Bihar megyében egyetlen magyar jelölt, az RMDSZ-es Kiss Sándor indul újabb mandátumért a megyei tanácselnöki székért zajló megmérettetésen. Az alig több mint 30 százalékos magyarságú megyében egyébként összesen tízen szállnak versenybe a tisztségért.
Többesélyes harc
Többesélyes harc
2008. május 27., kedd

Többesélyes harc

2008. május 27., kedd

„Sikeressé tettük Bihar megyét”

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Interjú Kiss Sándorral, az RMDSZ bihari tanácselnökjelöltjével.
„Sikeressé tettük Bihar megyét”
2008. május 27., kedd

„Bármely etnikum nyitott ajtókra talál”

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Interjú Ştefan Seremivel, a PD-L bihari tanácselnökjelöltjével.
„Bármely etnikum nyitott ajtókra talál”
2008. május 27., kedd

Összefogott a magyar közösség

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: „Ahhoz, hogy megvalósítsuk céljainkat, terveinket, helyi önkormányzati képviseletünket, ki kell egészítenünk, meg kell erősítenünk megyei szintű hatékony képviselettel. Csak így teremthetünk magunknak biztos jövőt szülőföldünkön” – foglalta öszsze az RMDSZ Fehér megyei területi szervezetének a helyhatósági választásokra vonatkozó tervlajstromát Rácz Levente.
Összefogott a magyar közösség
Összefogott a magyar közösség
2008. május 27., kedd

Összefogott a magyar közösség

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2008. május 27., kedd

A magyarság a haszonélvező

INTERJÚ: Interjú a Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségére pályázó Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt elnökével.
A magyarság a haszonélvező
A magyarság a haszonélvező
2008. május 27., kedd

A magyarság a haszonélvező

Hirdetés
2008. május 26., hétfő

A cél: megyemarketing és logisztikai fejlesztés

HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Interjú Csehi Árpád Szabolcs tanácselnökjelölttel.
A cél: megyemarketing és logisztikai fejlesztés
2008. május 26., hétfő

Egy igazság: az autonómia

Több ezren vettek részt tegnap a székelyföldi városokban a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein, amelyeken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a díszmeghívott.
Egy igazság: az autonómia
Egy igazság: az autonómia
2008. május 26., hétfő

Egy igazság: az autonómia

2008. május 26., hétfő

Bérmálás vagy magyaróra

Levélben panaszolta be az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és a iaşi-i római katolikus püspökségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) Augustin Pascariu klézsei plébánost és Cristian Hodea káplánt, akik azzal fenyegették meg a gyermekeket, hogy nem engedik őket bérmálni, ha magyarórára járnak.
Bérmálás vagy magyaróra
Bérmálás vagy magyaróra
2008. május 26., hétfő

Bérmálás vagy magyaróra

Hirdetés
2008. május 26., hétfő

Óvnák a Házsongárdot

A Házsongárdi temető nemzeti vagyonná való nyilvánításáért emelt szót pénteki kolozsvári látogatása során Németh Zsolt. A Fidesz alelnöke felhívást intézett a helyi és bukaresti, illetve a magyarországi hatóságokhoz, hogy támogassák a Magyar Polgári Párt (MPP) erre vonatkozó tervezetét.
Óvnák a Házsongárdot
Óvnák a Házsongárdot
2008. május 26., hétfő

Óvnák a Házsongárdot

2008. május 26., hétfő

Röviden

Arad Halálos baleset három áldozattal Három személy életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült szombatról vasárnapra virradóra Arad megyében, a 7-es számú országúton, miután gépkocsijukkal fának ütköztek. A spanyolországi rendszámú gépkocsiban négy fiatal tartózkodott, akik egy buliból jöttek, és diszkóba szerettek volna eljutni. Az egyik kanyarban azonban a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi egy fának ütközött, az ütközés...
Röviden
Röviden
2008. május 26., hétfő

Röviden

Hirdetés
2008. május 26., hétfő

Felejthetetlen kampány

„Felejtsük el néhány napra a választási kampányt, és szórakozzunk önfeledten” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg és ajánlotta a közönség figyelmébe az idei Barót Napok rendezvénysorozatát Nagy István független polgármester.
Felejthetetlen kampány
Felejthetetlen kampány
2008. május 26., hétfő

Felejthetetlen kampány

Hirdetés
Hirdetés