Több ezren vettek részt tegnap a székelyföldi városokban a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein, amelyeken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a díszmeghívott.
Levélben panaszolta be az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és a iaşi-i római katolikus püspökségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) Augustin Pascariu klézsei plébánost és Cristian Hodea káplánt, akik azzal fenyegették meg a gyermekeket, hogy nem engedik őket bérmálni, ha magyarórára járnak.
A Házsongárdi temető nemzeti vagyonná való nyilvánításáért emelt szót pénteki kolozsvári látogatása során Németh Zsolt. A Fidesz alelnöke felhívást intézett a helyi és bukaresti, illetve a magyarországi hatóságokhoz, hogy támogassák a Magyar Polgári Párt (MPP) erre vonatkozó tervezetét.
Arad
Halálos baleset három áldozattal
Három személy életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült szombatról vasárnapra virradóra Arad megyében, a 7-es számú országúton, miután gépkocsijukkal fának ütköztek. A spanyolországi rendszámú gépkocsiban négy fiatal tartózkodott, akik egy buliból jöttek, és diszkóba szerettek volna eljutni. Az egyik kanyarban azonban a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi egy fának ütközött, az ütközés...
Egykori jussát visszakérő nyolcvankét hóstáti gazda közül hetvenötnek hagyta jóvá kérelmét csütörtökön a Kolozs megyei földosztó bizottság. Erről László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és kolozsvári polgármesterjelöltje tájékoztatta a Krónikát.
Mégsem kell eltávolítani az RMDSZ magyar nyelvű választási plakátjait Temes megyében – döntött csütörtökön a Központi Választási Iroda (BEC). Amint arról lapunkban beszámoltunk, egy óvás nyomán a Temes megyei választási iroda az elmúlt héten úgy határozott, nem kampányolhatnak plakátjaikon magyar nyelven a szövetségi jelöltek.
Hargita megye: Milliós nagyságrendűre becsülte a Transindex portál Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester utóbbi két évben történt vagyongyarapodását. Az internetes portál mindezt a politikus ez év április 22-i, és a két évvel korábbi vagyonnyilatkozata összehasonlításából olvasta ki.
Székelyudvarhely: Orbán Viktor és Tőkés László jelenlétében avatják fel vasárnap 19 órai kezdettel a Székelyudvarhely főterére visszaállított Millenniumi emlékoszlopot. A műemlék eredetijét 1897. június 26-án állították fel a városháza előtt.
Bár a nagyváradi állatkert egyike annak a 14 létesítménynek, amelynek felújítását támogatja a környezetvédelmi minisztérium, az önkormányzat továbbra sem mondott le arról, hogy más helyszínre költöztesse a vadasparkot.
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Az eltelt tizennyolc év alatt először mérkőzhet meg Marosvásárhely polgármesteri székéért két, szinte egyformán erős és népszerű – magyar, illetve román nemzetiségű – politikus.
Gróf Károlyi Sándornak, a térség egyik legbefolyásosabb főurának, ugyanakkor a Rákóczi-féle szabadságharc egyik legmarkánsabb személyiségének állítottak szobrot csütörtökön Szatmár megyében, az erdődi vár bástyájának tövében.
Az autópályát építő Bechtel cég alkalmazottai fogták el azt a férfit, aki tegnap elgázolt egy kislányt, majd továbbhajtott a Bihar megyei Bisztraterebesnél. A magyarországi rendszámú Suzuki vezetője a Nagyváradot Margittával és Paptamásival összekötő útkereszteződésben ütötte el a 12 éves bisztraterebesi kislányt, aki egy fiúcska társaságában szabályosan közlekedett az út szélén.
A hétfő éjszakai esőzések után kedd éjjel újabb viharok okoztak jelentős kárt Kolozs, Szilágy, Hunyad és Máramaros megyében. Zilahon több utcát és számos lakást öntött el a víz. A tűzoltók a város számos részében és a szomszédos Egrespatakon segítettek szivattyúzni a vizet.
Hargita megye: A székelyföldi borvíz- és fürdőkultúrát bemutató múzeum nyitotta meg kapuit tegnap a Székelyudvarhelyhez tartozó Szejkefürdőn. A helyi önkormányzat által létrehozott létesítményben a témakörhöz kapcsolódó használati tárgyakat, írásos dokumentumokat, nagyméretű dokumentumfotókat, ásványokat, a vidék növényvilágát, az ásványvíz-képződés folyamatát szemléltető ábrákat láthatnak az érdeklődők.
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: Még csak meg sem próbáltak tárgyalóasztalhoz ülni az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői a 23,07 százalékos magyar lakosságú Szilágy megyében, így a két szervezet jelöltjei külön listákon méretkeznek meg a június elsejei helyhatósági választásokon.