Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek kedden 13 órától a Román Rádiótársaság FAIR-MediaSind szakszervezetéhez tartozó alkalmazottai. A tiltakozó akció 15 óráig tartott.
Mint az közismert, Nagyváradon évek óta tart az értékes, jórészt a 19. és a 20. század fordulója környékén épült bérpaloták és egyéb épületek rehabilitációja, most az egyik Adorján-palotára került sor.
Súlyos állapotban került kórházba egy 37 éves férfi, miután két autó is elütötte a 173F jelzésű megyei úton, a Beszterce-Naszód megyei Szászbudak településen.
Műszaki meghibásodás miatt kigyulladt kedd reggel Arad megyében egy autóbusz több mint 40, a kisjenői iskolákba tartó gyermekkel a fedélzetén; senki nem sérült meg.
Egzotikus állatfajokat is tartó szilágysági farmon folytatott ellenőrzést a Szilágy megyei állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások a tartási körülmények mellett az állatok származására is kíváncsiak voltak.
Egy határrendészekből és hegyimentőkből álló csapat hétfőn lehozott a hegyekből négy eltévedt ukrán férfit, akik a Máramarosi-havasokon keresztül szöktek át Ukrajnából Romániába.
A háromszéki származású, egyház- és iskolaszervezői tevékenységének java részét a mai Észak-Magyarországon kifejtő néhai szerzetes és tudós háromszáz évvel ezelőtt Aradon is megfordult, a ferencesek egy korábbi templomában.
A kormány folytatja a sportba és a sportinfrastruktúrába történő beruházásokat, és olyan programokat dolgoz ki, amelyek az egészséges életmódot népszerűsítik a fiatalok körében – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
Harminc napos előzetes letartóztatásba került egy 61 éves férfi, akit az egyik unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak – számolt be hétfőn a bodzafordulói ügyészség.
A kolozsvári metrótervnek „erőszakkal akasztottak horogra” csupán 300 millió eurót az országos helyreállítási alapból, hogy ezáltal a bukaresti kormány vállára kerüljön a felelősség – nyilatkozta Marcel Ciolacu.
Újabb 18 megyében vezetik be keddtől az elektronikus nyomkövetők használatát, amelyeket a hatósági felügyelet alatt és a házi őrizetben levő személyeknek is viselniük kell.
Több ezer csomag cigarettára bukkantak egy Nagy-Britanniába tartó autóbusz utasainak a bőröndjeiben.
Változékony időre számíthatunk október első felében, 10 és 22 Celsius-fok közötti maximumokkal és gyakori esőzésekkel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
Jövőre építési területté válik Nagyvárad egyik legforgalmasabb útszakasza, a Sztaroveszky (Magheru) utca, miután a város önkormányzata és az Északnyugati fejlesztési Régió képviselői aláírták a munkálatok finanszírozásáról szóló szerződést.
Hétfő reggel havazott Hargita megye hegyvidékén. Akárcsak az előző években, az első havazást a Madarasi Hargitán észlelték, ahol három centiméteres hó hullott, később azonban a havazás esőre váltott.
Az autentikus kalotaszegi kulturális és művészeti örökség továbbéltetésének céljával rendezik meg Körösfőn a Kalotaszegi Hagyomány Napokat. Péter Ferenc, a szervező Itthon Kalotaszegen Egyesület elnöke a rendezvény célcsoportjáról, programjáról beszélt.
Egy férfi meghalt hétfőn, miután két autó összeütközött a 14-es jelzésű főúton Segesvár közelében. A környéken egy sávon lehet csak közlekedni, rendőrök irányítják a forgalmat.
A román–magyar határ Arad megyei szakaszán elkövetett törvénytelenségek közül a legtöbb illegális határátlépési kísérlet és lopott autók behozatalának szándéka volt.