Egyedüli sofőrként hajthat be gépkocsijával a Kovászna megyei prefektus Sepsiszentgyörgy sétatérré alakított, felújított központjába, ahonnan nemrég kitiltották az autós forgalmat.
A templom falain kívül is meg akarják mutatni, mit jelent unitáriusnak lenni a hétköznapokban, ez az elsődleges célja a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozatnak – hangzott el az esemény szerda esti ünnepélyes megnyitóján.
Míg a minisztériumi és szórványbeli illetékesek tartanak tőle, a megyei tanfelügyelőségek képviselői örülnek az oktatási törvény módosításának, mely engedélyezi az előírtnál kisebb vagy nagyobb létszámú osztályok indítását.
Nem írta meg az előre kifizetett szakdolgozatokat, tanulmányokat egy háromszéki „vállalkozó”, ezért a hoppon maradt megrendelők a fogyasztóvédelmi hivatalhoz fordultak.
Megbírságolta szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács a nagyszebeni polgármesteri hivatalt, amelynek jegyzője a prefektúrának küldött levélben azt javasolta, hogy a romákat vidékre kellene költöztetni.
Komolytalannak tartja Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei elnöke a liberálisok ajánlatát, miszerint a két alakulat szövetkezzék az RMDSZ ellen a megyei önkormányzatban.
Új koncepciót vezetne be a szakoktatásba az oktatási minisztérium, a hároméves alapképzés után újabb négy évig is tanulhatnák a kiválasztott szakmát a diákok, ezáltal technikusi képzettséget szereznének.
Mintagazdaságot hozott létre a bodoki önkormányzat a két évvel ezelőtt megvásárolt oltszemi Mikó-kastély kertjében.
Idén már nem körzetek szerint történik a beiratkozás a székelyudvarhelyi napközikbe, óvodákba, a szülő lakhelyétől függetlenül oda írathatja be gyerekét, ahová szeretné.
Nem lehet ezentúl kerékbilincset szerelni Csíkszeredában a szabálytalanul parkoló gépkocsikra, miután az erre vonatkozó határozatot érvénytelenítették. Az önkormányzat jogi véleményezést kér.
Pert indított a székely zászlót a Kovászna megyei önkormányzatnak adományozó Kulcsár Terza József ellen a prefektus. Csíkszeredában megfellebbezték a tanácstermi lobogók eltávolítását elrendelő ítéletet.
A magyar nyelv és irodalom szóbelivel folytatódott szerdán az érettségi, miután hétfőn és kedden román nyelvből szóbeliztek a tizenkettedikes diákok.
A Facebook közösségi portál segítségével „irányítja” Nagybányát Cătălin Cherecheş, a máramarosi megyeszékhely előzetes letartóztatásban lévő polgármestere.
Ellenzékbe szorítaná az RMDSZ-t Maros megyében Ciprian Dobre, aki a megyei tanácsban az „ősellenség” PSD-vel szövetkezne a magyarok ellenében.
Érthetetlen magyar fordításban jelentek meg a csíkszeredai buszmegállókban azok a felhívások, amelyek az illegális plakátolás következményeire hívják fel a figyelmet.
Hídépítő szerepet kíván betölteni a Kárpát-medencében a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), amely a nyári felvételi időszakban négy szakot hirdet meg alapképzésen – számolt be a Krónikának Szabó Attila.
Kültéri felújítást végeztek a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban – számolt be Facebook-oldalán Bokor Tibor, a város polgármestere.
Kék karszalag viselésével tiltakoznak kedd óta a háziorvosok amiatt, hogy bár július elsején a jelenlegi keretszerződésük meghosszabbított határideje is lejár, az illetékesek még nem tájékoztatták őket az új megállapodás feltételeiről.