2007. április 04., 00:002007. április 04., 00:00
„A pünkösdre ráhangolódva,a szeretet jegyében próbáljuk megszervezni aHargitai Megyenapokat” – magyarázta Bunta tegnapisajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte,a keresztény világ legfontosabb értékéhez,a szeretethez kötődik Zorán koncertje is, akinekdalszövegeiben gyakran megjelenik az érzelem.
A magyarországi énekes atervek szerint 24-én érkezik Csíkszeredába,ahol a Szakszervezetek Művelődési Házában lépmajd fel. Ezt megelőzően Zorán Székelyudvarhelyen ésGyergyószentmiklóson is koncertezik. A szervezőelmondta, hangsúlyt fektetnek a népi kultúra éshagyományok bemutatására, és nem hagyjákfigyelmen kívül a román nyelvű rendezvényeketsem. A tervezett műsoron többek között szerepelkézműves vásár, néptáncelőadás,főzőverseny, fotókiállítás, koncert,színházi előadás és képzőművészetitárlat is. Karda Emese, a Hargita Megyei KulturálisKözpont igazgatója arra hívta fel a figyelmet,hogy a rendezvény programja még változhat, ezértnemsokára honlapot készítenek, amelyen nyomonkövethetik a változásokat az érdeklődők.
Az első Hargitai Megyenapokat 2001-bena megyei önkormányzat és az Altera Alapítványszervezte; Zsombori Vilmos akkori megyei tanácselnökSomogy megyéből lopta az ötletet.
Márton Róbert
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.