Hirdetés

Zöld út a diákmunkának

Elfogadta a kormány a fiatalok munkavállalási törvényének alkalmazási szabályzatát. A nyári vakáció idején a munkaadók két hónapra alkalmazhatnak egyetemi hallgatókat vagy 16-odik életévüket betöltött diákokat, ugyanis a tegnapi kormányülésen elfogadták az erre vonatkozó 2007/72-es számú törvény alkalmazási szabályzatát. A fiatalokat napi 6 órában foglalkoztathatják, és erre személyenként az országos minimálbér 50 százalékával egyenértékű, 220 lejes állami támogatást kapnak.

2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00

A diákok után a munkaadóknak az érvényben levő törvények szerint kell adózniuk, és bár a fiatalok rendelkeznek diákoknak és egyetemistáknak járó egészségügyi biztosítással (CAS), a munkaadóknak is fizetniük kell utánuk ezeket a járulékokat.

A törvény megjelenését országszerte nagy várakozás előzte meg, hiszen a diákok munkavállalását eddig az állam nem támogatta. „A szórólapok szétosztása és a hoszteszkedés volt szinte az egyedüli pénzkereseti lehetőség, amit eddig a diákoknak a Sunnywork ügynökségen keresztül biztosítani tudtunk – mondta el lapunknak Debreczeni Sándor, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke. – Több céggel felvettük a kapcsolatot, hogy a nyári szünidő idejére, a pihenőszabadságukat töltő alkalmazottak helyett diákokat közvetítsünk.” Hozzátette, a fiatalok hiányolják, hogy évente csak kéthavi munkavállalásukat támogatja az állam, hiszen sokan rászorulnak arra, hogy év közben is dolgozzanak. „A hosszú távú cél az, hogy a munkaügyi minisztérium az ősz folyamán módosítsa az erre vonatkozó jogszabályokat. Azt szeretnénk elérni, hogy akár a többi európai államban, nálunk is támogassa a kormány a napi 4 vagy 6 órában munkát vállaló tanulókat, illetve az őket alkalmazókat lehetőleg adókedvezményben részesítsék” – magyarázta lapunknak Derzsi Ákos államtitkár, a szaktárca munkaerő-foglalkoztatási és képzési osztályának vezetője.

G. G.


Projekt a munkanélküliség ellen

Derzsi Ákos államtitkár szerint a munkaügyi minisztérium projektet dolgoz ki abból a célból, hogy az országhatárokon belül oldja meg a munkanélküliség gondját. „Olyan támogatási programot szeretnénk kidolgozni, amellyel az országon belüli munkaerő mobilitását növeljük” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, támogatnák a lakhelyüktől távol munkát vállalók elszállásolását, heti hazautazását. Az államtitkár úgy véli, a szaktárca sokat takaríthatna meg azzal, ha a munkanélküli-segélyek folyósítása helyett hasonló támogatásokra fordítana összegeket.

Állásbörze diákoknak

Közel 50 vállalkozás 226 ajánlattal rukkol elő a mai állásbörzén, amelyet a Maros megyei munkaerőelosztó ügynökség szervez kimondottan diákok, egyetemisták számára Marosvásárhelyen. Idénymunkára 98 helyet kínálnak kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben, 50 diákot vagy egyetemistát a szolgáltatásokban, míg 20-at a textiliparban alkalmaznának


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés