Hirdetés

Zajszennyezett Várad

Leginkább a bárok és egyéb szórakozóhelyek zaja zavarja a váradiak éjszakai nyugalmát, az utóbbi időben ugyanis emiatt érkezett a legtöbb bejelentés – tájékoztatott a Bihar Megyei Közegészségügyi Hatóság.

Nagy Orsolya

2011. november 03., 08:522011. november 03., 08:52

A város lakói az önkormányzathoz, a rendőrséghez vagy egyenesen a közegészségügyi hatósághoz fordulnak ilyen jellegű panaszaikkal: a felmérések szerint az elmúlt évben már ötször annyi bejelentés érkezett, mint 2006-ban, a hatóság pedig ilyenkor a helyszínen méri meg a zavaró zajszintet. Marius Pîrcioagă igazgató szerint az esetek 70-80 százalékában ezek a panaszok megalapozottnak bizonyulnak. Amellett, hogy este tíz és hajnali hat óra között sok kocsmában és étteremben nagyon hangos zene szól, és a vendégek sem beszélnek suttogva, a váradiak egy részét a lakásuk közvetlen szomszédságában található boltok légkondicionáló berendezéseinek, hűtőszekrényeinek zúgása is zavarja.

A körgyűrű közelében lakók számára a gépjárműforgalom által keltett zaj bizonyul zavarónak, az Őssi negyedben pedig sokan panaszkodnak a vasúti átkelő fénysorompója által adott hangjelzés miatt is. Sokak nyugalmát zavarja mindemellett a sűrűn lakott negyedekben a tömbházak közvetlen közelébe épített templomok harangja. A forgalmas utak közelében nemcsak a régi típusú, zakatoló villamosok zaja lehet zavaró, hanem a dudaszó is: Marius Pîrcioaga szerint ideje volna leszokni arról, hogy az esküvői menetekben folyamatosan tülkölnek az autósok. A hatóság korábban már több ízben adott ki figyelmeztetést a helyi kereskedelmi egységeknek és önkormányzatot 
 

Egészségtelen üdítők az iskolai büfékben

A közegészségügyi igazgatóság 240 liter üdítőitalt és 2,5 kilogramm édesség eladását tiltotta meg az iskolai büfékben. A megyei hatóság Váradon, Élesden, Margittán és Nagyszalontán 24 tanintézetben végzett ellenőrzést az elmúlt időszakban. Emlékeztettek: az iskolában tilos olyan élelmiszert árulni, amely 300-nál több kalóriát, illetve százgrammonként 15 grammnál több cukrot tartalmaz. Tilos emellett a cukros üdítőitalok árusítása is: a gyerekek csak vizet vagy palackozott ásványvizet vehetnek a büfében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
Hirdetés