
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2011. február 26., 12:072011. február 26., 12:07
Markó Béla köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az RMDSZ-nek az elmúlt két évtizedben sikerült kiépíteni egy olyan párbeszédet, együttműködést amely egyaránt fontos románoknak és magyaroknak is. „A legelső nagyváradi kongresszuson (1990-ben) még harckocsikkal védtek minket, most már egészen más körülmények között tanácskozunk. Elég ez a hasonlat cáfolni azokat akik szerint nem helyes ez az út, amelyen haladunk” – mondta Markó. Hangsúlyozta: egyebek között a kongresszusi meghívottak a bizonyíték, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen szervezetté vált Romániában, de Románia és Magyarország viszonylatában is megkerülhetetlen.
A magyar kormány együttműködik Románia kormányával, amiben az RMDSZ is részt vesz - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a budapesti kormány nevében. Magyarország és Románia együttműködése nem taktikai, hanem stratégiai - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes megjegyezve, hogy Magyarország mélyen elkötelezett Románia shengeni csatlakozása mellett. Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak nevezte az etnikai alapú magyar pártok létét mind Romániában, mind a környező országokban.
Semjén hangsúlyozta: alapvető fontosságú az etnikai pártok fennmaradása. Ha a határon túli magyarság ezt feladja, a magyarság csak tagozat lenne egy másik pártban. „Az etnikai pártnak a magyarság lényegadó vonása. Ha a magyar közösség nem jut be a törvényhozásba, fennáll a veszély, hogy ideológiai alapon a többségi pártokba integrálódik. „Alapvető fontosságú a magyar nemzeti összefogás, ami elősegíti, hogy az etnikai alapú politika jelen legyen a körülöttünk lévő országok parlamentjében” - mondta.
Semjén kifejtette: „Ma mindannyiunkról hoznak döntést. Egyrészt arról, hogy Markó Béla után milyen irányba haladjon az RMDSZ politikája. Döntenek arról is, hogy a szervezet a legszélesebb összefogás irányába megy-e, ugyanakkor itt dől el, hogy milyen lesz az ország stabilitása és milyenek lesznek a magyar-román kapcsolatok.”
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke mérföldkőnek, korszakhatárnak nevezte az RMDSZ ez évi kongresszusáét. Mint mondta: a változás nem csak a fiatalításról szól hanem a helyes út megtalálásáról is, azaz a jövő együttműködéséről, amely lezárhatja a sikereket is tartalmazó, de ellentmondásokban sem szűkölködő két évtizedes korszakot. Úgy fogalmazott: a sodródás és alkalmazkodás, illetve a tudatos jövőépítés között kell választani. A magyar kormánypárt alelnöke kiemelte: rögzíteni kell kik a szövetségesek és a hozzájuk főződő viszonyt is, közöttük az RMDSZ-nek a Fideszhez fűződő viszonyát, amit szükség esetén újra lehet értelmezni. Ha az RMDSZ a hosszú távú építkezést választja, a Fideszben biztos partnerre talál. „Biztosítom önöket: ha ma a változás mellett döntenek mi segítő kezet nyújtunk” - mondta Pelczné Gáll Ildikó.
Traian Basescu államfő üzenetében úgy fogalmazott: az RMDSZ az egyik legmegbízhatóbb politikai szereplője volt a romániai közéletnek. „Annak, hogy Románia szebb és erősebb állammá váljon, az a záloga, hogy a népcsoportok megtarthassák önazonosság-tudatukat és kultúrájukat” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ő ebben mindig partner lesz. Emil Boc szerint ez a szövetség az elmúlt két évtizedben az egyik legkomolyabb és felelősségteljesebb politikai ereje volt a romániai közéletnek, az utóbbi időszakban pedig megbízható koalíciós partnerként segített megmenteni az országot a gazdasági összeomlástól. A miniszterelnök külön méltatta Markó Bélát, akinek - mint fogalmazott - gazdag politikai tapasztalata és kiegyensúlyozottsága nagyban hozzájárult az ország stabilitásához.
Az RMDSZ-el való partnerséget kínálták fel beszédükben a román ellenzéki pártok vezetői. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt vezetője úgy fogalmazott: az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy milyen úton szeretne továbbmenni. „Ki kell jutnunk a morális, politikai és gazdasági válságból. Ezen az úton szeretnénk együtt menni 2012-től vagy akár hamarabb is – a döntés az önök kezében van” - mondta Ponta.Hozzá hasonlóan Crin Antonescu liberális elnök is felkínálta a szervezetnek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Szociáldemokrata Párt (PSD) megalakította Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) való együttműködést.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.